Vizsgálja a Bizottság a Google alkalmazáson belüli fizetési feltételeit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Apple további uniós vizsgálatok elé néz a következő hetekben a Spotify panasza nyomán indított versenyjogi eljárásban – tájékoztatta a Reuterst egy, az ügyben jártas forrás. Ez annak a jele, hogy a Bizottság komolyan vette a Spotify panaszát.

Az Európai Bizottság tavaly azzal vádolta az iPhone gyártóját, hogy az App Store-ra vonatkozó korlátozó szabályokkal torzítja a versenyt a zenei streaming piacon, amely arra kényszeríti a fejlesztőket, hogy az Apple által fejlesztett alkalmazáson belüli fizetési rendszert használják, és megakadályozzák, hogy a felhasználóknak más fizetési lehetőségeket biztosítsanak.

Ezt a magatartást nemcsak az Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága, hanem az Egyesült Államok és Nagy-Britannia versenyhatóságai is vizsgálják. Az úgynevezett kiegészítő kifogásközlésben meghatározott megállapításokat általában akkor tesz a Bizottság, ha új bizonyítékokra bukkan, vagy bizonyos elemeket átértékel az ügy feltárása érdekében.

versenyjogi jogsértés

A Bizottság egyelőre nem kommentálta az ügyet és az Apple sem nyilatkozott egyelőre.

A múlt hónapban elfogadott új uniós technológiai szabályok, például a digitális piacokról szóló rendelet (DMA) értelmében az ilyen gyakorlatok sértik az uniós jogot.

Az Apple-nek és más, a szabályok által megcélzott amerikai techcégeknek azonban néhány évük lesz a szigorítások bevezetéséig. ”

A DMA szabályok valószínűleg 2024 elején lépnek majd hatályba.

Továbbra is fontos a versenyjogi szabályok betartásának ellenőrzése” – fogalmazott Damien Geradin, a Geradin Partners ügyvédje, aki több alkalmazásfejlesztőt is képviselt az Apple elleni ügyekben.

Az EU versenyjogi szabályait megsértő vállalatokat globális forgalmuk 10%-áig terjedő pénzbírsággal, valamint versenyellenes gyakorlatok megszüntetésével kell számolniuk.

A zenei streaming szolgáltatás mellett az EU az Apple e-könyvekkel és Apple Pay-jjel kapcsolatos gyakorlata is vizsgálja. A svéd Spotify, a világ legnagyobb zenei steaming szolgáltatása, amely Európa egyik legnagyobb globális sikereket elért vállalata.

(https://www.reuters.com/technology/exclusive-eu-regulators-send-extra-antitrust-charge-apple-music-streaming-probe-2022-04-11/)




Kapcsolódó cikkek