Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szerző az Európai Unió Bíróságának a Verein für Konsumenteninformation és a Volkswagen AG-ügyben[1] született ítéletét elemzi, mely a Volkswagen-botrány kapcsán a kipufogógáz-kibocsátási értékekre vonatkozó adatok manipulálásáról, a kár bekövetkezte helyének megállapításáról szól.
Bevezetés
A bécsi székhelyű fogyasztói tájékoztatási egyesület, a Verein für Konsumenteninformation (VKI) és a wolfsburgi székhelyű, a német jog szerinti részvénytársasági formában működő gépjárműgyártó Volkswagen AG ügyében a klagenfurti regionális bíróság, a Landesgericht Klagenfurt az Európai Unió Bíróságához (EUB) előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő. A kérelem a 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet[2] (Brüsszel I.) értelmezésére irányult.
A rendelet a polgári és kereskedelmi ügyekre terjed ki, de nem vonatkozik a családi jogra, csődeljárásra, öröklési kérdésekre és a rendeletben felsorolt egyéb egyedi esetekre, mint például a szociális biztonságra és a választottbíráskodásra.
A rendelet hatálya alá tartozó eljárások és az uniós országok területe között kapcsolatnak kell fennállnia. Főszabály szerint közös joghatósági szabályokat kell alkalmazni, ha az alperes valamely uniós országban lakóhellyel rendelkezik. A valamely uniós országban lakóhellyel nem rendelkező alperes esetében a felhívott bíróság szerinti ország területén alkalmazandó joghatósági szabályokat kell alkalmazni.
Az alperes lakóhelyére való tekintet nélkül alkalmazandó joghatósági rendelkezések:
A joghatósági szabályok a rendelet előírásai szerinti körülmények között az EU-n kívül lakóhellyel rendelkező felekre is alkalmazandók.
A kérelmet a fogyasztói tájékoztatási egyesület a Volkswagen AG-t ama károkért terhelő felelősség tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztette elő, amelyek a kipufogógáz-kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftvernek az osztrák fogyasztók által vásárolt járművekbe történt telepítése miatt keletkeztek.
Az EUB 1976-ban első alkalommal szembesült egy olyan kérdéssel, amelyet a jogalkotó nyitva hagyott a Brüsszeli Egyezmény[3] 5. cikkének (3) bekezdésében. Az egyezmény különleges joghatóságra vonatkozó rendelkezése szerint „Valamely Szerződő Államban lakóhellyel rendelkező személyt egy másik Szerződő Államban perelni lehet: károkkal, késedelemmel vagy kvázi kényszerrel kapcsolatos ügyekben a káros esemény bekövetkezése helyének bíróságainál.” Egy konkrét ügyben[4] azzal kapcsolatban kellett állást foglalnia, hogy a joghatóság meghatározása tekintetében „a hely, ahol a káresemény bekövetkezett”, az a hely-e, ahol ez a kár bekövetkezett, vagy az, ahol az azt kiváltó esemény történt.
Annak érdekében, hogy hasznos értelmezést adhasson a joghatóság tagállamok közötti megosztására vonatkozó rendszerrel kapcsolatban, fenntartotta mindkét kapcsolóelv alkalmazásának lehetőségét. A megoldás paradigmává vált. Ez a lehetőség elméleti szinten úgy értelmezhető, hogy bármely, szerződésen kívüli felelősség esetében szükség van egy eseményre, egy kárra, valamint közöttük egy okozati összefüggésre. A gyakorlatban nem egyértelmű a megoldás, ha a kárnak – természeténél fogva – nincs materiális visszatükröződése. Ez az olyan sérelmek esetében jellemző, amelyek nem valamely személy vagy dolog fizikai integritását, hanem általánosságban a vagyont érintik[5].
Az EUB ezzel a problémával – jelen ügyet megelőzően – már több alkalommal és különböző szempontokból is foglalkozott[6].
Az EUB-nak a jelen, ügyben lehetősége volt arra, hogy az 1215/2012/EU rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát árnyalja.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12-ei 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikke 2. pontjának értelmezésére irányult, melynek a különös joghatóságra vonatkozó szabálya szerint:
„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban az alábbiak szerint perelhető: [ ]
jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá esőcselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet; [ ]”
2002. március 1-jétől a Brüsszeli Egyezmény helyébe a Brüsszel I. rendelet lépett, mely 2015. január 10-étől Brüsszel I.a. rendeletre módosult.
