Szlovák alkotmánybíróság: a kormányt lemondató népszavazási kérdés alaptörvény ellenes


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nincs összhangban a szlovák alaptörvénnyel az a népszavazási kérdés, amely a kormány azonnali lemondását célozza – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az alkotmánybíróság szerdán közzétett döntésére hivatkozva.

Ivan Fiacan, a kassai székhelyű testület elnöke kijelentette, hogy az alkotmánybírósági döntés értelmében az államfő ebben a kérdésben nem írhat ki népszavazást. A legerősebb szlovák ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) több más ellenzéki párt támogatásával idén júniusban kezdett aláírásgyűjtésbe egy népszavazás kiírására, amellyel részint az Eduard Heger vezette kormány azonnali lemondását, részint az alkotmány olyan értelmű módosítását szerették volna elérni, hogy a törvényhozás megbízatási időszaka népszavazás vagy parlamenti határozat alapján is lerövidíthető legyen. A népszavazást a kezdeményezők egyebek mellett a kormánnyal szembeni „általános elégedetlenséggel” indokolták és azzal, hogy szerintük a társadalomnak nem maradt más lehetősége a kormány leváltására.

A referendum kiírására augusztusra mintegy 400 ezer támogató aláírás gyűlt össze. Zuzana Caputová államfő szeptemberben bejelentette, hogy a népszavazást kiírja, de a kormány azonnali menesztését célzó kérdést előzőleg megvizsgáltatja az alkotmánybírósággal, mivel véleménye szerint nincs összhangban az alaptörvénnyel. Ezt a véleményt erősítette most meg az alkotmánybíróság. Így a referendum – amelynek időpontja továbbra sem ismert – csak egy kérdést tartalmazhat majd. Az alkotmánybíróság döntésére reagálva Caputová kijelentette: elfogadja a döntést, a referendum időpontját pedig azonnal kihirdeti, amint a határozat megjelenik a törvénytárban.

A kezdeményezés előzménye, hogy tavaly egy – ugyancsak az Irány által indított – petíciós akcióban mintegy 600 ezer aláírás gyűlt össze az előrehozott választásokat célzó népszavazás kiírására. A népszavazásra azonban az államfő döntése alapján nem került sor, mivel beadványa alapján az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek minősítette a népszavazás kérdéseit. Szlovákia történetében eddig 8 alkalommal tartottak népszavazást, de közülük – a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt – csak egy lett érvényes, az ország európai uniós csatlakozásáról tartott 2003-as referendum, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek