Nyilvántartják a bírósági meghatalmazásokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Törvényt hoztak a bírósági meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról.


A parlament új törvényt fogadott el a bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról a kormány kezdeményezésére. A képviselők 146 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 24 tartózkodás mellett hagyták jóvá az igazságügyi miniszter előterjesztését.

Az elfogadott javaslat indoklása alapján az új nyilvántartási rendszer jelentős adminisztrációs könnyebbséget jelent, például azzal, hogy lehetőséget teremt akár több bíróság előtti eljárásra is jogosító általános meghatalmazás nyilvántartásba vételére.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.