Tiltott lottójáték rendelkezésre bocsátása


Uniós ítélet született a koncesszió nélküli szerencsejátékok miatt kiszabott tagállami pénzbírságok, az azok helyébe lépő szabadságvesztés-büntetések, és az eljárási költségekhez való hozzájárulás korlátlan halmozásának kérdésében, górcső alá véve az EUMSZ és az EU Alapjogi Chartájának összeegyeztethetőségét.

Különleges jogi kérdésben hozott ítéletet az Európai Unió Bírósága (EUB, Luxembourg), a döntés az M. T. vs. Landespolizeidirektion Steiermark-ügyben született[1]. Sajátosságát az adja, hogy az osztrák legfelsőbb közigazgatási bíróság (Verwaltungsgerichtshof) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelemében az Európai Unió (EU) alapintézményeit szabályozó, az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) és az EU Alapjogi Chartája (Charta) rendelkezéseinek összefüggő (összevetendő) értelmezését kérte[2] az Európai Unió Bíróságától.

A kérelmet az ausztriai stájerországi tartományi bíróság előtt folyamatban volt jogvita keretében terjesztették elő, mely az M. T. és a Landespolizeidirektion Steiermark között zajlott tiltott szerencsejáték vállalkozási tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátásának szabálysértése miatt, az előbbivel szemben kiszabott szankciók tárgyában.

I. Bevezetés

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát és jogalapját – a nem pusztán formális jogsértések esetében – a pénzbírságok (és az azok helyébe lépő szabadságvesztés-büntetések, valamint az eljárási költségekhez való hozzájárulás) korlátlan halmozásának az EUMSZ 56. cikkével és az Alapjogi Charta 49. cikkének (3) bekezdésével való összeegyeztethetősége képezte.

Az előterjesztett kérdések az illetékes büntetőhatóság ama határozatában kiszabott szankció felülvizsgálatával összefüggésben merültek fel, amelyben a szerencsejátékról szóló törvény szerinti tíz szabálysértés elkövetését állapították meg a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél terhére. Utóbbi ezt vitatta a kérdést előterjesztő bíróság előtt, miután jogorvoslati kérelmének a stájerországi regionális közigazgatási bíróság (Landesverwaltungsgericht Steiermark) részben helyt adott, és a büntetések szabálysértésenkénti mértékét csökkentette.

A luxembourgi taláros testülethez benyújtott uniós jogi kérdések az előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő további felülvizsgálati eljárások szempontjából is relevánsak. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 56. cikk, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozott.

Az EUMSZ szolgáltatásokról szóló 56. (az EKSz. korábbi 49.) cikke szerint

  • az alábbiakban megállapított rendelkezéseknek megfelelően tilos az Unión belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden korlátozás a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik nem abban a tagállamban letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy. Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében e fejezet rendelkezéseit kiterjesztheti harmadik országok olyan állampolgáraira, akik szolgáltatásokat nyújtanak és az Unió területén letelepedettek.

A Charta bűncselekmények és büntetések törvényességének és arányosságának elveiről szóló 49. cikkének (3) bekezdése szerint, „a büntetések súlyossága nem lehet aránytalan a bűncselekményhez mérten”.

II. A tényállás[3]

Az M. T. által képviselt társaság vállalkozási tevékenység keretében 2016. április 30. és május 3. között egy meghatározott létesítményben tíz játékautomatát bocsátott a nyilvánosság rendelkezésére. Ezáltal megsértette a szerencsejátékok terén fennálló monopóliumot. A szerencsejáték szervezője egy, Szlovákiában székhellyel rendelkező társaság.

A szerencsejátékokról szóló osztrák szövetségi törvény[4], a GSpG szerint tiltott az olyan lottójáték, amely tekintetében nem adtak koncessziót vagy engedélyt, és amely nincs kizárva a szövetségi államot megillető szerencsejáték-monopólium alól. A játékautomatán játszható szerencsejátékok koncesszió nélküli szervezése büntetendő, mégpedig pénzbírsággal, illetve az annak helyébe lépő elzárással, amelyhez hozzáadódik a szabálysértési eljárás költségeihez való, a szankció 10 százalékában meghatározott hozzájárulás. A szóban forgó rendelkezések jogi személyek általi betartását illetően – főszabály szerint – a társaság külső képviseletére hivatott személy tartozik[5] szabálysértési felelősséggel.

