Nemzetközi hajózás, avagy joghatóság alóli mentesség az EU-jogban

Az alábbiakban a szerző a joghatóság alóli mentesség kérdéseit veszi górcső alá egy utasszállító hajó szerencsétlenségével összefüggésben okozott károk megtérítése kapcsán, az Európai Unió Bíróságának ítéletét elemezve, mely az L. G. kontra Rina SpA, Ente Registro Italiano Navale-ügyben született.

Az L. G. kontra Rina SpA, Ente Registro Italiano Navale-ügyben az Európai Unió Bírósághoz (EUB) a genovai bíróság, a Tribunale di Genova terjesztett elő előzetes döntéshozatal iránti kérelmet.

Az alapügy

A felperesek, az Al Salam Boccaccio ’98 nevű hajó Vörös-tengeri, 2006. február 2–3-ai, több mint 1000 áldozatot követelő szerencsétlensége áldozatainak családtagjai és túlélő utasai keresetet indítottak a RINA s.p.a. és a RINA ENTE alperesekkel szemben a saját vagy öröklés jogcímen elszenvedett valamennyi vagyoni és nem vagyoni kárért való együttes és/vagy egyetemleges polgári jogi felelősségük megállapítása, valamint ebből eredően a felperesi károk megtérítésére való kötelezés érdekében.

Az ügy sajátosságát az adta, hogy az előterjesztő bíróság egy nemzetközi szokásjogi elv és egy európai uniós nemzetközi magánjogi aktus összefüggésével kapcsolatban a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról szóló 44/2001 – a „Brüsszel I” – rendelet[2] hatályát illetően kérte EUB jogértelmezését.

A kérdést előterjesztő bíróság az eset kapcsán különösen arra keresett választ, hogy befolyásolhatja-e, és adott esetben milyen mértékben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó választ az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében kimondott bírósághoz fordulás joga biztosításának igénye[3].

Az ügyben a felek, a francia kormány és az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket.

A jelen előzetes döntéshozatal további alkalmat adott az EUB számára, hogy az uniós nemzetközi magánjogot a széles értelemben vett nemzetközi jogon belül elhelyezze[4].

Az előterjesztő bíróság kérdésének megválaszolása kapcsán, átfogó jellegénél fogva, a tengerjog lényeges részét képező, a tengerjog területének kiemelkedő jelentőségű nemzetközi jogi kodifikációját jelentő, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Montego Bay-i egyezménye[5]. Ez utóbbit az Európai Közösség nevében a 98/392/EK határozat[6] hagyta jóvá.

A Montego Bay-i egyezmény szerint minden, akár parti, akár tengerparttal nem rendelkező államnak joga van arra, hogy hajói a nyílt tengeren a lobogója alatt hajózzanak, és minden állam megállapítja azokat a feltételeket, amelyek alapján megadja a jogot a lobogója alatt történő hajózáshoz, és kibocsátja az okmányokat azon hajók részére, amelyeknek engedélyezte, hogy lobogója alatt hajózzanak. [7].

További rendelkezései szerint minden állam ténylegesen gyakorolja joghatóságát a lobogója alatt hajózó hajók tekintetében igazgatási, műszaki és szociális kérdéseket illetően. Az Egyezményben részes állam meghozza a lobogója alatt közlekedő hajók tengeri biztonságának szavatolásához szükséges mindazon intézkedéseket, amelyeknek biztosítaniuk kell különösen, hogy képesített hajózási felügyelő valamennyi hajót a lajstromozás előtt és azt követően megfelelő időközönként megvizsgáljon. Ezen intézkedéseinek meghozatala során minden államnak az általánosan elfogadott nemzetközi gyakorlatok szerint kell eljárnia, és meg kell tennie minden olyan lépést, amely szükséges azok betartásához[8].

