Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Varga és mások Magyarország elleni ügyében (Application nos.14097/12, 45135/12, 73712/12, 34001/13, 44055/13, 64586/13) az Emberi Jogok Európai Bírósága 2015. március 10-én hozott úgynevezett pilot ítéletet. A strasbourgi testület akkor rendel el ilyen eljárást, ha arra a következtetésre jut, hogy egy országban rendszerszintűen fordulnak elő hasonló jogsértések.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Varga és mások kontra Magyarország-ügyben arra a megállapításra jutott, hogy a fogvatartottak rendelkezésére álló mozgástér az egyéb nem megfelelő körülményekkel együtt olyan mértékű szenvedést okozott a panaszosoknak, amely meghaladta a fogvatartással szükségszerűen együtt járó szenvedés mértékét. Erre tekintettel megvalósult az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 3. cikkében lefektetett, az embertelen és megalázó bánásmód tilalmának a megsértése. A magyar államnak összesen 73900 eurót kell megfizetnie annak a hat panaszosnak, akik az ország különböző büntetés-végrehajtási intézeteiben (Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, Sopronkőhidai Fegyház és Börtön, Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Szegedi Fegyház és Börtön) töltötték szabadságvesztés-büntetésüket.
A testület megállapította, hogy a bv.-hatóságok a panaszosok számára 3,3 négyzetméternél kevesebb személyes mozgásteret biztosítottak. A túlzsúfoltsághoz nem megfelelő fogvatartási körülmények társultak: Varga László panaszos magánelzárása során például mindösszesen napi fél órát tölthetett szabad levegőn, továbbá a szegényes higiéniai körülmények miatt bőrbetegsége alakult ki. Külön kihangsúlyozta a strasbourgi testület, hogy több esetben nem történt meg a WC megfelelő leválasztása, az ötödik panaszos zárkájában poloskák, csótányok és tetűk voltak, emellett hiányzott a megfelelő szellőztetés is.
A bíróság figyelemmel volt a Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) 2013-as magyarországi látogatására. A CPT hivatkozott jelentésében felhívta a figyelmet a túlzsúfoltság problémájára, amelyet a magyar kormány sem vitatott. A bíróság kiemelte továbbá az alapvető jogok biztosának börtönlátogatásait és hivatkozott számos nemzeti bírósági ítéletre, amelyekben a túlzsúfoltság miatt megállapítást nyert, hogy a börtönhatóság a fogvatartottak személyes jogát, emberi méltóságát megsértette.
Jogforrási háttér
A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII.12.) IM-rendelet (régi Bv. Szabályzat) 137. § (1) bekezdése értelmében a zárkában (lakóhelyiségben) elhelyezhető létszámot úgy kellett meghatározni, hogy „minden elítéltre lehetőleg hat köbméter légtér, és – lehetőség szerint – a férfi elítéltek esetén három négyzetméter, a fiatalkorúak, illetve a női elítéltek esetén három és fél négyzetméter mozgástér jusson.” A hivatkozott szakasz (2) bekezdése szerint a mozgástér meghatározásakor figyelmen kívül kellett hagyni a berendezési és felszerelési tárgyak által elfoglalt területet.
Az Alkotmánybíróság a 32/2014. (XI. 3.) AB-határozatában megállapította, hogy a régi Bv. Szabályzat 137. § (1) bekezdése nemzetközi szerződésbe (Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikk) és az Alaptörvénybe [III. cikk (1) bekezdés] ütközik, ezért annak 2015. március 31-ei hatállyal történő megsemmisítése mellett döntött. Tekintettel ugyanis a hivatkozott szabályozás permisszív jellegére „ad absurdum az sem lett volna jogellenes, ha a jogalkalmazó teljesen megvonta volna a mozgásteret a fogvatartottaktól” [32/2014. (XI. 3.) AB határozat 5. bekezdés]. Az Alkotmánybíróság ezért a jogalkotó kötelezettségévé tette, hogy kógens jelleggel határozza meg a fogvatartottak részére biztosítandó mozgástér minimális mértékét (55. bekezdés). A testület a döntés meghozatala során kiemelt figyelmet fordított a strasbourgi bíróságnak az EJEE 3. cikkét értelmező joggyakorlatára.
