Több uniós alapjogot is sért a lex CEU

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkünkben részletesen bemutatjuk, hogy az EUB milyen szempontok alapján találta jogsértőnek a lex CEU-t.

A GATS XVII. cikkének 1. pontja szerint a WTO minden tagja az engedményes listájában szereplő és az ott meghatározott feltételek és minősítések alá eső szolgáltatások vonatkozásában köteles valamely másik WTO‑tag szolgáltatását, illetve szolgáltatóit legalább olyan elbánásban részesíteni, mint saját hasonló szolgáltatásait vagy szolgáltatóit.

Továbbá, a GATS XVI. cikkének 1. pontja szerint a GATS I. cikkében meghatározott szolgáltatási módokon keresztül megvalósuló piacra jutást illetően a WTO minden tagja köteles legalább olyan kedvező elbánást biztosítani valamely másik WTO‑tag szolgáltatásának, illetve szolgáltatójának, mint amelyet az engedményes listájában elfogadott és meghatározott kitételek, korlátozások és feltételek szerint nyújtania kell.

A vállalt kötelezettségek által érintett ágazatokra vonatkozóan a listának meg kell határoznia a piacra jutással összefüggő kikötéseket, korlátozásokat és feltételeket, valamint a nemzeti elbánásra vonatkozó feltételeket és minősítést. Ezen engedményes listák a GATS szerves részét képezik.

A WTO valamely tagjának saját engedményes listája azon kötelezettségvállalásokat határozza meg, amelyeket e tag az egyes ágazatok és szolgáltatási módok vonatkozásában tett. E lista pontosítja többek között a „piacra jutásra vonatkozó korlátozásokkal” összefüggő kikötéseket, korlátozásokat és feltételeket, valamint a „nemzeti elbánásra vonatkozó korlátozásokkal” kapcsolatos feltételeket és minősítést. E pontosítások két külön oszlopban találhatók.

A jelen ügyben a Magyarország által elfogadott engedményes lista a „piacra jutásra vonatkozó korlátozásokat” feltüntető oszlopban – az üzleti jelenléten keresztül nyújtott felsőoktatási szolgáltatásokat illetően – azt a feltételt tartalmazza, miszerint iskola létesítéséhez központi hatósági engedély szükséges.

E tekintetben a GATS XX. cikkének 2. pontjában foglalt egyszerűsítési szabály hatályából az következik, hogy valamely feltétel csak akkor eshet az említett szabály hatálya alá, és ennélfogva csak akkor alkalmazható a GATS XVII. cikkére is, ha e feltétel hátrányosan megkülönböztető jellegű.

Márpedig rá kell mutatni arra, hogy amint az magának az előzetes engedély meglétére vonatkozó feltételnek a szövegéből kitűnik, e feltétel valamennyi oktatási intézményre vonatkozik, függetlenül annak eredetétől, így nem tartalmaz semmilyen hátrányosan megkülönböztető szempontot. Ennélfogva a GATS XX. cikkének 2. pontjában előírt szabály a jelen ügyben nem alkalmazható. Ebből következik, hogy az említett feltétel nem teszi lehetővé Magyarország számára, hogy a GATS XVII. cikkében előírt nemzeti elbánás kötelezettségétől való eltérésre hivatkozzon.

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság helyesen állítja, hogy az, hogy Magyarország a magánfinanszírozású felsőoktatási szolgáltatásokat felvette az engedményes listájára, valamint az, hogy a „nemzeti elbánásra vonatkozó korlátozásokat” feltüntető oszlopban a 3. szolgáltatási módot illetően a „None” (Nincs) szó szerepel, azt jelenti, hogy az e tagállam által a GATS XVII. cikke alapján e szolgáltatásokat illetően vállalt kötelezettségekre semmilyen korlátozás nem vonatkozik.

A versenyfeltételeknek a hasonló belföldi szolgáltatók javára történő módosításáról

Előzetesen rá kell mutatni arra, hogy az előzetes nemzetközi szerződés fennállására vonatkozó követelmény, amely Magyarország és az EGT‑n kívüli más állam közötti megállapodás megkötését követeli meg, mindenképpen csak bizonyos külföldi szolgáltatókat érinthet. Mivel e követelmény e külföldi szolgáltatókkal szemben – az e tagállamban vagy az EGT más tagállamában letelepedett hasonló szolgáltatókra alkalmazandó feltételekhez képest – további feltételt ír elő ahhoz, hogy Magyarországon felsőoktatási szolgáltatásokat nyújtsanak, az említett követelmény a szolgáltatók e kategóriái vonatkozásában a GATS XVII. cikkének 3. pontja értelmében vett, formálisan eltérő elbánást vezet be.