Ebben az összefüggésben a kereskedelmi hajók biztonságát érintő összes nemzetközi szerződés közül a legfontosabbnak tekintett, az Életbiztonság a tengeren tárgyú nemzetközi egyezmény[9] – SOLAS-egyezmény – alapvető célja, hogy meghatározza a hajók építésére, berendezésére és üzemeltetésére vonatkozó, a részes államok biztonságával összeegyeztethető minimumszabályokat. Rendelkezése szerint a lobogó szerinti államok felelősek annak biztosításáért, hogy a lobogójuk alatt álló hajók megfeleljenek e szabályok minimumkövetelményeinek. Az Egyezmény szerint ennek bizonyítására számos bizonyítvány szolgál. Az ellenőrzési rendelkezések lehetővé teszik, hogy a szerződő kormányok más szerződő államok hajóit ellenőrizhessék, ha alapos okkal feltételezhető, hogy a hajó és annak felszerelése alapvetően nem felel meg az egyezmény követelményeinek. Ezt az eljárást kikötő szerinti állam ellenőrzésének nevezik.

A hajók biztonságos üzemeltetésének irányítása, a COLAS-egyezmény a körében kötelezővé teszi a Nemzetközi Biztonsági Irányítási Kódexet (ISM), amely előírja, hogy a hajótulajdonos vagy a hajóért felelősséget vállal bármely személynek, a „társaságnak”, biztonsági irányítási rendszert kell létrehoznia.

Az egyezményben használt más fogalmakhoz hasonlóan a „polgári és kereskedelmi ügyek” önálló jelentéssel bírnak. A 44/2001, „Brüsszel I” rendelet az uniós nemzetközi magánjogi aktusokban használt kifejezéseket átvéve azokat a szabályokat állapítja meg, amelyek a polgári és kereskedelmi ügyekben a bíróságok joghatóságára vonatkoznak.

Bármely tagállamban hozott bírósági határozatokat – hacsak annak elismerését nem támadják meg – külön eljárás nélkül el kell ismerni. A más országban hozott határozat végrehajthatóságát megállapító nyilatkozatot a rendelkezésre bocsátott iratok tisztán formai ellenőrzését követően ki kell bocsátani. A rendelet felsorolja a végrehajtást kizáró okokat; azonban a bíróságok ezen okokra, hivatalból nem hivatkozhatnak. E rendelet nem terjed ki az adó-, vám- vagy közigazgatási ügyekre, továbbá nem vonatkozik a természetes személyek személyi állapota, jog- és cselekvőképessége, házassági vagyonjog, végrendelet és öröklés; csődeljárás; szociális biztonság; választott bíráskodás ügykörökre.

A rendelet alapelve szerint a joghatóság, állampolgárságára való tekintet nélkül, abban a tagállamban gyakorolható, amelyben az alperes állandó lakóhellyel rendelkezik. Az állandó lakóhely meghatározása annak az EU-tagállamnak a nemzeti jogával összhangban történik, ahol a jogvita bíróság elé került. Ha egy fél nem rendelkezik állandó lakóhellyel abban az EU-tagállamban, ahol az esetet a bíróság vizsgálja, a bíróságnak ahhoz, hogy a fél rendelkezik-e e tagállamban lakóhellyel, egy másik tagállam jogát kell alkalmaznia. A jogi személyek vagy cégek abban az országban rendelkeznek székhellyel, ahol létesítő okirat szerinti székhelyük, központi ügyvezetésük vagy fő tevékenységi helyük található.

A másik EU-tagállamban indítható peres eljárás szabályai szerint, a joghatóság alapelvétől eltekintve bizonyos körülmények között az alperest: különös vagy kizárólagos joghatóság, valamint a biztosításokra vonatkozó jogszabályok, a fogyasztói és egyedi munkaszerződések joghatósági területeken más EU-tagállam bírósága elé is állíthatják[10].

A rendelet 1. cikkének (1) bekezdése szerint azt „polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül. E rendelet nem terjed ki különösen az adó-, vám- vagy közigazgatási ügyekre”.

A rendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében „[e] rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető”.

A tényállás[11]

L. G. és társai, az Al Salam Boccaccio ’98 2006. február 2. és február 3. között, a Vörös-tengeren bekövetkezett és több mint 1000 áldozatot követelő hajótörése áldozatainak családtagjai és túlélő utasai keresetet indítottak a genovai bíróság, a Tribunale di Genova, előtt a hajók osztályozását és tanúsítását végző Rina SpA és az Ente Registro Italiano Navale társaságok ellen, amelyek székhelye Genovában található.

