Perelhetik a fogyasztóvédők a Facebookot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EUB döntése értelmében a jogsérelmet szenvedett konkrét személyek megjelölése nélkül is indíthat pert egy fogyasztóvédelmi szervezet a személyiségi jogok védelme érdekében.

Az Európai Unió Bírósága csütörtökön úgy döntött, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek külön felhatalmazás nélkül is indíthatnak keresetet a nagy techcégek ellen a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt. Az EUB döntése lehetővé teszi a Fogyasztói Szervezetek és Fogyasztói Egyesületek Német Szövetségi Uniója számára, hogy a Meta Platforms Ireland ellen egy német bíróság előtt keresetet indítson.

Az ügyet eredetileg a Szövetségi Unió indította a Meta Platforms Ireland (korábban Facebook Ireland Limited) ellen a németországi Szövetségi Bíróság előtt a személyes adatok védelmére, a versenyellenes gyakorlatokra és a fogyasztóvédelemre vonatkozó szabályok állítólagos megsértése miatt a harmadik felek által a platformon biztosított játékokkal összefüggésben.

GDPR

Miközben a német bíróság megalapozottnak találta a fogyasztóvédelmi szervezet keresetét, kétségeit fejezte ki annak elfogadhatóságával kapcsolatban. Ezt követően a német bíróság az EUB elé terjesztette az ügyet annak eldöntésére, hogy az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) 2018-as hatálybalépése óta van-e kereshetőségi joga egy fogyasztói szervezetnek eljárást kezdeményezni.

Az EUB a jelen ügyben megállapította, hogy a GDPR „nem zárja ki, hogy a fogyasztóvédelmi egyesület bírósági eljárást indíthasson”, és célja „biztosítani a személyes adatok védelmére vonatkozó nemzeti jogszabályok elvileg teljes körű harmonizációját.”

A bíróság sajtóközleménye leszögezi, hogy mivel a fogyasztóvédelmi egyesület – a Szövetségi Unióhoz hasonlóan – a GDPR értelmében közérdeket képvisel, az „eljárási joggal rendelkező testület” hatáskörébe tartozik. A bíróság azt is megállapította, hogy a fogyasztói testület akár pert is indíthat anélkül, hogy először egyedileg azonosítaná azokat a személyeket, akiknek jogait megsértették.

Az ítélet újabb perek lé állítja a technológiai óriásokat a fogyasztói adatok védelmének elmulasztása miatt.

(jurist.org)




Kapcsolódó cikkek