E rendelkezésnek megfelelően meg kell tehát vizsgálni, hogy az előzetes nemzetközi szerződés fennállására vonatkozó követelmény, azáltal hogy formálisan eltérő elbánást vezet be, módosítja‑e a versenyfeltételeket a Magyarországon letelepedett, felsőoktatási szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók, illetve az általuk nyújtott szolgáltatások javára.

A felsőoktatási törvény 76. §‑a (1) bekezdésének a) pontjában megfogalmazott követelmény magában foglalja, hogy Magyarország diszkrecionális jogkörrel rendelkezik mind az ilyen szerződés megkötésének célszerűségét, mind pedig annak tartalmát illetően. E körülmények között az EGT tagállamain kívüli WTO‑tagországban székhellyel rendelkező felsőoktatási intézmények azon lehetősége, hogy tevékenységüket Magyarország területén folytassák, teljes mértékben a magyar hatóságok diszkrecionális jogkörétől függ.

Ez a WTO‑nak az EGT‑n kívüli valamely tagállamában székhellyel rendelkező szolgáltatók esetében versenyhátrányt eredményez, így az előzetes nemzetközi szerződés fennállására vonatkozó követelmény a GATS XVII. cikkét megsértve a magyar szolgáltatók javára módosítja a versenyfeltételeket.

A GATS XIV. cikke alapján történő igazolásról

Először is rá kell mutatni arra, hogy a GATS XIV. cikke az a) pontjában és c) pontjának (i) alpontjában többek között előírja, hogy ezen egyezmény egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az megakadályozza olyan intézkedések foganatosítását vagy végrehajtását, amelyek egyrészt a közerkölcs védelméhez vagy a közrend fenntartásához szükségesek, és másrészt azon törvények és szabályok betartásának biztosításához szükségesek, amelyek nem állnak ellentétben az említett egyezmény rendelkezéseivel, ideértve a félrevezető és csalárd gyakorlat megakadályozására vagy a szolgáltatási szerződések nemteljesítése hatásának kezelésére vonatkozó intézkedéseket.

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Magyarország által hivatkozott két célkitűzés, vagyis egyrészt a közrend fenntartására, másrészt pedig a félrevezető gyakorlatok megelőzésére irányuló célkitűzés valóban szerepel a GATS‑ban.

Az EUB szerint azonban Magyarország nem adott elő olyan érvelést, amely konkrétan és részletesen bizonyítaná, hogy az, ha valamely, az EGT‑n kívüli államban székhellyel rendelkező intézmény Magyarország területén felsőoktatási tevékenységet végez, ilyen szerződés hiányában miért minősül a magyar társadalom valamely alapvető érdekét fenyegető, valós és kellően komoly veszélynek.

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az előzetes nemzetközi szerződés fennállására vonatkozó követelményt nem igazolhatja Magyarországnak a közrend fenntartására vonatkozó érvelése.

Magyarország úgy véli, nemzetközi szerződés előzetes megkötése szükséges ahhoz, hogy az érintett harmadik állam részéről garanciát kapjon arra vonatkozóan, hogy az érintett külföldi felsőoktatási intézmény megbízható, és így megelőzze az ezzel kapcsolatos kockázatok felmerülését. Ezen érvelés az előzetes nemzetközi szerződés fennállására vonatkozó követelményt azonban nem igazolhatja.

A GATS XIV. cikke ugyanis előírja, hogy az általa felsorolt kivételek alkalmazása nem jelentheti a szolgáltatáskereskedelem burkolt korlátozását, illetve önkényes és megalapozatlan diszkrimináció eszközét olyan országok között, ahol hasonló feltételek állnak fenn.

Az EUB szerint az előzetes nemzetközi szerződés fennállására vonatkozó követelmény lehetővé teszi Magyarország számára, hogy önkényesen megakadályozza valamely intézménynek a saját piacára való belépését, illetve valamely intézmény e piacon való tevékenységének folytatását, mivel az ilyen szerződés megkötése és ennélfogva e követelmény teljesítése végső soron kizárólag e tagállam politikai szándékától függ.