L. G. és társai a Rina-társaságok esetleges polgári jogi felelősségéből eredő vagyoni és nem vagyoni károk megtérítését arra hivatkozva kérték, hogy a hajónak a Panamai Köztársasággal kötött szerződés alapján a Rina-társaságok által, ezen ország lobogójának e hajó által történő megszerzése céljából végzett osztályozási és tanúsítási műveletei okozták az említett hajó hajótörését.

A Rina-társaságok a külföldi államok joghatóság alóli mentességének nemzetközi jogi elvére hivatkozva a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörének hiányára hivatkoztak, arra, hogy e társaságok szerint az általuk végzett osztályozási és tanúsítási műveleteket a Panamai Köztársaság megbízásából végezték, következésképpen azok a megbízó állam szuverén előjogai megnyilvánulásának tekintendők. L. G. és társai szerint ezzel szemben, mivel a Rina-társaságok székhelye Olaszországban van, és az alapügy tárgyát képező jogvita a 44/2001 rendelet 1. cikke értelmében polgári jellegű, az olasz bíróságok e rendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében joghatósággal rendelkeznek. Ezen kívül L. G. és társai úgy vélték, hogy a Rina-társaságok által hivatkozott, joghatóság alóli mentességre vonatkozó kifogás nem vonatkozik olyan tevékenységekre, amelyeket nem diszkrecionális jellegű, és mindenesetre az állam politikai döntéseitől és előjogaitól független műszaki szabályok szabályoznak.

A kérdést előterjesztő bíróság felvetette az olasz bíróságok joghatóságának kérdését, mivel, noha nem vitatott, hogy a Rina-társaságok székhelye Olaszországban van, ők a Panamai Köztársaság megbízásából jártak el.

E körülmények között a genovai bíróság, a Tribunale di Genova eljárását felfüggesztette, és a „Brüsszel I.” rendelet értelmezésére vonatkozóan előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.

Az EUB értékelése és ítélete

Az előterjesztő bíróság kérdésével arra keresett választ, hogy a 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy a hajók harmadik állam javára és megbízásából történő osztályozására és tanúsítására irányuló tevékenységet folytató magánjogi jogi személyekkel szemben indított kártérítési kereset az e rendelkezés értelmében vett „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmába, következésképpen e rendelet hatálya alá tartozik, és ez esetben a joghatóság alóli mentesség nemzetközi szokásjogi elvével ellentétes-e az e rendelet által előírt joghatóságnak az eljáró nemzeti bíróság általi gyakorlása.

Az ügyben a Rina-társaságok, az alperesek beléptek a perbe, és a felperesi kérelmeket, az alpereseknek az olasz bíróságok joghatósága alóli mentessége alapján vitatták. Elfogadhatósági kifogásuk szerint a RINA s.p.a. és a RINA ENTE alpereseket egy másik szuverén külföldi állam, a Panamai Köztársaság megbízottjaként folytatott tevékenységgel kapcsolatban vontak perbe, amely tevékenység azon megbízó állam szuverén előjogainak megnyilvánulása, amelynek nevében és érdekében az alperesek a tevékenységüket folytatták.

Nézetük szerint a 44/2001 rendelet tárgyi hatálya miatt az eljárásra nem alkalmazható, mivel a tárgyi ügyben hatósági aktusból eredő követelésről van szó, ami elegendő ahhoz, hogy a kereset ne tartozzon e rendelet hatálya alá.

L. G. és társai azzal érveltek, hogy az alperesek által elvégzett osztályozás és minősítés, valamint az általuk hozott határozatokat és irányelveket gondatlanul hajtották végre, amelyek így a hajó instabilitását, valamint azt eredményezték, hogy a hajó irányítása nem volt biztonságos, és annak elsüllyedését idézték elő.

A döntéshozatal iránti kérelem szempontjából releváns kérdésre vonatkozóan a felperesek azt a választ adták, hogy mivel mindkét alperes fél Olaszországban (közelebbről Genovában) rendelkezik székhellyel, és a jogvita „polgári” jellegű, az olasz joghatóság és az eljáró bíróság hatásköre a 44/2001/EK rendelet („Brüsszel I”rendelet) 2. cikkének (1) bekezdése alapján fennáll.