A 2015. január 1-jén hatályba lépett új Büntetés-végrehajtási Szabályzat, a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól [16/2014. (XII. 19.) IM rendelet] a 121. § (1) bekezdésében már úgy rendelkezik, hogy legalább három, illetve női elítéltek és fiatalkorúak esetén három és fél négyzetméter mozgásteret kell biztosítani. A légtér mértékére vonatkozó rendelkezés ellenben egészen 2015. március 30-áig nemzetközi szerződésbe és Alaptörvénybe ütközött a permisszív jellege miatt. A 6/2015. (III. 30.) IM rendelet által bevezetett módosítás nyomán az új Bv. Szabályzat 2015. március 31-i hatállyal már eleget tesz a hivatkozott AB-határozat 55. bekezdésében meghatározott követelménynek, ugyanis kógens jelleggel rendelkezik a fogvatartottak részére biztosítandó légtér mértékéről, amit hat köbméterben határoz meg.
Releváns nemzetközi instrumentumok
Elöljáróban le kell szögezni, hogy nincs egységes nemzetközi standard a fogvatartottakat megillető személyes mozgástérre vonatkozóan.
A 2006. január 11-én elfogadott Európai Börtönszabályok [Recommendation Rec(2006)2 of the Committee of Ministers to member states on the European Prison Rules] például az elhelyezéssel kapcsolatban kimondja, hogy elvben a fogvatartottakat éjszaka egyszemélyes zárkában kellene elhelyezni, kivéve, ha az együttes elhelyezés kívánatosabb. A közös elhelyezés azonban csak akkor lehetséges, ha arra a zárka alkalmas, és a fogvatartottak is alkalmasak az együttlakásra (Európai Börtönszabályok, 18.5-6.). Az Európai Börtönszabályok Kommentárja ugyanakkor kifejti, miszerint a CPT számszerűsítve határozta meg a térkihasználás kívánatos mértékét: így egyszemélyes zárkában 6, többszemélyes elhelyezés esetén fogvatartottanként minimálisan 4 négyzetméternyi személyes mozgásteret tart elfogadhatónak. A CPT mellett a Nemzetközi Vöröskereszt is megfogalmazott bizonyos ajánlásokat a személyes élettér nagyságát illetően: egyszemélyes zárkában az 5,4, míg többszemélyes elhelyezésre szolgáló zárkában egy főre a 3,4 négyzetmétert tartja a szervezet elfogadhatónak (a meghatározott területbe beleérti a fekvőhelyet). A Nemzetközi Vöröskereszt egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a fogvatartottak személyes mozgásterének meghatározásakor figyelemmel kell lenni más körülményekre is (pl. milyen szabadidős programokra van lehetőség az intézetben, mennyi időt tölthetnek a fogvatartottak zárkán kívül, a szellőztetés és a természetes fény biztosítása, stb.) [International Committee of the Red Cross (ICRC): Water, Sanitation, Hygiene and Habitat in Prisons. Supplementary Guidance, 2012. 33. p.].