A tényállás
A VKI, amelynek alapszabályban meghatározott céljai közé tartozik a fogyasztók perlés céljából rá engedményezett jogainak bíróság előtti érvényesítése, 2018. szeptember 6-án keresetet indított a klagenfurti regionális bíróság, a Landesgericht Klagenfurt előtt a Volkswagen 3 611 806 euró és járulékai megfizetésére való kötelezése, valamint a Volkswagent a még nem számszerűsíthető és/vagy a jövőben bekövetkező károkért terhelő felelősség megállapítása iránt.
Keresetét a VKI a Volkswagen jogellenes károkozás vagy jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekmény miatti felelősségére alapítja, előadva hogy 574 fogyasztó, aki az alapügyben a VKI-re engedményezte a perindítás jogát, EA189 motorral felszerelt új vagy használt gépjárműveket vett Ausztriában, mielőtt 2015. szeptember 18-án ismertté vált a nyilvánosság előtt, hogy a Volkswagen manipulálta az e gépjárművek kipufogógáz-kibocsátási értékeire vonatkozó adatokat. A VKI álláspontja szerint e motorok a könnyű személygépjárművek és haszongépjárművek (Euro5 és Euro6) kibocsátás tekintetében történő típusjóváhagyásáról és a járműjavítási és -karbantartási információk elérhetőségéről szóló, 2007. június 20-ai 715/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében vett tiltott „hatástalanító berendezéssel” voltak ellátva.
Ez a szoftver, lehetővé teszi, hogy próbapadon az előírt határértékeknek megfelelő kipufogógáz-kibocsátásra kerüljön sor, ám a valós körülmények közötti, tehát az utakon történő használat során a járművek által ténylegesen kibocsátott szennyező anyagok az előírt határértékek többszörösét teszik ki. A Volkswagen az EA189 motorral felszerelt járművekre az uniós szabályozásban előírt típusjóváhagyást, csak ennek a kibocsátási értékeket manipuláló szoftvernek a révén tudta megszerezni.
A VKI azzal érvelt, hogy az összes olyan fogyasztó, aki rá engedményezte a jogait, olyan járműveket vásárolt Ausztriában – gépjármű-kereskedőtől vagy magánszemély eladótól –, amelyek mindegyike a Volkswagen által kifejlesztett motorral volt felszerelve. E vásárlások a gyártó által a kipufogógázzal kapcsolatban elkövetett manipulációk 2015. szeptember 18-ai nyilvánosságra kerülése előtt történtek.
A VKI szerint a járműtulajdonosok kára abban áll, hogy amennyiben tudtak volna e manipulációról, a járműveket vagy egyáltalán nem, vagy csak legalább 30%-kal alacsonyabb áron vásárolták volna meg. Az érintett járművek kezdettől fogva kellékhibásak voltak, így a piaci értékük és ezért az áruk is jóval alacsonyabb volt a ténylegesen megfizetett vételárnál. A különbözet alkotja a kártérítési jogosultságot megalapozó kárt.
További érvei szerint, a vásárlók kára a megnövekedett üzemanyag-fogyasztás, a rosszabb menet-, illetve motorteljesítmény, vagy a nagyobb mértékű kopás miatt tovább nőtt. Ezen túlmenően az érintett járművek piaci értékének további csökkenésével is számolni kell, amelyek esetében olyan további hátrányok is felmerülhetnek, mint az érintett járművek közlekedésének tilalma vagy a nyilvántartásba vétel visszavonása. A kérelem benyújtásának időpontjában e károk közül néhány még nem számszerűsíthető, vagy még nem következett be, ami miatt a VKI követelése ebben a tekintetben pusztán megállapításra irányult.