Az EUB kifejtette, hogy a félrevezető gyakorlatok megelőzésére irányuló célkitűzés hatékonyabban is elérhető lenne azáltal, hogy az ilyen intézmények Magyarországon folytatott tevékenységét ellenőrzik, és adott esetben e tevékenység folytatását kizárólag azon intézmények esetében tiltják meg, amelyekkel kapcsolatban bizonyítást nyert, hogy ilyen gyakorlatot folytattak.

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy Magyarország – mivel elfogadta a felsőoktatási törvény 76. §‑a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt intézkedést – nem teljesítette a GATS XVII. cikkéből eredő kötelezettségeit.

Az érintett intézmény székhelye szerinti államban történő képzés nyújtására vonatkozó követelményről

A GATS XVII. cikke alapján kötelezettséget vállalt arra, hogy a felsőoktatási szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók üzleti jelenlétét illetően teljes körű nemzeti elbánást biztosít. Az EUB szerint azonban az érintett intézmény székhelye szerinti államban történő képzés nyújtására vonatkozó követelmény kifejezetten a külföldi székhelyű szolgáltatókra vonatkozik.

A magyar szabályozás értelmében azok a felsőoktatási szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók, amelyek székhelye a WTO‑ban tagsággal rendelkező harmadik államban van, és amelyek Magyarországon kívánnak letelepedni, kötelesek előzetesen e harmadik államban felsőoktatási intézményt létrehozni, és ott ténylegesen felsőoktatási képzést nyújtani. Ez versenyhátrányt eredményez az érintett külföldi szolgáltatók számára, így az érintett intézmény székhelye szerinti államban történő képzés nyújtására vonatkozó követelmény a hasonló magyar szolgáltatók javára módosítja a versenyfeltételeket.

Magyarország nem adott elő olyan érvelést, amely konkrétan és részletesen bizonyítaná, hogy az, ha valamely, az EGT‑n kívüli államban székhellyel rendelkező intézmény Magyarország területén felsőoktatási tevékenységet végez, miért minősül – abban az esetben, ha ezen intézmény nem nyújt képzést a székhelye szerinti államban – olyan, a magyar társadalom valamely alapvető érdekét fenyegető, valós és kellően komoly veszélynek, amely lehetővé teszi e tagállam számára a közrend fenntartásával kapcsolatos igazolásra való hivatkozást.

Magyarország azt sem bizonyította, hogy az érintett intézmény székhelye szerinti államban történő képzés nyújtására vonatkozó követelmény miért szükséges a félrevezető gyakorlatok megelőzéséhez.

A fentiekre tekintettel az EUB arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország, mivel elfogadta a felsőoktatási törvény 76. §‑a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt intézkedést, annyiban, amennyiben e rendelkezés a WTO‑ban tagsággal rendelkező harmadik államban székhellyel rendelkező felsőoktatási intézményekre alkalmazandó, nem teljesítette a GATS XVII. cikkéből eredő kötelezettségeit.

Az EUMSZ 49. cikkéről

Az EUMSZ 49. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás.

Az EUB korábban kimondta, hogy a felsőoktatási képzés díjazás ellenében történő megszervezése az EUMSZ alá tartozó gazdasági tevékenységnek minősül, ha azt valamely tagállam állampolgára egy másik tagállamban az ez utóbbi tagállamban található elsődleges vagy másodlagos lakóhelyről állandó és folyamatos jelleggel végzi.

Az EUB azt is megállapította, hogy a letelepedés szabadságának hatálya alá tartozik az olyan helyzet, amelyben az azon tagállam joga szerint létrehozott társaság, amelyben e társaság létesítő okirat szerinti székhelye található, valamely más tagállamban szándékozik fióktelepet létesíteni.

A fentiekre tekintettel az érintett intézmény székhelye szerinti államban történő képzés nyújtására vonatkozó követelmény az EUMSZ 49. cikk hatálya alá tartozik annyiban, amennyiben e követelmény olyan felsőoktatási intézményre alkalmazandó, amelynek székhelye Magyarországtól eltérő tagállamban van, és amely Magyarországon díjazás ellenében nyújt képzést.