A stájerországi tartományi rendőrkapitányság (Landespolizeidirektion Steiermark) a szabálysértésekről szóló törvény, a VStG[6] előírásainak megfelelően szabálysértési határozattal, továbbá a szerencsejátékról szóló szövetségi törvény, a GSpG rendelkezései alapján[7] szabálysértés elkövetése miatt ezt a társaságot felelősségre vonta. A törvény további rendelkezése értelmében szabálysértésenként 10 ezer euró pénzbírságot, valamint az annak helyébe lépő háromnapi szabálysértési elzárást szabott ki, vagyis a tíz játékautomata tekintetében összesen 100 ezer euró pénzbírságot és az annak helyébe lépő 30 napi elzárást, továbbá az eljárás költségeihez való hozzájárulás címén további 10 ezer euró megfizetésére kötelezte.

E határozattal szemben a kötelezettek jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a stájerországi tartományi közigazgatási bírósághoz (Landesverwaltungsgericht Steiermark), amelyet az elutasított. Ezért a felperes az ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett az osztrák legfelsőbb közigazgatási bírósághoz, a Verwaltungsgerichtshofhoz, amely az ítéletet a szabálysértési felelősséget megállapító részében helybenhagyta, a szabálysértési büntetésre vonatkozó részében azonban hatályon kívül helyezte.

Az ügy visszautalása után a stájerországi tartományi közigazgatási bíróság szabálysértésenként 4 ezer euróra csökkentette a kiszabott pénzbírságot, és az elzárást pedig egy napban állapította meg, azaz a tíz játékautomata tekintetében összesen 40 ezer eurós pénzbírságot és az annak helyébe lépő tíz napi elzárást szabott ki. Az eljárás költségeihez való hozzájárulást pedig 4 ezer euróban állapította meg.

A felperes ez ellen újabb felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a stájerországi tartományi bírósághoz. Az EUB-hoz kérdést előterjesztő osztrák legfelsőbb közigazgatási bíróság szerint az előtte folyamatban lévő felülvizsgálati eljárás keretében a stájerországi tartományi közigazgatási bíróság első fokon megvizsgálta a szolgáltatásnyújtás szabadságának a szóban forgó monopólium-rendszer általi megsértését; ennek során – az EUB által megállapított szempontokra tekintettel – átfogó értékelést végzett, és arra a következtetésre jutott, hogy a GSpG-nek a játékautomatán játszható szerencsejátékok koncesszió nélküli szervezését büntető rendelkezései az uniós joggal nem ellentétesek.

E szankció jogszerűségének kérdésében az osztrák legfelsőbb közigazgatási bíróság több kérdést terjesztett a luxembourgi testület elé. Ezek lényege, hogy a vonatkozó nemzeti szabályozás összeegyeztethető-e az EUMSZ 56. cikkében és adott esetben a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében foglalt szolgáltatásnyújtás szabadságával.

III. Az EUB értékelése és ítélete

III.1 Első kérdésével az osztrák legfelsőbb közigazgatási bíróság arra várt választ, hogy az EUMSZ 56. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy a szerencsejátékok területén fennálló monopólium megsértése miatt indított szabálysértési eljárásban kiszabott büntetés jogszerűségének vizsgálatára hivatott nemzeti bíróságnak kifejezetten értékelnie kell-e az alkalmazandó előírásokban szereplő szankcióknak az EUMSZ 56. cikkével való összeegyeztethetőségét, ha a monopólium-rendszer bevezetése korábban már az említett rendelkezéssel összeegyeztethetőnek bizonyult.

Ezzel kapcsolatban az EUB emlékeztetett arra, hogy korábbi ítéleteiben már kimondta: ama tagállami szabályozásokat illetően, amelyek a szerencsejáték-ágazatban folytatott tevékenység gyakorlását többek között a koncesszió és a rendőrségi engedély megszerzésének kötelezettségétől teszik függővé, és amelyek büntetőjogi szankciókat írnak elő e szabályozás megsértése esetén, a nemzeti szabályozás által alkalmazott minden egyes korlátozás esetében külön kell vizsgálni többek között azt, hogy alkalmas-e az adott tagállam által elérni szándékozott cél vagy célok megvalósítására, és nem lép-e túl az ahhoz szükséges mértéken[8]. E követelményre az EUB már többször is emlékeztetett[9].