A kérdést előterjesztő klagenfurti regionális bíróság joghatóságát illetően a VKI az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjára hivatkozott. Az adásvételi szerződés megkötésére, a vételár megfizetésére és a járművek átadására vagy leszállítására minden esetben e bíróság illetékességi területén került sor. Ez esetben nem pusztán a járművek adásvételéből eredő közvetett kárról, hanem e bíróság joghatóságát megalapozó elsődleges kárról volt szó. E kár minden egyes érintett fogyasztó vagyonának csökkenése formájában, legkorábban a járműveknek az átadás helyén, tehát a kérdést előterjesztő bíróság illetékességi területén történő megvételével és átadásával következett be. Ezen a helyen fejtette ki először hatását a Volkswagen jogellenes cselekménye, és okozott közvetlenül kárt a fogyasztóknak.
A Volkswagen a VKI keresetének elutasítását kérte, és vitatta a kérdést előterjesztő bíróságnak az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjára alapozott joghatóságát. Álláspontja szerint, az előterjesztett kérdés érdektelen és hipotetikus volt.
A kérdést előterjesztő klagenfurti regionális bíróságnak kétségei voltak afelől, hogy az ügyben érintett járművek ausztriai gépjármű-viszonteladóknál történt vásárlása és ausztriai leszállítása önmagában elegendő-e az osztrák bíróságok e rendelkezésen alapuló joghatóságának megállapításához. E bíróság az EUB kapcsolódó ítélkezési gyakorlatából, azt a következtetést vonta le, hogy a közvetlen károsultak csak akkor hivatkozhatnak a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben fennálló joghatóságra, ha a követelésük elsődleges káron, és nem pusztán közvetett káron alapul[7].
Álláspontja szerint ugyanis az elsődleges kárt az érintett járművek kipufogógáz-kibocsátási értékeire vonatkozó adatok manipulálását lehetővé tévő szoftver okozta, míg a VKI által hivatkozott, e járművek értékcsökkenéseként jelentkező kár e járművek kellékhibájából eredő közvetett kárnak minősül.
A kialakult helyzettel kapcsolatos kérdése az volt, hogy a jogellenes károkozásért való felelősség megállapítására alkalmas tények által eredményezett tisztán vagyoni kár megalapozhatja-e az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja szerinti joghatóságot.
Az EUB korábbi ítéleteire való hivatkozásában megállapította: az alapügyben több körülmény is amellett szól, hogy a vitás kár Németországban következett be. Jóllehet e kár – a VKI állítása szerint – a kipufogógáz-kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftverrel működő járművek Ausztriában történt megvételével és leszállításával következett be, valamennyi kártérítési követelésnek a Volkswagennek felróható és e társaság székhelyén, Németországban elkövetett egy és ugyanazon vétkes cselekmény a ténybeli alapja. Így a hatékony eljárásszervezés szempontjából, különösen a per tárgyának közelségére és a könnyebb bizonyítás-felvételre tekintettel a német bíróságok lennének objektíve alkalmasabbak az állítólagos károkért való felelősség tisztázására. A járművek adásvételének és a végső használók – köztük használtjármű-vevők – részére történő átadásának helyén alapuló joghatóság továbbá a joghatóság előreláthatóságának követelményét sem feltétlenül elégíti ki[8].
A kérdést előterjesztő bíróság továbbá arra kérdésre is választ várt, hogy az osztrák bíróságok joghatóságának elismerése összeegyeztethető-e az 1215/2012 rendeletben előírt különös joghatósági szabályoknak az EUB ítélkezési gyakorlata által megkövetelt szigorú értelmezésével.
E körülményekre tekintettel a klagenfurti regionális bíróság eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztett az EUB elé.
Az EUB értékelése és ítélete
Az EUB jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet – a Volkswagen AG joghatóságot elvitató álláspontjával szemben – elfogadhatónak nyilvánította, mivel, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból megállapítható, hogy az 1205/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának értelmezése szükséges annak megállapításához, hogy a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezik-e joghatósággal e rendelkezés alapján az alapjogvita eldöntésére.
Az előterjesztő bíróság kérdése annak megválaszolására irányult, hogy az 1205/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját akként kell-e értelmezni, hogy amennyiben járművekbe valamely tagállamban a gyártójuk a kipufogógáz-kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftvert jogellenesen telepített e járművek harmadik személy által másik tagállamban történt megszerzése előtt, úgy a kár bekövetkezésének helye ez utóbbi tagállamban van.
