Az óvodapedagógusi szakmai képesítés elismerése
Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A „barátságtalan államokhoz” kötődő külföldi tulajdon, köztük ukrán üzletemberek vagyontárgyainak államosításáról fogadott el pénteken határozatot az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím államtanácsa, a listán mintegy félezer objektum szerepel.
Az érintettek között szerepel Szerhij Taruta, Ihor Kolomojszkij, Rinat Ahmetov és Arszenyij Jacenyuk üzletember, 12 ukrán bank és a Dinamo Kijev labdarúgóklub is. Az intézkedés vállalkozásokra, bankokra, a turisztikai és sportinfrastruktúra létesítményeire, valamint az Oroszországgal szemben ellenséges államok kintlévőségeire is kiterjed. Az államosított vállalatok folytatják tevékenységüket.
Szergej Akszjonov, a Krím vezetője közölte, hogy az államosított vagyon eladásából származó összeget a „különleges hadművelet” részvevőinek támogatására fogják fordítani.
(MTI)
Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.
Történelmi jelentőségű döntésével a strasbourgi bíróság kimondta, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való alapjog által nyújtott állami védelmi kötelezettség kiterjed az éghajlatváltozás okozta, az életet, egészséget, közérzetet és életminőséget érintő negatív hatások elhárítására.
A közbeszerzések egy érdekes, a két (ámde netán azonos) ajánlattevő külön-külön benyújtott pályázatának értékelésével, annak uniós jogi vetületével kapcsolatos ítélet született az EU luxembourgi bíróságán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!