Turisztikai létesítmények a görögországi Iosz szigetén?

A szerző alábbi cikkében a nyilvánosság döntéshozatalban való részvételét elemzi a projektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálata kapcsán. Mindezt az Európai Unió Bíróságának az Alain Flausch és társai kontra Ypourgos Perivallontos kai Energeias és társai ügyében[1] született ítélete alapján.

I. Bevezetés

Az ügyben az előzetes döntéshozatali kérelmét az Európai Unió Bíróságához (EUB) a görög államtanács, a Symvoulio tis Epikrateias az egyrészről Alain Flausch, Andrea Bosco, Estienne Roger Jean Pierre Albrespy, a Somateio „Syndesmos Iiton”, a Somateio „Elliniko Diktyo – Filoi tis Fysis” és a Somateio „Syllogos Prostasias kai Perithalpsis Agrias Zois – SPPAZ”, másrészről pedig az Ypourgos Perivallontos kai Energeias (környezetvédelmi és energiaügyi miniszter, Görögország), az Ypourgos Oikonomikon (gazdasági miniszter, Görögország), az Ypourgos Tourismou (turisztikai minisztérium, Görögország) és az Ypourgos Naftilias kai Nisiotikis Politikis (tengerészeti miniszter, Görögország) között, egy turisztikai komplexumnak a görögországi Íosz szigetén való megépítését engedélyező határozatok jogszerűsége tárgyában terjesztette elő.

Miként kell tájékoztatni a nyilvánosságot arról, hogy környezeti hatásvizsgálat keretében részt vehet egy projekt engedélyezésére irányuló eljárásokban? Hogyan kell ezután tájékoztatást nyújtani a projektre vonatkozó engedélyről?

Ezek az eljárás során felmerült kérdések első pillantásra inkább technikai-formai jellegűnek tűnnek, azonban a nyilvánosság hatékony részvétele és a jogvédelem igénybevétele szempontjából döntő jelentőségük van. Megfelelő időben történő tudomásszerzés hiányában ugyanis az érintett nyilvánosság nem vesz részt az engedélyezési eljárásban, és a határidőn belül nem vesz igénybe jogvédelmet. Mivel e kérdéseket eljárási autonómiájukkal élve a tagállamok részletesen szabályozzák, az uniós jogi kereteket e tekintetben az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve határozza meg[2].

A projektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló – KHV-irányelvként ismert – 2011/92/EU irányelv[3] (irányelv) célja: biztosítani a magas szintű környezetvédelem és a környezeti megfontolások beépítése a projektek előkészítésébe és engedélyezésébe.

A jogalkotó e szándékának elérését az irányelv I. és II. mellékletében felsorolt egyes köz- és magánprojektek (repülőterek, nukleáris létesítmények, vasutak, közutak, hulladékártalmatlanító létesítmények, szennyvízkezelő üzemek stb.) környezeti hatásvizsgálatának elvégzése biztosítja. Az irányelv a köz- és magánprojektek széles körére vonatkozik.

Az uniós szabályozás meghatározza azon környezeti hatásvizsgálat (KHV) folyamatát, amely biztosítja, hogy a környezetre valószínűsíthetően jelentős hatást gyakorló köz- és magánprojektekre vonatkozóan – a projektek megkezdése előtt – elvégezzék a vizsgálatot.

A KHV elvégzésének folyamata a következő:

  • a projektfejlesztő kérheti az illetékes hatóságtól, hogy határozza meg, hogy mire térjen ki a környezeti hatásvizsgálat (tartalom meghatározása);
  • a fejlesztőnek információt kell szolgáltatnia a környezeti hatásra vonatkozóan (KHV-jelentés formájában az irányelv IV. mellékletével összhangban);
  • tájékoztatni kell a környezetvédelmi hatóságokat és a nyilvánosságot, valamint a helyi és regionális hatóságokat (továbbá az érintett uniós országokat), illetve konzultációt kell folytatni velük;
  • az illetékes hatóság határozata meghozatala során figyelembe veszi a konzultációk eredményét; ez a határozat tartalmaz egy indokolást a projekt jelentős hatásaira vonatkozóan;
  • a hatóság határozatáról tájékoztatja a nyilvánosságot;
  • a nyilvánosság bíróság előtt megtámadhatja a határozatot.