Az ügyben eljáró főtanácsnok szerint: tisztázni kell az állítólagos kár jellegét: hogy az első-e vagy közvetett, illetve hogy az fizikai vagy tisztán pénzügyi jellegű-e. Meg kell határozni azt is, hogy azok a jogalanyok, akik a jogaikat a VKI-ra engedményezték – a kért kártérítés hitelezőiként –, közvetlen vagy közvetett károsultak-e[9].
Az EUB a kérdés kapcsán emlékeztetett arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, mivel Ítélkezési gyakorlatában – a 1215/2012 rendelet (34) preambulumbekezdésének megfelelően – már többször is kimondta, „a hely[…], ahol a káresemény bekövetkezett” fogalma egyaránt utal a kár bekövetkezésének helyére és az e kárt okozó esemény bekövetkezésének helyére, ezért a felperes választásától függően az alperes mind az egyik, mind a másik hely bírósága előtt perelhető[10].
Jelen üggyel kapcsolatban rögzítette, hogy, a kárt okozó esemény bekövetkezésének helye abban a tagállamban – Németországban – található, amelynek területén a kipufogógáz-kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftvert az érintett gépjárművekbe telepítették.
Feltehető a kérdés, hogy hol van a kár bekövetkezésének helye akkor, ha a hátrányos következmények csak e járművek adásvételét követően, egy másik tagállamban, konkrétan Ausztriában jelentkeztek.
Az EUB megállapításai szerint, a kérdést előterjesztő bíróság helytállóan emlékeztetett arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „a hely…, ahol a káresemény bekövetkezett” fogalma nem értelmezhető olyan mértékben kiterjesztő módon, hogy bármilyen olyan helyet magában foglaljon, ahol megjelenhetnek az olyan cselekmény hátrányos következményei, amely egy másik helyen már ténylegesen bekövetkezett kárt okozott. Következésképpen e fogalmat nem lehet úgy értelmezni, hogy olyan helyet foglal magában, ahol a károsult egy másik államban bekövetkezett és általa elszenvedett elsődleges kár következtében – állítása szerint – vagyoni kárt szenvedett[11]
A kérdést előterjesztő bíróság a szoftverben bekövetkezett kárt kérelmében úgy ismertette, hogy az a járműbe beépítve e jármű hibájának minősül. Azt első kárnak minősíti, a vásárlók vagyonának csökkenése pedig értelmezésében pusztán közvetett kárt jelent.
A főtanácsnoki indítvány szerint, a kár jellegének vizsgálata során különbséget kell tenni a kárt okozó események és az azokból eredő következmények (károk) között:
– Valamely dolog gyártása – hibákkal vagy anélkül – az első csoportba tartozik. Ezt az értelmezést az EUB a hibás dolog miatt bekövetkezett károkért való felelősséggel kapcsolatban hozott ítéletében már elfogadta[12].
– A károk az események negatív következményeit jelentik a felperes védett jogi érdekeinek területén.
Ezen előfeltevésből kiindulva a jelen ügyben a kárt okozó eseményt a szoftvernek a járműgyártás folyamatában történő beépítése jelenti, ami megváltoztatja a jármű gázkibocsátási adatai[13].
Rendes körülmények között – mindennemű hiba hiányában – valamely dolog megvásárlása a vagyonban legalább akkora értékű növekedést eredményez, mint amely abból a vásárlással kikerül. Amikor a jármű értéke már a vásárláskor alacsonyabb a kifizetett árnál, mivel a járművet már egy benne lévő hibával vásárolják meg, a kifizetett ár nem felel meg a kapott értéknek. A kifizetett ár és a cserébe kapott vagyontárgy értéke közötti különbözet vagyoni hátrányt idéz elő a jármű megszerzésével egyidejűleg. Ezt a hátrányt azonban csak később fedezik fel[14].
Ez a vagyoni hátrány eredeti, és nem közvetett jellegű: közvetlenül a kárt okozó eseményből (a motor manipulációja), nem pedig a felperes által elszenvedett valamely korábbi, ugyanazon esemény miatt bekövetkezett kárból származik.
