Az óvodapedagógusi szakmai képesítés elismerése
Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Közel 3,2 millió dollár, vagyis több mint 1 milliárd forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Teslát egy amerikai bíróság.
A vállalatnak egy volt munkavállalójának, Owen Diaznak kell megfizetnie az összeget, mert az ítélet szerint fekete bőrszínével szemben ellenséges munkakörnyezetben dolgoztatta a férfit.
Diaznak 2021-ben még 137 millió dollárt ítélt meg egy San Francisco-i bíróság az ügyben, ezt most 98 százalékkal csökkentette a szövetségi szintű bíróság, mert az összeget extrém magasnak találta.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója azt írta a Twitteren, ha a cége bemutathatott volna új bizonyítékokat, a bíróság nulla dollárra csökkentette volna a kártérítést. Azt azonban nem részletezte, hogy ezek a bizonyítékok mik is lettek volna pontosan. Musk ugyanakkor hozzátette, hogy tiszteletben tartja a bíróság ítéletét.
Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.
Történelmi jelentőségű döntésével a strasbourgi bíróság kimondta, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való alapjog által nyújtott állami védelmi kötelezettség kiterjed az éghajlatváltozás okozta, az életet, egészséget, közérzetet és életminőséget érintő negatív hatások elhárítására.
A közbeszerzések egy érdekes, a két (ámde netán azonos) ajánlattevő külön-külön benyújtott pályázatának értékelésével, annak uniós jogi vetületével kapcsolatos ítélet született az EU luxembourgi bíróságán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!