A nyilvánossággal folytatott konzultáció a KHV-folyamat kulcsfontosságú eleme. A hatékony lakossági részvétel biztosítása érdekében a KHV-jelentést és egyéb információkat a lehető leghamarabb elérhetővé kell tenni. Erre sor kerülhet elektronikusan, közzététel útján, plakátok kihelyezése révén vagy a helyi újságokon keresztül.

A hatóságoknak ésszerű időn belül döntést kell hozniuk afelől, hogy engedélyezik-e az adott projektet, vagy sem. A kedvező döntés tartalmát – ideértve a jóváhagyás fő indokait és valamennyi kapcsolódó környezetvédelmi és egyéb körülményt – elérhetővé kell tenniük a nyilvánosság, valamint a környezetvédelmi, helyi és regionális szervek számára. Az engedély megtagadása esetén, a hatóságoknak magyarázatot kell nyújtaniuk arra, miért nem engedélyezik a projektet.

A tagállamok bármilyen jogsértés esetére az irányelvben foglaltaknál szigorúbb feltételeket, illetve szankciókat határozhatnak meg

A 2011/92/EU irányelv 2012. február 17. óta hatályos, a módosító 2014/52/EU irányelv 2014. április 25. óta hatályos, és az uniós országokban 2017. május 16-áig kellett átültetni.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a projektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló irányelv 6. és 11. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

Az irányelv a nyilvánosságnak a döntéshozatali eljárásban való részvételét illetően a 6. cikke (2)–(5) bekezdésében előírja, hogy:

„(2) A nyilvánosságot vagy közzététel útján, vagy más alkalmas módon, például – ha rendelkezésre áll – elektronikus média útján tájékoztatják a 2. cikk (2) bekezdésében említett, a környezettel kapcsolatos döntéshozatali eljárás kezdetén, de legkésőbb akkor, amint az információ ésszerű módon rendelkezésre bocsátható a következőket illetően:

a) engedély iránti kérelem;

b) a tény, hogy a projektet környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni, valamint, adott esetben, hogy a 7. cikket kell alkalmazni;

c) a döntéshozatalért, a releváns információk szolgáltatásáért, az észrevételek és kérdések fogadásáért felelős hatáskörrel rendelkező hatóságok adatai, valamint az észrevételek vagy kérdések továbbítására vonatkozó határidők részletei;

d) a lehetséges határozatok, vagy amennyiben készült ilyen, a határozattervezet jellege;

e) az 5. cikk alapján összegyűjtött információk hozzáférhetőségére vonatkozó adatok;

f) a releváns információk rendelkezésre bocsátása idejének, helyének, valamint módjának a megjelölése;

g) a nyilvánosság részvételére vonatkozóan az e cikk (5) bekezdése alapján hozott intézkedések részletei.

(3) A tagállamok biztosítják, hogy megfelelő időkereteken belül az érintett nyilvánosság számára rendelkezésre bocsátják a következőket:

a) az 5. cikk alapján összegyűjtött összes információ;

b) a nemzeti jogszabályokkal összhangban a főbb jelentések és javaslatok, amelyeket az érintett nyilvánosságnak az e cikk (2) bekezdésével összhangban történő tájékoztatásakor a hatáskörrel rendelkező hatóság vagy hatóságok számára alkottak;

c) a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről szóló 2003. január 28-ai 2003/4/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv [HL 2003. L41., 26. o.] rendelkezéseivel összhangban az e cikk (2) bekezdésében említett információktól eltérő olyan információ, amely ezen irányelv 8. cikkével összhangban a határozat szempontjából lényeges, és amely csak akkor válik hozzáférhetővé, miután az érintett nyilvánosságot e cikk (2) bekezdésével összhangban tájékoztatták.

(4) Az érintett nyilvánosság számára kellő időben hatékony lehetőséget kell biztosítani a 2. cikk (2) bekezdésében említett, a környezettel kapcsolatos döntéshozatali eljárásokban történő részvételre, ebből a célból a jogosult észrevételei és véleménye kifejezésre juttatására, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság vagy hatóságok előtt még minden lehetőség nyitva áll, még mielőtt az engedélyezési kérelemről a határozatot meghozzák.