A járművek értékcsökkenése valójában nem nyilvánult meg addig, amíg a motorok manipulációja nyilvánosságra nem került. A felperesek bizonyos esetekben végfelhasználók lehetnek, akik a járművet egy másik korábbi vásárlótól kapták: ez utóbbi azonban nem tapasztalt semmilyen sérelmet, mivel az akkoriban látens kárt csak később állapították meg, amely az akkori tulajdonost érintette. Emiatt nem lehet a károknak az első vásárlókról a későbbi vásárlókra történő átszállásáról beszélni[15].
A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei voltak a felől, hogy az, hogy a járműveket Ausztriában vásárolták meg és adták át, elegendő-e az osztrák bíróságok joghatóságának alátámasztásához. Következtetései szerint „Önmagában az a körülmény, hogy Ausztriában (vagy Európában) hol vásároltak meg és adtak át egy járművet, nem bír jelentőséggel az érvényesített igények szempontjából lényeges kérdések vizsgálata során”[16].
Értelmezése szerint más, a tények körébe tartozó adatok a kárt okozó esemény bekövetkezésének helye szerinti bíróságok (a német bíróságok) mellett szólnak. Ez utóbbiak „az eljárás megfelelő lefolytatására – különösen a jogvita tárgyának közelségére –, valamint a könnyebb bizonyítás-felvételre tekintettel […] objektíve jobb helyzetben vannak a feltételezett károk miatti felelősség megállapítására”[17].
Az EUB a kérdés kapcsán, a brüsszeli egyezmény 5. cikkének 3. pontjáról megállapította, hogy az e rendelkezés szerinti joghatóságot nem alapozza meg az olyan kár, amely a más személyek mint közvetlen károsultak által elszenvedett, a közvetett károsultat érő későbbi kár helyétől különböző helyen keletkezett elsődleges kárnak csupán közvetett következménye[18]. Továbbá azt is kimondta, hogy a későbbi hátrányos következmények nem alapozhatják meg az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja szerinti joghatóságot[19].
Az ügy tényállásából megállapítható, hogy a VKI által állított kárt ténylegesen, az érintett járműveknek az értük a vevő által fizetett vételár és a valós értékük közötti, a kipufogógáz-kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftver telepítése miatti különbségből adódó leértékelődése alkotja.
Bár e járművek e szoftver telepítésétől kezdve kellékhibásak voltak, úgy tekinthető, hogy a hivatkozott kár csupán az adásvételükkor, e járművek valós értékénél magasabb áron történt megszerzése folytán keletkezett.
Az ilyen kár – amely a járműnek a magát károsultnak állító végső vevő általi megszerzése előtt nem állt fenn – elsődleges kárnak minősül, nem pedig a más személyek által elszenvedett kár közvetett következményének. E kár nem minősül tisztán vagyoni kárnak sem[20].
Tény, hogy jelen ügyben a kártérítési kereset az érintett járművek értékének a vételáruk 30%-ára becsült csökkenése miatti kártérítés megítélésére irányult. Azonban az, hogy a kártérítési követelést euró összegben fejezték ki, még nem jelenti azt, hogy a kár tisztán vagyoni kár[21]. Ellentétben ugyanis az EUB korábbi ítéleteinek alapjául szolgáló ügyekkel, amelyekben pénzügyi befektetések okoztak fizikai javakkal semmiféle kapcsolatban nem álló vagyoncsökkenést az érintetteknek[22], a jelen ügy tárgyát járművek, azaz fizikai javak kellékhibája képezte.
A vagyoni veszteséggel kapcsolatban az EUB egy másik ítéletében elismerte, hogy a kár akkor következik be, ha az mérhető pénzügyi hátrányban tükröződik. Ez történik tipikusan a befektetések terén[23].
Ezekben az esetekben a jogvita és a bíróság egymáshoz való közelsége vagy a felek általi előreláthatóság megköveteli, hogy a kár bekövetkezésének helyétől eltérő, együttesen értékelt ténybeli elemek igazolják az ilyen helyszín arra való alkalmasságát, hogy joghatósági oknak minősüljön. Az, hogy ezen elemek hol következtek be, vagy, hogy azok hol találhatók, lehetővé teszi a pénzügyi kár központjaként azonosított hely felőli meggyőződés megerősítését, vagy ellenkezőleg, annak elvetését[24].