Álláspontjuk igazolásául hozták fel, hogy: 1) a „Brüsszel I”rendelet 1. cikke értelmében a rendelet nem alkalmazható, amikor a jogvita „adó-, vám-vagy közigazgatási ügyekre” vonatkozik[12], (1) bekezdés; 2) a két alperes RINA által a joghatóság alóli mentességre vonatkozóan felhozott kifogás nem tartozik e korlátozott esetek körébe. Nem tartozik továbbá e körbe a tervezési, besorolási és minősítési tevékenység sem, amelyet mérlegelést nem engedő műszaki szabályok szabályoznak, és amely egyébként a szuverén állam politikai döntésein és előjogain kívül esik; 3) E megállapítások alátámasztásául az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke, az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének (1) bekezdése, valamint a hajófelügyeleti és hajóvizsgáló szervezetek, valamint a tengerészeti hatóságok vonatkozó tevékenységeinek közös szabályairól és szabványairól szóló, 2009. április 23-ai 2009/15/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (16) preambulumbekezdése szolgál.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy valós és közvetlen kapcsolat áll fenn a rendelet 1. cikkének (1) bekezdése – amelynek értelmezését a kérdést előterjesztő bíróság kéri – és a felek közti vita között. Ez az értelmezés szükséges ahhoz, hogy e rendelet 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően meg lehessen állapítani e bíróság joghatóságát e jogvita elbírálására.

A rendeletnek az alapügyre való alkalmazhatatlanságára alapított kifogást illetően, az EUB megítélése szerint, az nem az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságára, hanem az előterjesztett kérdés érdemi részére vonatkozik. Emlékeztetett arra, hogy e rendelet nemcsak akkor alkalmazandó, ha a jogvita több tagállamot érint, hanem akkor is, ha a jogvita egyetlen tagállamot érint, amennyiben valamely harmadik állam érintettsége miatt külföldi elem áll fenn. Ez a helyzet ugyanis olyan kérdéseket vethet fel, amelyek a nemzetközi jogrendben a bíróságok joghatóságának meghatározására vonatkoznak[13]. E körülményekre tekintettel az EUB az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést elfogadhatónak ítélte[14]. Álláspontja szerint ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság részére hasznos választ tudjon adni,

– először meg kell határozni a „polgári és kereskedelmi ügyek”, valamint a „közigazgatási ügyek” a rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalmának a Rina-társaságok által végzett osztályozási és tanúsítási tevékenységekre tekintettel történő értelmezését annak megállapítása érdekében, hogy az olasz bíróságok rendelkeznek-e joghatósággal e rendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében,

– másodszor, meg kell vizsgálni, hogy a Rina-társaságokhoz hasonló magánjogi szervezetek joghatóság alóli mentességének esetleges elismerése milyen következményekkel jár e rendelet végrehajtása és különösen azon joghatóság gyakorlása tekintetében, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság a rendelet 2. cikkének (1) bekezdése alapján rendelkezhet[15].

A rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében e rendelet hatálya a „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmára korlátozódik, az adó-, vám- vagy közigazgatási ügyekre nem terjed ki.

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmát nem egyszerűen valamely érintett állam vagy államok belső jogára való utalásként, hanem önálló fogalomként, egyrészről a rendelet céljára és felépítésére, másrészről pedig a nemzeti jogrendszerek összességéből következő általános elvekre hivatkozással kell értelmezni[16].

A rendelet (7) preambulumbekezdése szerint az uniós jogalkotó szándéka arra irányult, hogy az e rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében szereplő „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmat tág értelemben határozza meg, és ebből következően széles tárgyi hatályt jelöljön ki a rendelet számára[17]. Annak meghatározásához, hogy valamely ügy a 44/2001 rendelet hatálya alá tartozik-e, a peres felek közötti jogviszony jellegére vagy a jogvita tárgyára jellemző tényezőket kell megvizsgálni[18]. Meg kell határozni, hogy a hajóknak a Rina-társaságok által a Panamai Köztársaság megbízására és javában végzett osztályozási és tanúsítási tevékenysége – tartalmukra tekintettel – a közhatalmi jogkörök gyakorlásának körébe tartozik-e.