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a letelepedés szabadságára vonatkozó korlátozásnak tekintendő minden olyan intézkedés, amely e szabadság gyakorlását tiltja, korlátozza, vagy kevésbé vonzóvá teszi (2012. szeptember 6‑i Bizottság kontra Portugália ítélet, C‑38/10, EU:C:2012:521, 26. pont).

A magyar felsőoktatási törvény 76. §‑a (1) bekezdésének b) pontja megköveteli, hogy az érintett szolgáltatók, amelyek Magyarországon állandó telephely útján kívánnak felsőoktatási szolgáltatásokat nyújtani, a székhelyük szerinti államban ténylegesen nyújtsanak felsőoktatási képzést, amely a letelepedési szabadság EUMSZ 49. cikk értelmében vett korlátozásának minősül.

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, a letelepedési szabadság korlátozása csak akkor fogadható el, ha azt közérdeken alapuló kényszerítő indok igazolja, illetve az megfelel az arányosság elvének, ami azt jelenti, hogy alkalmas az elérni kívánt cél koherens és szisztematikus módon történő megvalósításának biztosítására, és nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

Magyarország azt állítja, hogy az érintett intézmény székhelye szerinti államban történő képzés nyújtására vonatkozó követelmény lehetővé teszi az illetékes hatóság számára, hogy meggyőződjön arról, hogy az érintett szolgáltató a székhelye szerinti országban valós és jogszerű tevékenységet folytat.

Másodszor Magyarország a félrevezető gyakorlatok megelőzésének célkitűzésére hivatkozik. Érvelésének további alátámasztása nélkül e tagállam láthatólag úgy véli, hogy a külföldi felsőoktatási intézmények magyar piacra jutása azzal a veszéllyel jár, hogy ilyen gyakorlatok alakulnak ki.

Magyarország általános vélelemre támaszkodva – a rá háruló bizonyítási teher ellenére – nem bizonyítja, hogy konkrétan miben áll az ilyen veszély, sem pedig azt, hogy az érintett intézmény székhelye szerinti államban történő képzés nyújtására vonatkozó követelmény hogyan teszi lehetővé annak megelőzését.

A főtanácsnok indítványában rámutatott, hogy Magyarország nem fejtette ki, hogy a félrevezető gyakorlatok megelőzésére irányuló célkitűzés miért nem lenne elérhető abban az esetben, ha a székhelye szerinti tagállamban előzetesen felsőoktatási képzést nem nyújtó szolgáltató számára megengedett lenne, hogy bármilyen más módon bizonyítsa, hogy betartja ezen állam szabályozását, és azt, hogy egyébként megbízható.

A Magyarország által hivatkozott, a felsőoktatás magas színvonalának biztosítására irányuló célkitűzés kétségtelenül igazolhatja a letelepedési szabadság korlátozását.

Az EUB szerint azonban az érintett intézmény székhelye szerinti államban történő képzés nyújtására vonatkozó követelmény semmilyen részlettel nem szolgál a külföldi intézmény által a székhelye szerinti tagállamban nyújtott képzés minőségének megkövetelt szintjét illetően, és végeredményben egyáltalán nem határozza meg előre a majd Magyarországon nyújtandó képzés minőségét, így semmiképpen nem biztosítja e célkitűzés elérését.

A fenti megfontolásokból következik, hogy az érintett intézmény székhelye szerinti államban történő képzés nyújtására vonatkozó követelményt nem igazolhatja Magyarországnak a közrend fenntartására alapított érvelése, sem pedig a félrevezető gyakorlatok megelőzésével és a felsőoktatás magas színvonala biztosításának szükségességével összefüggő, közérdeken alapuló kényszerítő indokokra alapított érvelés.

A 2006/123 irányelv 16. cikkéről

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 2006/123 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam saját területén biztosítja többek között a szolgáltatási tevékenység szabad gyakorlását.

A 2006/123 irányelv szempontjából Magyarország a más tagállamban székhellyel rendelkező szolgáltatók számára további feltételt ír elő, korlátozza e szolgáltatóknak a felsőoktatási tevékenység Magyarországon történő szabad gyakorlásához való jogát abban az esetben, ha tevékenységüket először Magyarországon, nem pedig a székhelyük szerinti tagállamban kívánják folytatni, miképpen abban az esetben is, ha ilyen tevékenységet kizárólag Magyarországon kívánnak folytatni.

A 2006/123 irányelv 16. cikkének (3) bekezdése értelmében a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállamnak lehetősége van arra, hogy követelményeket írjon elő a szolgáltatói tevékenység nyújtásával kapcsolatban, amennyiben azok többek között közrendi vagy közbiztonsági szempontból indokoltak, és összhangban vannak e 16. cikk (1) bekezdésével.

Az EUB megállapította, hogy Magyarország, mivel elfogadta a felsőoktatási törvény 76. §‑a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt intézkedést, annyiban, amennyiben e rendelkezés a valamely más tagállamban székhellyel rendelkező felsőoktatási intézményekre alkalmazandó, nem teljesítette a 2006/123 irányelv 16. cikkéből eredő kötelezettségeit.

A Charta 13. cikkéről, 14. cikkének (3) bekezdéséről és 16. cikkéről

Ami a tudományos élet szabadságát illeti, azt a Charta 13. cikkének második mondata általános jelleggel fogalmazza meg, amely szerint „[a] tudományos élet szabadságát tiszteletben kell tartani”.

A Charta felhívja az EJEE rendelkezéseit, amelyek ugyan nem utalnak a tudományos élet szabadságára, de az EJEB ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e szabadság többek között az EJEE 10. cikkében biztosított, a véleménynyilvánítás szabadságához való joghoz kapcsolódik.

A tudományos élet szabadságának tehát mind a kutatás, mind pedig az oktatás területén biztosítania kell a véleménynyilvánítás és a cselekvés szabadságát, az információ terjesztésének szabadságát, valamint a kutatás folytatásának, és a tudás és az igazság korlátozás nélküli terjesztésének szabadságát, azzal, hogy e szabadság nem korlátozódik az akadémiai vagy tudományos kutatásra, hanem magában foglalja az egyetemi oktatók azon szabadságát is, hogy szabadon kifejthessék álláspontjukat és véleményüket.

A fentiek fényében meg kell állapítani, hogy a vitatott intézkedések alkalmasak arra, hogy veszélyeztessék az érintett külföldi felsőoktatási intézmények Magyarország területén folytatott tudományos tevékenységét, és hogy ennélfogva megfosszák az érintett egyetemeket a tudományos kutatásaik végzéséhez és az oktatási tevékenységük gyakorlásához szükséges autonóm infrastruktúrától. Következésképpen ezen intézkedések korlátozzák a Charta 13. cikke által védett tudományos élet szabadságát.

Ami az oktatási intézmények alapításának szabadságát és a vállalkozás szabadságát illeti, ezeket a Charta 14. cikkének (3) bekezdése, illetve 16. cikke rögzíti. A Charta 14. cikkének (3) bekezdése értelmében az oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának szabadságát tiszteletben kell tartani az e szabadság gyakorlását szabályozó nemzeti törvényekkel összhangban. A Charta 16. cikke pedig előírja, hogy a vállalkozás szabadságát, az uniós joggal és a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban, el kell ismerni.

Az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatokból kitűnik – a magán vagy közoktatási intézmény alapításának szabadsága a vállalkozás szabadságának egyik formájaként biztosított, így e szabadságokat együttesen kell megvizsgálni.

Az EUB megállapította, hogy ezen intézkedések korlátozzák mind az oktatási intézmények alapításának a Charta 14. cikkének (3) bekezdésében biztosított szabadságát, mind pedig a Charta 16. cikkében rögzített vállalkozás szabadságát.

Magyarország azt állítja, hogy a vitatott intézkedések a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményekre tekintettel igazoltak.

Az EUB emlékeztetett, hogy az Alapjogi Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, valamint e jogok és szabadságok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen, és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

Az EUB a jelen ítéletében már megállapította, hogy a vitatott intézkedéseket a Magyarország által hivatkozott, az Unió által elismert általános érdekű célkitűzések egyike sem igazolja.

Az EUB szerint tehát a Magyarország által bevezetett intézkedések a Charta 13. cikkében, 14. cikkének (3) bekezdésében, illetve 16. cikkében biztosított jogokat korlátozzák, és ezen korlátozások nem felelnek meg ezen általános érdekű célkitűzéseknek.

(curia.europa.eu)

---