Az EUB-nak a kár bekövetkezésére vonatkozó – eddig három ítélethez köthető[25] – ítélkezési gyakorlatában a kár bekövetkezésének pontos meghatározása egy olyan kiindulópontot jelent, amelyek a káresemény bekövetkezésének helye szerinti bíróságok joghatóságának elismerése mellett szólnak[26].
Az EUB szerint, a jelen ügyben nem tisztán vagyoni kárról, hanem inkább minden egyes jármű értékének csökkenéséből eredő kárról van szó, amely azon a tényen alapul, hogy a kipufogógáz-kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftver telepítésének ismertté válásával az ilyen jármű megszerzéséért fizetett vételárnak kellékhibás, és ezért csökkent értékű jármű az ellenszolgáltatása[27].
A főtanácsnoki indítvány végkövetkeztetései szerint: „amikor az egyik tagállamban elkövetett jogellenes cselekmény valamely termék manipulációjából áll, amely rejtve marad, és csak azt követően válik ismertté, hogy a terméket egy másik tagállamban a valódi értékénél magasabb áron vásárolják meg:
– az a személy, aki e terméket megszerzi, és akinek a termék a hiba nyilvánosságra kerülésekor a vagyonát képezi, közvetlen károsultnak minősül;
– a hely, ahol a kárt okozó esemény történt, azon esemény bekövetkezésének helye, amely a termék romlását okozta; és
– a kár azon a valamely tagállamban található helyen következik be, ahol a károsult a terméket harmadik személytől megvásárolta, feltéve, hogy a többi körülmény alátámasztja ezen állam bíróságainak joghatóságát. E körülmények közül mindenesetre fenn kell, hogy álljon egy vagy néhány olyan körülmény, amely lehetővé tette az alperes számára azt, hogy ésszerűen előre lássa, hogy azok a jövőbeli vásárlók, akik a terméket ezen a helyen vásárolják meg, keresetet indíthatnak vele szemben a cselekményeinek felróható, polgári jogi felelősség megállapítása iránt[28].
Az EUB következtetése szerint a kipufogógáz-kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftverrel működő járművek forgalomba hozatala esetén a végső vevőt érő kár se nem közvetett, se nem tisztán vagyoni kár, és e kár az ilyen járműnek harmadik személytől történő megszerzésekor következett be[29].
Az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának ilyen értelmezése tiszteletben tartja a joghatósági szabályok előreláthatóságára vonatkozó, célkitűzést, mivel a tagállamok egyikében működő gépjárműgyártónak, amely más tagállamokban forgalomba hozandó járműveken végez tiltott manipulációkat, észszerűen számítania lehet arra, hogy ezen államok bíróságai előtt indulnak ellene keresetek[30]. Amennyiben az ilyen gyártó tudatosan megszegi a rá nézve kötelező törvényi rendelkezéseket, úgy számítania kell arra, hogy a kár azon a helyen keletkezik, ahol valaki, aki joggal vélhette úgy, hogy az érintett jármű megfelel e rendelkezéseknek, megszerzi e járművet, majd észleli, hogy járműve kellékhibás és csökkent értékű.
Ez az értelmezés megfelel az 1215/2012 rendelet (16) preambulumbekezdésében írt, közeli és megfelelő igazságszolgáltatásra vonatkozó célkitűzéseknek is, mivel a keletkezett kár összegének meghatározásához a nemzeti bíróságnak esetleg értékelnie kell azon tagállam piaci feltételeit, amelynek területén e járművet megvették.
Továbbá megfelel a „Róma II” rendelet[31] (7) preambulumbekezdésében szereplő, koherenciára vonatkozó követelményeknek, mivel e rendelet 6. cikkének (1) bekezdése szerint a tisztességtelen versenyt megvalósító cselekmény miatti ügyben a kár bekövetkezésének helye az a hely, ahol e cselekmény „a versenyviszonyokat vagy a fogyasztók kollektív érdekeit sérti vagy sértheti”[32].
A jelen ügy tárgyát képező cselekmény, amely sértheti a fogyasztók, mint csoport kollektív érdekeit, az EUB ítélkezési gyakorlatában tisztességtelen versenyt megvalósító cselekménynek minősül[33] és eme érdekeket minden olyan tagállamban sértheti, amelynek területén a fogyasztók a kellékhibás terméket megveszik. Így a „Róma II” rendelet szerint a kár bekövetkezésének helye az a hely, ahol az ilyen terméket megvették[34]. Ezen értékelés elvégzéséhez szükséges bizonyítékokhoz e tagállam bíróságai férhetnek hozzá a legegyszerűbben[35].