(5) A nyilvánosság tájékoztatására (például plakátok kihelyezése egy adott körzeten belül, vagy a helyi újságokban történő közzététel útján) és az érintett nyilvánossággal folytatott konzultációra (például írásbeli beadványok vagy közvélemény-kutatás révén) vonatkozó részletes intézkedéseket a tagállamok határozzák meg.”

A jogorvoslatok tekintetében az irányelv 11. cikke előírása szerint:

„(1) A tagállamok biztosítják, hogy vonatkozó nemzeti jogrendszerükkel összhangban az érintett nyilvánosság azon tagjainak, akik:

a) kellő mértékben érdekeltek; vagy

b) jogsérelemre hivatkoznak, amennyiben a tagállam közigazgatási eljárásjoga ezt előfeltételként írja elő,

a bíróság vagy a törvény értelmében létrehozott, más független és pártatlan testület előtt felülvizsgálati eljáráshoz legyen joguk a határozatok, jogi aktusok és mulasztások anyagi vagy eljárási jogszerűségének kifogásolása céljából, ezen irányelvnek a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseire is figyelemmel [helyesen: joguk legyen a bíróság vagy a törvény értelmében létrehozott, más független és pártatlan testület előtti, arra irányuló jogorvoslati eljáráshoz, hogy vitassák az ezen irányelvben foglalt, a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezések hatálya alá tartozó határozatok, jogi aktusok és mulasztások anyagi jogi vagy eljárásjogi jogszerűségét].

(2) A tagállamok meghatározzák, hogy az eljárás melyik szakaszában kezdeményezhető a határozatok, cselekmények és mulasztások kifogásolása [helyesen: az eljárás melyik szakaszában támadhatók meg a határozatok, a jogi aktusok és a mulasztások].

(3) Hogy mi minősül kellő mértékű érdekeltségnek és jogsérelemnek, azt a tagállamok határozzák meg összhangban azzal a célkitűzéssel, amely szerint biztosítják az érintett nyilvánosságnak az igazságszolgáltatáshoz való széles körű jogát. […]”

II. A tényállás[4]

A felek közti jogvita tárgya egy turisztikai komplexumnak az Íosz szigetén való létrehozására irányuló projekt. Ez a sziget a Kükládok szigetcsoportjában található és a dél-égei közigazgatási tartományhoz (Görögország) tartozik, hozzávetőlegesen 100 km² területre terjed ki, amelynek körülbelül 2000 állandó lakosa van.

A vitatott projekt egy szálloda, fürdő, egyéb szállások és járulékos berendezések – mint például egy sótalanító –, valamint kikötői létesítmények, mesterséges strandok, egy szigetet a szárazfölddel összekötő híd, úthálózat megépítését és egyéb infrastruktúrák kialakítását foglalta magában. A projekt körülbelül 27 ha nagyságú földterületre terjed ki, több mint 18 ha beépített területtel. Magában foglalt partvidéket, árapály járta partsávot és tengeri területet is.

A vitatott projektek osztályára – az A osztályra – vonatkozó görög szabályozásnak megfelelően környezetvédelmi hatásvizsgálatot végeztek. A görög szabályozás szerint az első osztály (A) azokat a projekteket és tevékenységeket foglalja magában, amelyek várhatóan jelentős hatást gyakorolnak a környezetre, és amelyek esetében környezeti hatásvizsgálat (KHV) szükséges a környezet védelmét célzó különleges feltételek és korlátozások elfogadása érdekében[5].

2013. augusztus 2-án a dél-égei tartománynak az Íosztól 55 tengeri mérföldre található Szírosz szigetén lévő hivatalaiban, valamint a Szíroszon kiadott helyi újságban közzétették az összes érintett arra való felhívását a KHV-ban való részvételre vonatkozóan. A KHV iratanyagát szintén Szíroszon tárolták, a konzultációnak itt kellett megtörténnie.

Az iratokból kitűnően megállapították, hogy Íosz és Szírosz között nincs napi szintű összeköttetés, a két sziget közötti út több órán át tart, mivel az útvonalon nem áll rendelkezésre nagy sebességű hajó, és ezen út költsége sem elhanyagolható.

A környezetvédelmi és energiaügyi minisztérium, valamint a turisztikai minisztérium 2014. augusztus 8-án elfogadta a turisztikai komplexumnak az Íosz szigetén való létrehozását érintő projektet, és az arra vonatkozó környezetvédelmi feltételeket jóváhagyó, környezeti feltételek engedélyezéséről szóló határozatot.