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó esetjoga
A strasbourgi bíróság épülete
Általánosságban megállapítható, hogyha az egy fogvatartottra jutó személyes mozgástér kevesebb, mint három négyzetméter, azt a bíróság extrém túlzsúfoltságnak tekinti, és álláspontja szerint ez a tény már önmagában kimerítheti az egyezmény 3. cikkében megfogalmazott tilalom megsértését [l. Trepashkin v. Russia (no. 2), no. 14248/05, 20 June 2011, 113. bekezdés]. Tekintettel erre, illetve, hogy a bíróság a CPT által meghatározott, többszemélyes elhelyezés esetén a minimálisan négy négyzetméterben megállapított mozgásteret veszi alapul, a személyes tér hiánya mellé párosuló nem megfelelő fogvatartási körülmények különösen akkor jutnak jelentőséghez, ha a személyes mozgástér három és négy négyzetméter között biztosított (l. Idalov v. Russia, no. 5826/03, 22 May 2012, 108. bekezdés). Inadekvát fogvatartási körülmény lehet például az, ha nem megfelelő a szellőztetés a zárkában (l. Ostrovar v. Moldova, no. 35207/03, 13 September 2005, 89. bekezdés), vagy ha nem választották le megfelelően az illemhelyet az élettértől (l. Belevitskiy v. Russia, no. 72967/01, 1 June 2007, 73. bekezdés). A bíróság figyelembe veszi ugyanakkor a túlzsúfolt zárkában töltött idő hosszát is (l. Kalashnikov v. Russia, no. 47095/99, 15 October 2002, 102. bekezdés).
Magyarországot eddig négy alkalommal marasztalta el a bíróság a büntetés-végrehajtási intézetekben uralkodó túlzsúfolt körülmények miatt. Így a
• Szél László kontra Magyarország-ügyben (no. 30221/06, 7 Juny 2011): 2,76 és 3,25 m2/fő személyes tér miatt;
• a Kovács Gábor István kontra Magyarország-ügyben (no. 15707/10, 17 January 2012): egy átlagosan 16 m2 alapterületű zárkában volt 5-7 személy, és csak egy órát tölthettek naponta a zárkán kívül;
• Fehér Sándor Magyarország elleni ügyében (no. 69095/10, 2 October 2013): egy személynek átlagosan 1,7 m2 személyes mozgástér jutott, majd másik intézetben 2,16-2,4 m2 jutott egy főre;
• Hagyó Miklós Magyarország elleni ügyében (no. 52624/10, 23 April 2013): ahol egy fő számára 3,52 m2 személyes mozgástér állt rendelkezésre.
Az említett esetekben a bíróság álláspontja szerint a fogvatartottak testi és lelki szenvedésnek voltak kitéve a túlzsúfoltság miatt.
|
Kluwer International
Külföldi jogi e-könyvek
Egy kattintásra Öntől!
|
 |
A pilot ítélet jelentősége
A pilot ítélet jelentősége, hogy a bíróság kötelezi az államot arra, azonosítsa a strukturális problémát, amely miatt az ügyek ismétlődnek a strasbourgi testület előtt, majd oldja meg azt. Az első ügyben, amelyben pilot ítéletet hozott a bíróság, nyolcvanezer személy volt érintett (l. Broniowski v. Poland, no. 31443/96, 22 June 2004). A Varga és mások Magyarország elleni ügyében többek között azért hozott pilot ítéletet a bíróság, mert újabb 450 hasonló kérelem került a strasbourgi testület elé Magyarország ellen a nem megfelelő fogvatartási körülmények miatt, amely felhívta a figyelmet egy fennálló strukturális problémára. Hazánknak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónapon belül kell elkészítenie egy akciótervet a túlzsúfoltság csökkentése érdekében. (http://www.echr.coe.int/Documents/FS_Pilot_judgments_ENG.pdf)
Összegzés
Összegzésként le kell szögezni, hogy az új Bv. Szabályzatban meghatározott mozgástér továbbra is kisebb, mint az Emberi Jogok Európai Bírósága által irányadónak tekintett 4 négyzetméter. Meg kell jegyezni továbbá, hogy a túlzsúfoltság problémája elsősorban a hazánkban jelenleg uralkodó punitív büntetőpolitikában jelölhető meg. A bíróságok túlzott mértékben szabnak ki szabadságvesztés-büntetést. Erre tekintettel a megoldás nem új büntetés-végrehajtási intézetek létrehozásában keresendő, hanem sokkal inkább az alternatív szankciók nagyobb mértékű alkalmazásában.