Az EUB-nak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a fentiekre tekintettel adott válasza szerint az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját akként kell értelmezni, hogy ha a járművekbe valamely tagállamban a gyártójuk a kipufogógáz-kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftvert jogellenesen telepített e járművek harmadik személy által másik tagállamban történt megszerzése előtt, úgy a kár bekövetkezésének helye ez utóbbi tagállamban van[36].
Lábjegyzetek:
[1] 2020. július 9-ei, a Verein für Konsumenteninformation és a Volkswagen AG C‑343/19. sz. ügy ítélet ECLI:EU:C:2020:534 (Ítélet)
[2] A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12-ei 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet
[3] A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27-ei Brüsszeli Egyezmény
4 Az 1976 november 30-ai Handelskwekerij G.J.Bier B.V. gegen Minesde Potasse d’Alsace S.A. C-21/76 ítélet
[5] Manuel Campos Sanchez-Bordona főtanácsnok Verein für Konsumenteninformation kontra Volkswagen AG C‑343/19. sz. ügyben tett indítványa (Indítvány) 2. pont
[6] A 2015. május 21-ei CDC Hydrogen Peroxid-ítélet C‑352/13, EU:C:2015:335; 2015. január 28-ai Kolassa-ítélet C‑375/13, EU:C:2015:37; 2016. június 16-ai Universal Music International Holding-ítélet C‑12/15, EU:C:2016:449; 2018. szeptember 12-ei Löber-ítélet C‑304/17, EU: C:2018:701.
[7] 1995. szeptember 19-ei Marinari-ítélet C‑364/93, EU:C:1995:289, 14. és 15. pont
[8] 2016. június 16-ai Universal Music International Holding-ítélet C‑12/15, EU:C:2016:449
[9] Indítvány 27. pont
[10] 2009. július 16-ai Zuid‑Chemie-ítélet, C‑189/08, EU:C:2009:475, 23. pont; 2019. július 29-ei Tibor‑Trans-ítélet, C‑451/18, EU:C:2019:635 25. pont
[11] 1995. szeptember 19-ei Marinari-ítélet, C‑364/93, EU:C:1995:289, 14. és 15. pont; Tibor‑Trans-ítélet, 28. pont
[12] Zuid‑Chemie-ítélet 27. pont
[13] Indítvány 33-34. pont
[14] Indítvány 36-37. pont
[15] Indítvány 41. pont
[16] Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 10. pontja
[17] Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 9. és 10. pontja
[18] 1990. január 11-ei Dumez France és Tracoba-ítélet, C‑220/88, EU:C:1990:8, 14. és 22. pont
[19] Tibor‑Trans-ítélet, 28. pont
[20] Ítélet 34. pont
[21] Ítélet 33. pont
[22] 2004. június 10-ei Kronhofer-ítélet C‑168/02, EU:C:2004:364, a 2015. február 28-ai Kolassa-ítélet C‑375/13, EU:C:2015:37 és a 2018. szeptember 12-ei Löber-ítélet C‑304/17, EU:C:2018:701
[23] 2016. június 16-ai Universal Music International Holding-ítélet C‑12/15, EU:C:2016:449
[24] Indítvány 55. pont
[25] a Lőber, Kolassa és az Univerzál-ítéletek
[26] Lőber-ítélet 31. és 36. pont
[27] Ítélet 34. pont
[28] Indítvány 81. pont
[29] Ítélet 35. pont
[30] 2015. február 28-ai Kolassa-ítélet, C‑375/13, EU:C:2015:37, 56. pont; 2018. szeptember 12-ei Löber-ítélet, C‑304/17, EU:C:2018:701, 35. pont
[31] A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK rendelet „Róma II”
[32] Ítélet 39. pont
[33] 2016. július 28‑i Verein für Konsumenteninformation ítélet, C‑191/15, EU:C:2016:612, 42. pont.
[34] Tibor‑Trans ítélet, 35. pont.
[35] Tibor‑Trans ítélet 34. pont.
[36] Ítélet 40. pont.