Ezt a határozatot 2014. augusztus 11-én közzétették a Diavgeia nevű program hirdetményi portálján, 2014. szeptember 8-án pedig a környezetvédelmi minisztériumnak a 4014/2011 sz. törvény 19. cikkében előírt „www.aepo.ypeka.gr” internetes oldalán tüntették fel.

A kérdést előterjesztő görög államtanács, a Symvoulio tis Epikrateias előtt az eljárás felperesei – azaz három természetes személy, akik Íosz szigetén ingatlantulajdonosok, de Belgiumban, Olaszországban, illetve Franciaországban rendelkeznek lakóhellyel, valamint három szövetség – megtámadták a 2014. augusztus 8-ai, a környezeti feltételek engedélyezéséről szóló határozatot egy olyan keresettel, amelyet csupán 2016. február 19-én nyújtottak be. Állításuk szerint a 2014. augusztus 8-ai, környezeti feltételek engedélyezéséről szóló határozatról csupán 2015. december 22-én szereztek tudomást, amikor is a területrendezési munkálatok megkezdését észlelni tudták.

A projektek és tevékenységek környezetvédelmi engedélyezéséről szóló görög törvény[6] értelmében a környezeti feltételek engedélyezéséről szóló határozatot az elfogadásától számított egy hónapon belül az interneten közzé kell tenni. E határidő elmulasztása esetén az engedély semmis. A környezeti feltételek engedélyezéséről szóló határozatnak a különleges honlapon történő közzététele megfelel a jogszabályban előírt közzétételnek, és megalapozza azt a vélelmet, hogy arról minden érintett tudomást szerzett, így megsemmisítés iránti keresetet indíthat, vagy egyéb jogorvoslattal élhet.

Az államtanácsra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről szóló elnöki rendelet[7] értelmében a megsemmisítés iránti keresetet – eltérő rendelkezés hiányában – a megtámadott aktus közlését követő naptól, vagy amennyiben a közzétételt jogszabály írja elő, a közzétételt követő naptól, vagy a felperesnek az aktusról való teljes mértékű tudomásszerzése napjától számított 60 napos (külföldiek esetén 90 napos) határidőn belül lehet megindítani.

E rendelkezésnek az állandó ítélkezési gyakorlatban való értelmezése szerint, ha a törvény előírja, hogy valamely egyedi közigazgatási aktust különleges módon kell közzétenni, az ezen aktus megsemmisítése iránti kereset benyújtására nyitva álló határidő az érintettek tekintetében az aktus közlésekor, vagy abban az időpontban kezdődik, amikor e személyek az aktus tartalmát megismerték, az érintett harmadik személyek vonatkozásában pedig ezen aktus közzétételekor.

A projektre vonatkozó jóváhagyások és engedélyek jogosultja a 105 Anonimi Touristiki kai Techniki Etaireia Ekmetallefsis Akiniton, a jogvitába beavatkozva, a kereset késedelmes jellegére hivatkozott.

E körülmények között a görög államtanács, a Symvoulio tis Epikrateias az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából két kérdést terjesztett az EUB elé.

III. Az EUB értékelése és ítélete

III.1.

Első kérdésével a kérdéseket előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy az irányelv 6. cikkét úgy kell-e értelmezni: a tagállamok számára megengedett, hogy a nyilvánosságnak a valamely projekthez kapcsolódó döntéshozatalban való részvételét célzó műveleteket az illetékes regionális közigazgatási hatóság székhelyének szintjén hajtsák végre, nem azon önkormányzati egység szintjén, amelyhez e projekt kivitelezésének helye tartozik.

Az EUB szerint e tekintetben tett megállapítása szerint, az irányelv 6. cikkének (5) bekezdése a nyilvánosság tájékoztatására és az érintett nyilvánossággal folytatott konzultációra vonatkozó részletes intézkedések meghatározását kifejezetten a tagállamokra bízza.

E körülmények között, az uniós jog olyan szabályainak a hiányában, amelyek meghatároznák azokat az eljárásjogi részletszabályokat, amelyek alapján a tagállamoknak teljesíteniük kell a nyilvánosságnak a környezetvédelemmel kapcsolatos döntéshozatali eljárásban való részvételére és az ezen eljárásokat érintő tájékoztatására vonatkozó kötelezettségeiket, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyes tagállamok belső jogrendjében kell a vonatkozó eljárási szabályokat meghatározni. Azzal a feltétellel, hogy e szabályok egyfelől nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló belső jogi helyzetekre vonatkoznak (az egyenértékűség elve), másfelőldr. Ferg pedig nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve)[8].

Az EUB álláspontja szerint az egyenértékűség elve érvényesülésének tiszteletben tartásával kapcsolatban – a tényállás szerinti környezetvédelmi engedély iránti kérelmet érintően – nem merülhet fel kétség. Az iratokból nem tűnt ki, és a felek nem is állították azt, hogy kedvezőbb nemzeti eljárásjogi részletszabályokat alkalmaztak, mint az irányelv végrehajtásához előírt és alkalmazott szabályok. E megállapítások a helytállóságát a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie.

A tényleges érvényesülés elvét illetően a kérdést előterjesztő bíróságnak az eljárás három aspektusát illetően is kérdése merült fel.

Az EUB e körben először is a nyilvánosságnak a projekt létezéséről és a nyilvánossággal folytatandó konzultációról való tájékoztatásának a módját említette. E tekintetben emlékeztetett arra, hogy az irányelv 6. cikkének (4) bekezdése értelmében az érintett nyilvánosság számára a környezettel kapcsolatos döntéshozatali eljárásokban történő részvételre vonatkozóan kellő időben biztosítandó lehetőségnek hatékonynak kell lennie.

Miként arra Juliane Kokott főtanácsnok indítványában rámutatott[9], „nem elegendő a közlés tetszőleges formáját alkalmazni, ha nem biztosított, hogy az ténylegesen el is éri az érintett nyilvánosságot. A tájékoztatásnak valójában megfelelő lehetőséget kell biztosítania az érintett nyilvánosság számára arra, hogy tájékozódhasson a javasolt tevékenységekkel kapcsolatos döntéshozatalról és részvételi lehetőségeiről. Csak így valósítható meg az irányelv 6. cikke (4) bekezdésének azon célja is, hogy az érintett nyilvánosság számára hatékony lehetőséget kell biztosítani a döntéshozatali eljárásban történő részvételre”. Amennyiben olyan bevett információs csatornák állnak rendelkezésre, amelyek hatékonyságát múltbeli tapasztalatok garantálják, ezeket kell használni. Ilyen csatornák hiányában meg kell vizsgálni, hogy milyen információs csatornákon keresztül érhetők el e személyek.

E lehetőséghez azonban önmagában az erre vonatkozó bármely közlés nem elegendő. Az illetékes hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a felhasznált információs csatornák ésszerűen alkalmasnak tekinthetők az érintett nyilvánosság tagjainak elérésére annak érdekében, hogy megfelelő lehetőséget kapjanak a tervezett tevékenységekről, a döntéshozatali folyamatról és az eljárás korai szakaszában való részvételi lehetőségeikről szóló tájékoztatásra.

Azt, hogy az ügyet megelőző eljárás során tiszteletben tartották-e ezeket a követelményeket, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megállapítania.

Azonban az EUB szerint kijelenthető, hogy mivel a KHV-ben való részvételre való felhívás közzétételének időpontjában az érdekeltek többsége Íosz szigetén rendelkezett lakóhellyel vagy ingatlantulajdonnal, a regionális közigazgatási székhelyen található helyiségekben való közzététel – még ha azt a Szírosz szigetén megjelenő helyi újságban való közzététel kísérte is – nem tűnik olyannak, amely az érintett nyilvánosság tájékoztatásához megfelelő módon hozzájárult[10].

Ezzel ellentétes értékelés csak olyan megállapításból következhet, amely szerint a helyi újságot Íosz szigetén ekkor széles körben terjesztették és olvasták. Ellenkező esetben az alkalmazott közlési módok csak abban az esetben tekinthetők elegendőnek, ha nem állt rendelkezésre más olyan megfelelőbb eszköz, amelyet az illetékes hatóságok aránytalan erőfeszítések nélkül alkalmazhattak volna, mint például az Íosz szigetének leggyakrabban látogatott helyein vagy magán a projekt kivitelezésének a helyén való közzététel[11].

Mivel az EUB nem rendelkezett pontos információkkal az Íosz szigetén megjelenő helyi újság terjesztésének módjáról, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy a tényállás szerinti esetben, az érintett nyilvánosság tájékoztatása megfelelő volt-e.

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság a projektre vonatkozó információkat tartalmazó iratanyagnak a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele helyét illetően fenntartásokat fogalmazott meg.

Miként az EUB rögzítette, e tekintetben a részvételi eljárás iratanyagához való hozzáférés feltételeinek olyan jellegűeknek kell lenniük, hogy lehetővé tegyék az érintett nyilvánosság számára jogainak a hatékony gyakorlását. Ez a követelmény magában foglalja az érintett iratanyaghoz való könnyített feltételek melletti hozzáférést. Az érintett nyilvánosság által e lépést illetően tapasztalt esetleges nehézségek azonban az illetékes hatóság részéről fennálló aránytalan adminisztratív teherrel igazolhatók[12].

Miként arra a főtanácsnok az indítványában rámutatott[13], ezen értékelés során figyelembe kell venni, hogy az érintett nyilvánosságnak milyen erőfeszítéseket kell tennie ahhoz, hogy Íosz szigete és Szírosz szigete között átkeljen, és hogy az illetékes hatóságoknak milyen lehetőségeik voltak arra, hogy arányos erőfeszítésekkel lehetővé tegyék az iratanyagnak az Íosz szigetén való hozzáférhetővé tételét.

A kérdést előterjesztő bíróság kételyei harmadszor a Szírosz szigetén lefolytatott konzultáció módjára vonatkoztak.

Az irányelv 6. cikkének (5) bekezdése értelmében az érintett nyilvánossággal folytatott konzultációra vonatkozó részletes szabályokat a tagállamok határozzák meg, és e rendelkezés példaként csupán az „írásbeli beadványokat vagy közvélemény-kutatást” említi.

Azt, hogy e körülménnyel kapcsolatban a tényleges érvényesülés elvének megtartását e tekintetben az eljárás során tiszteletben tartották-e a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

Az EUB az első kérdésre adott válasza szerint a 2011/92 irányelv 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a tagállam a nyilvánosságnak a valamely projekthez kapcsolódó döntéshozatalban való részvételét célzó műveleteket az illetékes regionális közigazgatási hatóság székhelyének szintjén hajtja végre, és nem azon önkormányzati egység szintjén, amelyhez e projekt kivitelezésének helye tartozik, ha a konkrét végrehajtási módok nem biztosítják az érintett nyilvánosság e jogainak tényleges tiszteletben tartását, amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia[14].

III.2.

Második kérdésével az előterjesztő bíróság arra várt választ, az EUB-nak az első kérdésére adott válaszára tekintettel az irányelv 9. és 11. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy e rendelkezésekkel ellentétes az olyan szabályozás, amely előírja, hogy a projekt jóváhagyásának egy meghatározott internetes oldalon való közzététele 60 napos jogorvoslati határidőt indít meg.

A kérdés kapcsán az EUB emlékeztetett arra, hogy az 11. cikkét, amelyre e kérdés részben vonatkozik, a korábbi ítéletében már úgy értelmezte, hogy annak hatálya a jogvita azon aspektusaira korlátozódik, amelyek a nyilvánosság döntéshozatali folyamatban való részvételre vonatkozó jogának az érvényesítésére irányulnak, az irányelv által e területen meghatározott konkrét szabályoknak megfelelően. Következésképp, az irányelv jellegéből adódóan, e cikk hatálya alól bármely más – akár uniós, akár tagállami – jogszabályra vonatkozó jogorvoslatok ki vannak zárva[15].

Az irányelv 11. cikke alkalmazandó még akkor is, ha a jogorvoslati kérelem kizárólag az engedélyező határozatra vonatkozik, nem pedig a nyilvánosságnak a döntéshozatali eljárásban való részvételére vonatkozó kérdésekre. E cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok határozzák meg azt, hogy a 11. cikk (1) bekezdésében szereplő határozatok, jogi aktusok és mulasztások kifogásolása az eljárás melyik szakaszában kezdeményezhető. A görög jog előírása szerint[16] a nyilvánosság részvételéhez kapcsolódó esetleges eljárási szabálytalanságokra a végleges engedélyező határozattal szembeni jogorvoslat keretében kell hivatkozni.