Az EUB megállapításai szerint, bár egyes olyan jogviták, amelyekben valamely hatóság áll szemben egy magánszeméllyel, tartozhatnak a 44/2001 rendelet hatálya alá, ha a bírósági jogorvoslati kérelem iure gestionis aktusokra vonatkozik, más a helyzet azonban akkor, amikor a hatóság közhatalom gyakorlása keretében jár el[19], mivel a peres felek valamelyike közhatalmi jogköreinek megnyilvánulása kizárja azt, hogy az ilyen jogvita a 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett polgári és kereskedelmi ügyek területére tartozzon[20].

Annak meghatározásához, hogy valamely jogvitában a közhatalom gyakorlása keretében hozott aktusról van-e szó, a benyújtott kereset alapját és megindításának szabályait kell megvizsgálni[21]. Jelen ügyben a kereset az olasz polgári törvénykönyvnek a szerződésen kívüli felelősséget szabályozó, továbbá a biztonsági kötelezettségek elmulasztásáért fennálló szerződéses felelősségre vonatkozó rendelkezésein alapul[22].

Az EUB megjegyzése szerint nem feladata e műveletek jogi minősítése, azonban kiemelte, az hogy bizonyos tevékenységeket valamely állam megbízása alapján láttak el, nem meghatározó, mivel önmagában az a tény, hogy bizonyos jogköröket hatósági aktus ruház át, nem jelenti azt, hogy e jogköröket iure imperii gyakorolják[23].

Miként a főtanácsnok indítványában[24] rámutatott, a sokféle jogviszonyt érintő esetekben – amelyekben hol hatóság és magánjogi jogalany, hol csak magánjogi jogalanyok vesznek részt – meg kell határozni a jogvitában részes felek közötti jogviszonyt, és vizsgálni kell a megindított keresetet. E szempontból nézve a megbízó hatóság és a megbízott közötti kapcsolatot jellemző tényezők – amelyek kizárhatják e kapcsolatot a 44/2001 rendelet hatálya alól – nem érintik e megbízott és a szolgáltatásait igénybe vevő fél közötti jogviszony jellegét[25]. Ugyanígy kell lennie ama harmadik személyek esetében is, akik nem állnak szerződéses jogviszonyban a megbízottal. Harmadik személy kártérítés iránti keresete végső soron e megbízott és a szolgáltatásait igénybe vevők közötti jogviszonyból eredő cselekmények ellen irányul. Valamely közhatalmi jogosítvány igénybe vétele nélkül teljesített cselekmény jellege nem változik azon személy függvényében, akinek e cselekményből kára keletkezett. Ezen kívül valamely szervezetnek a szerződéses partnerével szemben teljesített, a „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmába tartozó cselekménye nem kerülhet ki a polgári bíróságok joghatósága alól a harmadik személyek által ugyanezen cselekmények miatt indított kártérítési kereseteket illetően[26].

E következtetésnek nem mond ellent az a tény, hogy az osztályozási és tanúsítási műveleteket a Rina-társaságok a Panamai Köztársaság javára és érdekében végezték mivel, az EUB korábbi ítéletében foglaltak szerint, az állam nevében történő eljárás nem jelenti mindig a közhatalom gyakorlását[27].

Az L. G. és társai észrevételei szerint az a tény, hogy bizonyos tevékenységek közcélokra irányulnak, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy e tevékenységeket iure imperii végrehajtott tevékenységeknek lehessen minősíteni, mivel azok nem felelnek meg a magánszemélyek közötti viszonyokban alkalmazandó szabályokhoz képest többletjogkörök gyakorlásának[28]. Vagyis, bár a Rina-társaságok tevékenysége a hajó utasai biztonságának biztosítására irányul, nem jelenti azt, hogy tevékenysége közhatalmi jogkörök gyakorlásából eredne.