Ennél fogva a szerencsejáték-monopólium megsértése miatt kiszabott büntetés jogszerűségét vizsgáló nemzeti bíróságnak kifejezetten értékelnie kell e korlátozásnak az EUMSZ 56. cikkével való összeegyeztethetőségét[10], még akkor is, ha e monopólium létrehozását kísérő többi korlátozást már az említett rendelkezéssel összeegyeztethetőnek nyilvánították.

Ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy valamely korlátozás – az EUMSZ 56. cikkével való összeegyeztethetőségének – vizsgálatakor a nemzeti bíróságnak már átfogóan értékelnie kellett nemcsak e szabályozás elfogadását, hanem annak végrehajtását kísérő körülményeket is[11]. Ez szükségszerűen magában foglalja az e szabályozás által konkrétan előírt szankciórendszert, amelynek alapján a szabálysértési határozatot elfogadták.

Annak kapcsán, hogy a szankciókat nem a GSpG, hanem a VStG-ben foglalt általános rendelkezések írják elő, az EUB emlékeztetett arra, az ilyen büntetéseknek – a kiszabás konkrét részletszabályait is figyelembe véve – minden esetben meg kell felelniük az uniós jognak, és tiszteletben kell tartaniuk az az által biztosított alapvető szabadságokat[12]. Ennek tisztázása érdekében – az EUMSZ 56. cikkére való tekintettel – elvégezte a jelen ügyben alkalmazott szankciórendszer külön vizsgálatát.

Mindezeket figyelembe véve – a luxembourgi taláros testület első kérdésre adott válasza szerint – az EUMSZ 56. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a szerencsejáték-monopólium megsértése miatt indított szabálysértési eljárásban kiszabott büntetés jogszerűségét vizsgáló nemzeti bíróságnak kifejezetten értékelnie kell az alkalmazandó szabályozásban előírt szankcióknak az EUMSZ 56. cikkével való összeegyeztethetőségét, figyelembe véve a büntetéskiszabás konkrét részletszabályait.

E kérdésre adott válaszára tekintettel az EUB az előterjesztő bíróság harmadik kérdését nem tartotta szükségesnek megválaszolni.

III. 2 Második kérdésével az osztrák bíróság arra várt választ, az EUMSZ 56. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely tiltott lottójáték vállalkozási tevékenység keretében történő rendelkezésére bocsátása esetén kötelezően előírja:

–        engedély nélküli játékautomatánként fizetendő pénzbírság kiszabását, anélkül, hogy meghatározná a kiszabott pénzbírságok együttes összegének felső határát;

–        engedély nélküli játékautomatánként a pénzbírság helyébe lépő elzárás meghatározását, anélkül, hogy meghatározná a pénzbírság helyébe lépő elzárás teljes időtartamának felső határát; és

–        az eljárási költségekhez való, a kiszabott pénzbírságok 10 százalékának megfelelő összegű hozzájárulást.

E tekintetben az EUB már korábbi döntéseiben úgy ítélete meg, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely a szolgáltatóval szemben szankciókat ír elő az olyan kötelezettségek be nem tartásakor, amelyek már önmagukban a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását jelentik, alkalmas arra, hogy kevésbé vonzóvá tegye e szabadság gyakorlását, ennél fogva pedig a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül[13].

A luxembourgi ítélkezési gyakorlatból következik: azok a nemzeti intézkedések, amelyek alkalmasak arra, hogy akadályozzák vagy kevésbé vonzóvá tegyék az EUMSZ által biztosított alapvető szabadságok gyakorlását, akkor engedhetők meg, ha azokat nyomós közérdek indokolja; továbbá, ha alkalmasak az általuk követett cél megvalósítására, és ha nem lépik túl az annak megvalósításához szükséges mértéket[14]. A szerencsejátékokkal kapcsolatos politikájuk célkitűzéseit a tagállamok szabadon állapíthatják meg, és adott esetben szabadon határozhatják meg az elérendő védelem pontos szintjét. Az így előírt korlátozásaiknak azonban arányosságukban meg kell felelniük az EUB ítélkezési gyakorlatából következő feltételeknek[15].

További ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az uniós jog által előírt ilyen igazolást az általános uniós jogelvek és különösen az immár a Charta által biztosított alapvető jogok fényében kell értelmezni. Vagyis: a nemzeti szabályozás csak akkor tekinthető a szolgáltatásnyújtás szabadsága alóli kivételnek, ha összhangban van az alapvető jogokkal, amelyek tiszteletben tartását az EUB általi értelmezéssel biztosítja[16].