Az EUB további megállapításai szerint, bár az irányelvnek a közzététel tartalmára vonatkozó feltételeit előíró 9. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárásuk során a hatáskörrel rendelkező hatóság vagy hatóságok a megfelelő eljárásokkal összhangban tájékoztatják a nyilvánosságot az engedély megadására vagy elutasítására vonatkozó határozatról, ez a bekezdés a követendő eljárás tekintetében semmilyen szabályt nem tartalmaz. Mivel az irányelvben nem szerepel egyetlen szabály sem a jogorvoslati határidők kezdetére és számítására vonatkozóan, ezért az EUB szerint az uniós jogalkotónak az volt a célja, hogy e kérdéseket az egyenértékűség és tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett a tagállamok eljárási autonómiájának körében hagyja.

A jelen ügyben e két elv közül csupán a második érvényesülése tűnt kérdésesnek.

Az EUB szerint e tekintetben el kell oszlatni a tényleges érvényesülés elvét érintő, azon kételyeket, amelyek önmagában a határozatnak az interneten való közzétételét vagy a jogorvoslati határidő fennállását érintik, mivel az irányelv 6. cikk (2) bekezdése rendelkezésre állása esetére a nyilvánosság tájékoztatását szolgáló kommunikációs eszközként az elektronikus médiát említi[17].

A jogorvoslati határidőket illetően az EUB már korábbi ítéletében elismerte, hogy a jogorvoslati kérelem előterjesztésére nyitva álló, ésszerű jogvesztő határidők, amelyeket a jogbiztonság érdekében határoztak meg – és amelyek egyaránt védik az érdekeltet és az érintett hatóságot is –, még akkor is, ha e határidők letelte már eleve a tervezett jogorvoslati kérelem teljes vagy részleges elutasítását vonja maga után a tényleges érvényesülés elvével összeegyeztethetőek [18].

Nem tartotta túlzott nehézségnek, olyan jogorvoslati határidő előírását, amely csupán akkor kezdődik meg, amikor az érintett tudomást szerzett a közzététel tartalmáról, vagy legalábbis arról tudomást kellett volna, hogy szerezzen[19]

A tényleges érvényesülés elvével azonban összeegyeztethetetlen a határidőre való hivatkozás, ha a nemzeti hatóságok magatartása és a határidő együttes fennállásának eredményeként e személyt teljes mértékben megfosztották attól a lehetőségtől, hogy jogait a nemzeti bíróságok előtt érvényesíthesse, azaz ha a jogorvoslati kérelem késedelmét maguk a hatóságok okozták a magatartásukkal[20].

Az irányelv 11. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy a tagállamok a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételével kapcsolatos jogorvoslatra vonatkozó szabályainak meghatározásakor azt a célt kell követniük, hogy az igazságszolgáltatáshoz széles körben hozzáférjenek[21]. Az érintett nyilvánosságot megfelelő módon és kellőképpen előzetesen kell tájékoztatni az engedélyezési eljárásról és abban való részvételre vonatkozó lehetőségekről. Ha nem ez a helyzet, az érintett nyilvánosság tagjai nem számíthatnak arra, hogy értesülnek egy végleges engedélyező határozatról[22].

A jelen ügyben megállapítható, önmagában az, hogy a környezetvédelmi minisztérium internetes honlapján utólagosan hozzá lehetett férni egy engedélyező határozathoz, a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása nem kielégítő, mivel a nyilvánosság részvételének biztosítására irányuló eljárás megindítását érintő megfelelő tájékoztatás hiányában nem értékelhető úgy, hogy az érintett végleges határozat közzétételéről bárkit is tájékoztattak [23].

Az EUB-nak az előterjesztő bíróság második kérdésére adott válasza szerint a 2011/92/EU irányelv 9. és 11. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az olyan szabályozás, amelynek eredményeképpen az érintett nyilvánosság tagjaival szemben egy olyan jogorvoslati határidőre hivatkoznak, amely a projekt engedélyezésének az interneten való közzétételével kezdődik meg, az irányelvi rendelkezésekkel ellentétes abban az esetben, ha az érintett nyilvánosság e tagjai számára előzetesen nem biztosítottak megfelelő lehetőséget arra, hogy ezen irányelv 6. cikke (2) bekezdésének megfelelően tájékozódjanak az engedélyezési eljárásról[24].

Lábjegyzetek:

[1] A 2019. november 7-ei C‑280/18. sz. ügy Alain Flausch, Andrea Bosco, Estienne Roger Jean Pierre Albrespy, a Somateio „Syndesmos Iiton”,a Somateio „Elliniko Diktyo – Filoi tis Fysis”, a Somateio „Syllogos Prostasias kai Perithalpsis Agrias Zois – SPPAZ” és az Ypourgos Perivallontos kai Energeias, az Ypourgos Oikonomikon, az Ypourgos Tourismou, az Ypourgos Naftilias kai Nisiotikis Politikis-ügyben született ítélet ECLI:EU:C:2019:928 (Ítélet)

[2] Juliane Kokott főtanácsnok Alain Flausch és társai  kontra Ypourgos Perivallontos kai Energeias és társai C‑280/18. sz. ügyben tett indítványa (Indítvány) 2. pont

[3] Az egyes köz‑ és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 2011. december 13-ai 2011/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv

[4] Ítélet 14-24. pontjai alapul vételével

[5]A „Projektek és tevékenységek környezetvédelmi engedélyezéséről, az illegális építményeknek a környezeti egyensúly megteremtése érdekében való szabályozásáról, valamint a környezetvédelmi, energia- és éghajlatváltozás-ügyi minisztérium hatáskörébe tartozó egyéb rendelkezésekről” szóló 4014/2011. sz. törvény 9. cikke értelmében

[6] A „Projektek és tevékenységek környezetvédelmi engedélyezéséről, az illegális építményeknek a környezeti egyensúly megteremtése érdekében való szabályozásáról, valamint a környezetvédelmi, energia- és éghajlatváltozás-ügyi minisztérium hatáskörébe tartozó egyéb rendelkezésekről” szóló 4014/2011. sz. törvény 19a. cikke értelmében

[7] „Az államtanácsra vonatkozó jogszabályi rendelkezések egységes szerkezetbe foglalásáról” szóló 18/189. sz. elnöki rendelet (FEK A’ 8) 46. cikke

[8] A 2016. október 20-ai Danqua-ítélet, C‑429/15, EU:C:2016:789, 29. pont

[9] Indítvány 53-54. pont

[10] Ítélet 34. pont

[11] Ítélet 35. pont

[12] Ítélet 38. pont

[13] Indítvány 71. és 72. pont

[14] Ítélet 44. pont

[15] 2018. március 15-ei North East Pylon Pressure Campaign és Sheehy-ítélet, C‑470/16, EU:C:2018:185, 36. és 39. pont

[16] „Az államtanácsra vonatkozó jogszabályi rendelkezések egységes szerkezetbe foglalásáról” szóló 18/189. sz. elnöki rendelet (FEK A’ 8) 46. cikke

[17] Ítélet 52. pont

[18] 2017. december 20-ai Caterpillar Financial Services-ítélet, C‑500/16, EU:C:2017:996, 42. pont

[19] 2003. február 27-ei Santex-ítélet, C‑327/00, EU:C:2003:109, 55. és 57. pont; 2009. október 6-ai Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C‑40/08, EU:C:2009:615, 45. pont; 2011. szeptember 8-ai Rosado Santana-ítélet, C‑177/10, EU:C:2011:557, 96. pont

[20] 2011. május 19-ei Iaia és társai-ítélet, C‑452/09, EU:C:2011:323, 21. pont

[21] 2013. április 11-ei Edwards és Pallikaropoulos-ítélet, C‑260/11, EU:C:2013:221, 31. és 44. pont; 2018. október 17-ei Klohn-ítélet, C‑167/17, EU:C:2018:833, 35. pont

[22] Ítélet 58. pont

[23] Ítélet 59. pont

[24] Ítélet 60. pont

Kapcsolódó cikkek:


Határvita Európa közepén
2020. január 21.

Határvita Európa közepén

Várhatóan az Európai Unió Bírósága sem fog pontot tenni a Horvátország és Szlovénia közötti évtizedes határvita végére. A bíróság főtanácsnoka szerint hiányzik az uniós hatáskör.