Az EUB megállapításai szerint az, hogy bizonyos társaságok cselekményeket – céljaikra tekintettel – valamely állam érdekében hajtanak végre, önmagában ugyancsak nem jár azzal a következménnyel, hogy azt a közhatalom gyakorlása keretében valósítják meg, mivel a releváns kritérium a magánszemélyek közötti viszonyokban alkalmazandó szabályokhoz képest többletjogosítványok alkalmazása[29]. Továbbá a helyzetazonosság fennállásához megállapította, a Montego Bay-i egyezmény és a SOLAS-egyezmény szerint a hajók besorolására irányuló tevékenység azt jelenti, hogy a hajótulajdonos által választott osztályozó társaság tanúsítványt állít ki. Ez a tanúsítvány igazolja, hogy a hajót az e társaság által a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMF) által előírt elvek alapján megállapított osztályok szabályainak megfelelően tervezték és építették. Az osztályozási tanúsítvány megszerzése a szabályozási tanúsítás előzetes feltétele, amelyre azt követően kerül sor, hogy a hajótulajdonos a lobogó szerinti államot kiválasztotta. E tanúsítási tevékenység tartalmát adja az említett állam által vizsgálatok lefolytatása, valamint bizonyos dokumentumok és tanúsítványok kiállítása céljából felhatalmazott szerv állít ki szabályozási igazolást. Az osztályozási és tanúsítási tevékenységeket gyakran ugyanaz a társaság végzi.

A tényállás szerint a Rina-társaságok az osztályozási és tanúsítási tevékenységet díjazás ellenében és az Al Salam Boccaccio ’98 hajótulajdonossal közvetlenül kötött magánjogi kereskedelmi szerződés alapján végezték, amely szerint a Rina-társaságok által nyújtott szolgáltatások kizárólag abból állnak, hogy megállapítják, a vizsgált hajó megfelel-e az alkalmazandó jogi aktusokban meghatározott követelményeknek, és amennyiben igen, kiállítják a megfelelő igazolásokat. Az e körben alkalmazandó műszaki követelmények értelmezése és megválasztása a Panamai Köztársaság hatóságainak volt fenntartva.

A Montego Bay-i egyezmény vonatkozó rendelkezéseiből következően az egyezmény értelmezésére az EUB rendelkezik hatáskörrel[30], az államok feladata az, hogy meghatározzák azokat a feltételeket, amelyeknek a hajóknak meg kell felelniük a lobogó megszerzéséhez, valamint hogy megtegyék a tengeri biztonság garantálásához szükséges intézkedéseket, különösen a hajó építése és felszerelése, valamint hajózási alkalmassága tekintetében.

Így az olyan felhatalmazott szervezetek szerepe, mint amilyenek a Rina-társaságok, a hajónak az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekben előírt követelményeknek megfelelő ellenőrzésében áll, ez esetben az igazolás visszavonásához vezethet amiatt, hogy az nem felel meg e követelményeknek. Az ilyen visszavonás nem következik e feljogosított szervezetek döntéshozatali jogköréből, amely szervezetek előzetesen meghatározott szabályozási keretben járnak el. Ha egy tanúsítvány visszavonását követően a hajó a továbbiakban nem hajózható, ennek oka a törvény által előírt szankció. A SOLAS-egyezmény szerint a hajó megfelelésének hiánya esetén a felhatalmazott szervezet tájékoztatja az érintett állam hatóságait, amelyek továbbra is felelősek, biztosítják az ellenőrzés és a látogatás teljes körű végrehajtását és hatékonyságát, és kötelezettséget kell vállalniuk a szükséges intézkedések megtételére.

Ezért az EUB következtetései szerint a Rina-társaságok által az Al Salam Boccaccio’98 hajón, a Panamai Köztársaság megbízásából és javára végzett osztályozási és tanúsítási műveletek nem tekinthetők úgy, mint amelyeket az uniós jog értelmében vett közhatalmi jogosítványok gyakorlásával hajtottak végre, és így az említett műveletek tárgyában indított kártérítési kereset a 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése szerinti „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalma alá, és e rendelkezés hatálya alá tartozik.

A kérdést előterjesztő bíróság kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a 44/2001 rendeletnek az ügyre való alkalmazhatóságára milyen hatással van a joghatóság alóli mentességre vonatkozó nemzetközi szokásjogi kivétel, amelyre a Rina-társaságok által annak meghatározása céljából hivatkoznak, hogy az említett mentességnek az említett társaságok általi osztályozási és tanúsítási tevékenységek miatti elismerésével az eljáró nemzeti bíróság lemondhat-e az eljárásról.

E tekintetben az EUB emlékeztetett arra, hogy azok a szabályok, amelyek a nemzetközi szokásjogi szabályok kifejeződését képezik, ilyenként kötik az Európai Unió intézményeit, és az uniós jogrend részei[31]. Következésképpen az uniós jogot végrehajtó nemzeti bíróságnak a 44/2001 rendelet alkalmazásakor a Charta 47. cikkéből eredő követelményeknek meg kell felelnie[32]. A tárgyi ügyben tehát a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy ha helyt ad a joghatóság alóli mentességre vonatkozó kifogásnak, az L. G.-t és társait nem fosztaná meg a hatékony bírói védelemhez való jogától, amely a Charta 47. cikkében szereplő hatékony bírói jogvédelemhez való jog egyik eleme.

Az EUB korábbi ítéleteiben már kimondta, hogy az államok bírósági joghatóság alóli mentességét elismeri a nemzetközi jog, és az a par in parem non habet imperium elvén alapul, vagyis azon, hogy valamely államot nem lehet egy másik állam joghatósága alá rendelni. Ugyanakkor, a nemzetközi gyakorlat jelen állapotában e mentesség nem abszolút, hanem azt általában akkor ismerik el, ha a jogvita a szuverenitás körébe tartozó, iure imperii aktusokra vonatkozik. Ezzel szemben kizárható e mentesség, ha a bírósági jogorvoslati kérelem iure gestionis aktusokra vonatkozik, amelyek nem közhatalmi jellegűek[33].

A tárgyi ügyben, az olyan magánjogi szervezetek, mint a Rina-társaságok joghatóság alóli mentessége általában nem ismerhető el a hajók osztályozása és tanúsítása műveleteit illetően, amennyiben azokat a nemzetközi jog értelmében nem iure imperii végezték[34].

Így a joghatóság alóli mentességre vonatkozó nemzetközi szokásjogi elvvel nem ellentétes a 44/2001 rendeletnek az olyan kártérítési keresetre vonatkozó jogvitában történő alkalmazása, amelyeket magánjogi szervezetekkel szemben – mint amilyenek a Rina-társaságok – indítottak harmadik állam megbízására és javára gyakorolt osztályozási és tanúsítási tevékenységek címén, amennyiben az eljáró bíróság megállapítja, hogy e szervezetek nem éltek a nemzetközi jog értelmében vett közhatalmi jogkörökkel[35].

A fenti megfontolások összességére tekintettel az EUB válasza szerint a 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a hajók harmadik állam javára és megbízásából történő osztályozására és tanúsítására irányuló tevékenységet folytató magánjogi jogi személyekkel szemben indított kártérítési kereset az e rendelkezés értelmében vett „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmába, következésképpen e rendelet hatálya alá tartozik, amennyiben e tevékenységet nem az uniós jog értelmében vett közhatalmi jogkörök alapján gyakorolják, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. Továbbá, a joghatóság alóli mentességre vonatkozó nemzetközi szokásjogi elvvel nem ellentétes az említett rendelet által előírt joghatóságnak az eljáró nemzeti bíróság általi, ilyen keresetre vonatkozó jogvitában történő gyakorlása, amennyiben e bíróság megállapítja, hogy e szervezetek nem éltek a nemzetközi jog értelmében vett közhatalmi jogkörökkel[36].

Lábjegyzetek:

[1] C‑641/18. sz. ügy L. G. kontra Rina SpA, Ente Registro Italiano Navale

[2] A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-ei 44/2001/EK tanácsi rendelet. 2002. március 1-jétől a Brüsszeli Egyezmény helyébe a Brüsszel I. rendelet lépett, mely 2015. január 10-étől Brüsszel Ia. rendeletre módosult

[3] 47. cikk: „Hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog. Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz”

Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez

Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van

[4] Maciej Szpunar főtanácsnok C‑641/18. sz. ügy L. G. kontra Rina SpA, Ente Registro Italiano Navale-ügyben tett indítványa (Indítvány) 4. pont

[5] Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10‑én Montego Bayben kötött tengerjogi egyezménye 1994. november 16‑án lépett hatályba, 320 cikket és 9 mellékletet tartalmaz (Egyezmény)