Ha az uniós jog lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy eltérjenek az EUMSZ 56. cikkétől, korlátozásokat vezessenek be a szerencsejáték-szolgáltatásokban – és ha e korlátozások közérdeken alapuló kényszerítő okoknak felelnek meg, alkalmasak az általuk követett cél megvalósításának biztosítására, és nem lépik túl az annak megvalósításához szükséges mértéket –, az e korlátozások betartása érdekében kilátásba helyezett szabálysértési és büntetőjogi szankciókat úgy kell tekinteni, hogy azok ugyan azoknak a közérdeken alapuló kényszerítő okoknak felelnek meg, mint maguk a korlátozások.

Főszabály szerint a szerencsejáték-szolgáltatással kapcsolatos korlátozások megsértésére kilátásba helyezett szabálysértési vagy büntetőjogi szankciók kiszabása alkalmas e szabályozás tiszteletben tartásának biztosítására, ennél fogva pedig alkalmas az e tekintetben követett cél megvalósítására[17] Ehhez még az is szükséges, hogy a kiszabott szankciók szigorúsága összhangban álljon a jogsértések súlyával, különösen a tényleges visszatartó erő révén, ugyanakkor ne lépje túl az említett célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket[18]. Mindez többek között a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében szereplő, a büntetések arányosságának elvéből következik[19]

Az EUB értékelése szerint az engedély nélküli játékautomatánként kilátásba helyezett minimumbírság kiszabása önmagában nem tűnik aránytalannak a szóban forgó szabálysértések súlyához képest, mivel a játékautomatán játszható szerencsejátékok jogellenes rendelkezésre bocsátása – amelyek jellegüknél fogva kívül esnek a közigazgatási hatóságok ellenőrzésén, és amelyek esetében a törvény által a játékosok védelme érdekében előírt intézkedések betartása nem vizsgálható, emellett alkalmasak arra, hogy a társadalomra különösen káros hatást gyakoroljanak, amint az EUB azt már megállapította – költekezésre ösztönöz, amelynek káros egyéni és társadalmi következményei lehetnek[20]. A minimumbírság összegét illetően a nemzeti bíróságnak a szankció arányosságának értékeléséhez figyelembe kell venni a kiszabható pénzbírság összege és az elkövetett jogsértésből származó gazdasági előny közötti arányt annak érdekében, hogy az estleges jogsértőket visszatartsák az elkövetésétől[21]. Az ügy összes körülményét figyelembe véve meg kell győződnie arról, hogy az így kiszabott minimumösszeg nem aránytalan eme előnyhöz képest, ahogy a felső határ nélküli halmozása sem abban az esetben, ha a szabálysértés több engedély nélküli játékautomatát érint, ami kétségtelenül jelentős összegű pénzbírság kiszabásához vezethet[22].

A szankciók összegét illetően, a GSpG 52. §-ának (2) bekezdésébe iktatott rendelkezése kapcsán, az osztrák és a belga kormány, valamint az Európai Bizottság is rámutatott, az ilyen intézkedés többek között lehetővé teszi a büntetni rendelt szabálysértéssel elérhető gazdasági előny ellensúlyozását, ezáltal pedig egyre kevésbé teszi vonzóvá a jogellenes rendelkezésre bocsátást, ennél fogva tehát önmagában nem sérti az arányosság elvét. Ugyanakkor a nemzeti bíróságnak arról is meg kell győződnie, hogy a kiszabott pénzbírságok abszolút összege ne legyen aránytalan eme előnyhöz képest.

Miként azt a luxembourgi testület a pénzbírság helyébe lépő elzárást illetően megállapította, önmagában az ilyen szankció kiszabása az érintett szabálysértések jellegéhez és súlyához mérten nem tűnik aránytalannak, mivel arra irányul, hogy a pénzbírság behajthatatlansága esetén e szabálysértések ténylegesen büntethetők legyenek. Azonban az ilyen büntetést minden egyes esetben közérdeken alapuló konkrét okoknak kell igazolni[23], mert az az érintett személy vonatkozásában különösen súlyos következményekkel jár[24]. Mivel a szabályozással minden játékautomata vagy egyéb tárgy ellentétes, így alkalmas arra, hogy az ilyen szabálysértési elzárást megalapozza. Az, hogy az alkalmazandó előírás nem szab felső határt a pénzbírság helyébe lépő elzárás teljes időtartamára, az ilyen szankciók halmozása jelentős időtartamú, a pénzbírság helyébe lépő elzárás kiszabásához vezethet. Így előfordulhat, hogy nem áll arányban a megállapított szabálysértések súlyával, amelyek vonatkozásában az alkalmazandó előírás csupán pénzbírságot helyez kilátásba. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy a ténylegesen kiszabott, a pénzbírság helyébe lépő elzárás időtartamára tekintettel ez a helyzet áll-e fenn.

