Ligetvédők: vádemelés a rugdosódó rendőr ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Rendőrség hivatásos állományába tartozó vádlott a vád szerint vesén rúgott egy alvó kiskorú lányt. 


A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

Az ügy vádlottja a Rendőrség hivatásos állományába tartozó rendőre, aki a vád tárgyává tett cselekményt szolgálaton kívül követte el.

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

 

A vád szerint a vádlott 2016. július 17-én a kora hajnali órákban a Budapest XIV. kerület, Olof Palme sétánynál odalépett az úgynevezett ligetvédők által felállított sátrak egyikéhez, és a ligetvédőkre vonatkozó megjegyzés kíséretében, a sátorba egymást követően két alkalommal belerúgott.

Az első rúgása vese tájékon ért egy a sátorban alvó kiskorú lányt, aki azonban sérülést nem szenvedett.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrt a szolgálaton kívül elkövetett fenti cselekménye miatt közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.