[6]Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1982. december 10-ei tengerjogi egyezményének és az egyezmény XI. részének végrehajtásáról szóló, 1994. július 28-ai megállapodásnak az Európai Közösség általi megkötéséről szóló, 1998. március 23-ai tanácsi határozat, a közös kereskedelempolitika részét képezi

[7] Egyezmény 90-91. cikk

[8] Az egyezmény 94. cikk (1) (3)–(5) bekezdése alapján

[9] Az International Convention for the Safety of Life at Sea nemzetközi egyezmény a tengeren való életbiztonságról (SOLAS),
Elfogadás: 1974. november 1., London. Hatálybalépés: 1980. május 25. Magyarországon kihirdette a 2001. évi XI. törvény

[10] 133054-EN-EUR-Lex-EUR-LEX, eur-lex.europa.eu > legal –content > TXT

[11] Ítélet 16-20. pont

[12] 44/2001 rendelet (1) bekezdés

[13] 2005. március 1-jei Owusu-ítélet, C‑281/02, EU:C:2005:120, 24–27. pont; 2016. március 17-ei Taser International-ítélet, C‑175/15, EU:C:2016:176, 20. pont

[14] Ítélet 26. pont

[15] Ítélet 28. pont

[16] 2014. október 23-ai flyLAL‑Lithuanian Airlines-ítélet, C‑302/13, EU:C:2014:2319, 24. pont

[17] 2019. február 6-ai NK-ítélet, C‑535/17, EU:C:2019:96, 25. pont

[18] flyLAL‑Lithuanian Airlines-ítélet, 26. pont

[19] 2014. október 23-ai flyLAL‑Lithuanian Airlines-ítélet, C‑302/13, EU:C:2014:2319, 30. pont

[20] 2009. április 28-ai Apostolides-ítélet, C‑420/07, EU:C:2009:271, 44. pont

[21] 2013. április 11-ei Sapir és társai-ítélet, C‑645/11, EU:C:2013:228, 34. pont, 2013. szeptember 12-ei Sunico és társai-ítélet, C‑49/12, EU:C:2013:545, 35. pont

[22]A szerződésen kívüli felelősséget szabályozó 2043., 2049., 2050. és 2055. cikk. a biztonsági kötelezettségek elmulasztásáért fennálló szerződéses felelősségre vonatkozó 1218. és 1228. cikke

[23] 2017. március 9-ei Pula Parking-ítélet, C‑551/15, EU:C:2017:193, 35. pont

[24] Indítvány 69-70. pont

[25] 2004. február 5-ei Frahuil-ítélet C‑265/02, EU:C:2004:77, 20. pont

[26] Indítvány 70. pont

[27] 1993. április 21-ai Sonntag-ítélet, C‑172/91, EU:C:1993:144, 21. pont

[28] Sonntag-ítélet, 22. pont

[29] Ítélet 42. pont

[30] Az egyezmény 91. cikke és 94. cikkének (3) és (5) bekezdéséből és az EUB június 24-ei Commune de Mesquer-ítélete, C‑188/07, EU:C:2008:359, 85. pont; 2018. július 11-ei Bosphorus Queen Shipping-ítélete, C‑15/17, EU:C:2018:557, 44. pontjaiból következően

[31] 1998. június 16-ai Racke-ítélet, C‑162/96, EU:C:1998:293, 46. pont; 2010. február 25-ei Brita-ítélet, C‑386/08, EU:C:2010:91, 42. pont; 2014. január 23-ai Manzi és Compagnia Naviera Orchestra-ítélet, C‑537/11, EU:C:2014:19, 39.pont

[32] 2016. május 25-ei Meroni-ítélet, C‑559/14, EU:C:2016:349, 44. pont

[33] 2012. július 19-ei Mahamdia-ítélet, C‑154/11, EU:C:2012:491, 54. és 55. pont

[34] Ítélet 57. pont

[35] Ítélet 58. pont

[36] Ítélet 60. pont

Kapcsolódó cikkek:


A Facebook után a Google és a Twitter is szigorít
2020. szeptember 14.

A Facebook után a Google és a Twitter is szigorít

A közösségi médiaszolgáltatók a bizonyítékokkal alá nem támasztott, állítólagos választási csalásokra és a választási iroda közleményét megelőzően közölt eredményekre fognak koncentrálni.