A kiszabott pénzbírság 10 százalékában meghatározott, az eljárási költségekhez való hozzájárulást illetően az EUB emlékeztetett arra, hogy ítélkezési gyakorlata szerint az eljárási költségek beszedése – főszabály szerint – hozzájárul az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő működéséhez, mivel az ilyen költségek felszámítása hozzájárul a tagállamok igazságszolgáltatási tevékenységének finanszírozásához[25]. Ennél fogva nem lehet úgy tekinteni, hogy önmagában az ilyen hozzájárulás előírása sérti az arányosság elvét.

A kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy az említett költségekhez való hozzájárulás konkrét összege – mivel azt a kiszabott pénzbírság összegének meghatározott százaléka alapján állapítják meg, és tekintettel e pénzbírság felső határának hiányára –nem túlzott-e az ilyen eljárás tényleges költségeihez mérten, és nem sérti-e a Charta 47. cikkében biztosított, a bírósághoz fordulás jogát[26].

E megfontolásokra tekintettel a második kérdésre adott luxembourgi válasz szerint az EUMSZ 56. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely tiltott lottójáték vállalkozási tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása esetén kötelezően előírja:

–        engedély nélküli játékautomatánként fizetendő minimumbírság kiszabását, anélkül, hogy meghatározná a kiszabott pénzbírságok együttes összegének felső határát, feltéve, hogy a kiszabott pénzbírság teljes összege nem aránytalan a büntetni rendelt szabálysértéssel elérhető gazdasági előnyhöz képest;

–        engedély nélküli játékautomatánként a pénzbírság helyébe lépő elzárás meghatározását, anélkül, hogy meghatározná a pénzbírság helyébe lépő elzárás teljes időtartamának felső határát, feltéve, hogy a ténylegesen kiszabott pénzbírság helyébe lépő elzárás időtartama a megállapított szabálysértések súlyára tekintettel nem túlzott; és

–        az eljárási költségekhez való, a kiszabott pénzbírságok 10 százalékának megfelelő összegű hozzájárulást, feltéve, hogy e hozzájárulás nem túlzott az ilyen eljárás tényleges költségeihez képest, és nem sérti a Charta 47. cikkében biztosított, a bírósághoz fordulás jogát.

Lábjegyzetek:

[1] A 2021. október 14-ei M. T. vs. Landespolizeidirektion Steiermark C‑231/20. ítélet ECLI:EU:C:2021:845 (Ítélet)

[2] A Lisszaboni Szerződés 2009. december 1-jei hatálybalépése óta az Európai Unió Alapjogi Chartája az EU alapszerződéseivel azonos jogi kötőerővel bír

[3] Ítélet 11-19. pont

[4] Az 1989. november 28‑ai, a szerencsejátékról szóló osztrák törvény, Glücksspielgesetz (GSpG) 2. §-ának (1) és (4) bekezdése, 19. §-ának (1) és (7) bekezdése szerint

[5]  A szerencsejáték-szervezést Magyarországon az 1991. évi XXXIV. törvény szabályozza

[6] A szabálysértésekről szóló törvény, a Verwaltungsstrafgesetz (VStG) „A felelősség különleges esetei” című 9. §‑a szerint:

„(1)      A közigazgatási rendelkezések jogi személyek […] általi betartását illetően – eltérő közigazgatási rendelkezés hiányában és amennyiben felelős megbízottat nem jelöltek ki (2) bekezdés – szabálysértési felelősséggel a társaság külső képviseletére hivatott személy tartozik.[…]

(7)      A jogi személyek […], valamint a (3) bekezdésben említett természetes személyek egyetemlegesen felelnek a társaság külső képviseletére hivatott személlyel vagy a felelős megbízottal szemben kiszabott pénzbírságokért, a pénzben kifejezett egyéb jogkövetkezményekért és az eljárási költségekért”

[7]  A GSpG  „Szabálysértési rendelkezések” című 52. §‑a szerint:

„(1)      Szabálysértést követ el, és a szabálysértési hatóság által kiszabott, az 1. pontban említett esetben legfeljebb 60 000 euró összegű, a 2–11. pontban említett esetekben legfeljebb 22 000 euró összegű pénzbírsággal büntetendő:

  1. aki az ország területéről való részvétel céljából a 2. § (4) bekezdése értelmében tiltott lottójátékot bonyolít, szervez vagy bocsát rendelkezésre, vagy abban a 2. § (2) bekezdése értelmében vett szerencsejáték‑szervezőként részt vesz; […]

(2)      Az (1) bekezdés 1. pontjának legfeljebb három játékautomatával vagy egyéb elkövetési tárggyal megvalósított megsértése esetén játékautomatánként, illetve egyéb elkövetési tárgyanként 1000 eurótól 10 000 euróig terjedő pénzbírság, ismételt elkövetés esetén pedig 3000 eurótól 30 000 euróig terjedő pénzbírság szabható ki; háromnál több játékautomatával vagy egyéb elkövetési tárggyal megvalósított szabálysértés esetén játékautomatánként, illetve egyéb elkövetési tárgyanként 3000 eurótól 30 000 euróig terjedő pénzbírság, ismételt elkövetés esetén pedig 6000 eurótól 60 000 euróig terjedő pénzbírság szabható ki”

[8] A 2007. március 6‑ai Placanica és társai-ítélet, C‑338/04, C‑359/04 és C‑360/04, EU:C:2007:133, 40. és 49. pont

[9] A 2010. szeptember 8‑ai Stoß és társai-ítélet, C‑316/07, C‑358/07–C‑360/07, C‑409/07 és C‑410/07, EU:C:2010:504,  93. pont; 2018. február 28‑ai Sporting Odds-ítélet, C‑3/17, EU:C:2018:130, 22. pont

[10] A 2019. szeptember 12‑ei Maksimovic és társai-ítélet, C‑64/18, C‑140/18, C‑146/18 és C‑148/18, EU:C:2019:723, 33. pont

[11] A 2016. június 30‑ai Admiral Casinos & Entertainment-ítélet, C‑464/15, EU:C:2016:500, 31. pont; 2017. június 14‑i Online Games és társai ítélet, C‑685/15, EU:C:2017:452, 42. pont

[12] Placanica-ítélet, 68. pont; 2017. december 20‑ai Global Starnet-ítélet, C‑322/16, EU:C:2017:985, 61. pont; 2021. február 11‑i K. M. [A hajóparancsnokkal szemben kiszabott szankciók] ítélet, C‑77/20, EU:C:2021:112, 36. pont

[13] Maksimovic-ítélet, 33. és 34. pont

[14] Maksimovic-ítélet, 35. pont

[15] A 2010. július 8‑ai Sjöberg és Gerdin-ítélet, C‑447/08 és C‑448/08, EU:C:2010:415, 39. pont

[16] A 2014. április 30‑ai Pfleger és társai-ítélet, C‑390/12, EU:C:2014:281, 35. pont

[17] Ítélet 44. pont

[18] A 2020. március 5‑ei OPR‑Finance-ítélet, C‑679/18, EU:C:2020:167, 26. pont

[19] A 2018. március 20‑ai Menci-ítélet, C‑524/15, EU:C:2018:197, 55. pont

[20] Az 1994. március 24‑ei Schindler-ítélet, C‑275/92, EU:C:1994:119, 60. pont; Placanica-ítélet, 47. pont; a 2010. június 3‑ai Sporting Exchange-ítélet, C‑203/08, EU:C:2010:307, 27. pont; a 2011. szeptember 15-ei Dickinger és Ömer-ítélet, C‑347/09, EU:C:2011:582, 45. pont

[21] K. M.-ítélet, 49. pont

[22] Ítélet 47., 48. pont

[23] EJEB, 2021. január 19., Lacatus kontra Svájc-ítélet, ECLI:CE:ECHR:2021:0119JUD001406515, 110. §

[24] Maksimovic-ítélet, 45. pont

[25] A 2016. június 30‑ai Toma és Biroul Executorului Judecătoresc Horațiu‑Vasile Cruduleci-ítélet, C‑205/15, EU:C:2016:499, 49. pont

[26] A 2012. november 6‑ai Otis és társai-ítélet, C‑199/11, EU:C:2012:684, 48. pont


Kapcsolódó cikkek