A büntetőeljárás hatékonysága vs. alapjogvédelem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az európai elfogatóparancs az uniós bűnügyi együttműködés kölcsönös bizalomra épülő jogintézménye. Az európai kerethatározat által meglévőnek feltételezett tagállamok közötti bizalommal azonban a gyakorlatban a kezdetektől problémák vannak.

Az Európai Bíróság ismét az európai elfogatóparancsról ítélkezik

Ennek egyik leglátványosabb kikristályosodása az Európai Bíróság (EUB) ’16-os ítélete volt a magyar vonatkozású Aranyosi-ügyben. Az eljárás most újabb állomásához érkezett. Az EUB főtanácsnoka nyilvánosságra hozta szakvéleményét. Rövidesen ítélet is várható. A jelek arra mutatnak, hogy Luxemburgban szakítanak a korábbi, az őrizeteseknek egyre nagyobb jogvédelmet biztosító gyakorlattal. Úgy tűnik el akarják kerülni, hogy a túlzott tagállamok közötti bizalmatlanság ellehetetlenítse az európai elfogatóparancs alkalmazhatóságát.
Kölcsönös bizalom vagy általános bizalmatlanság?
A kerethatározat több helyen lefekteti, hogy a tagállamok között nagy fokú, kölcsönös bizalom érvényesül. A feltevés nem alaptalan: (1) a nemzeti jogrendszerek önmagukban garantálják az alapjogok védelmét; (2) minden tagállamban érvényesülnek az európai jog által biztosított, különösen az Alapjogi Chartában lefektetett jogelvek; (3) a tagállamok számos nemzetközi szerződés, így különösen az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) által is kötelesek az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására.
Ezzel együtt a kerekhatározat preambuluma azt is lefekteti, hogy egy európai elfogatóparancs végrehajtása felfüggeszthető, „ha egy tagállam súlyosan és tartósan megsérti az EUSz 6. cikkében rögzített alapelveket“ , ill. „a jogszabály egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, mint amely tiltja az átadás megtagadását, ha objektív okok alapján feltehető, hogy az elfogatóparancs kibocsátására a terhelt neme, faji vagy vallási hovatartozása, állampolgársága, anyanyelve, politikai meggyőződése vagy szexuális irányultsága miatti üldözése érdekében került sor, ill. feltehető, hogy helyzetét bármely fenti körülmény hátrányosan befolyásolhatja” . A két rendelkezés sok kritikára ad okot. A kölcsönös elismerés alapja, hogy a tagállamok jogállamiságot feltételeznek egymásról. A két idézett rendelkezés azonban nem erről tanúskodik, így kérdésessé teszik a kerethatározat jogalapját. Ha azonban a tagállamok szükségesnek tartják ezt a két kvázi közrendi záradékot (ordre public), kérdés, miért csak a kétes jogi relevanciájú preambulumban, és nem a taxatíve felsorolt átadási akadályok között fektették le őket.
Első ítélet az Aranyosi-ügyben
A ’16-os ítélet, – amellyel a magyar szaksajtó és azon belül a Jogászvilág is részletesen foglalkozott – a Brémai Tartományi Legfelsőbb Bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban született. A német bíróság egy Magyarország, ill. Románia által kibocsájtott elfogatóparancs kapcsán fordult kérdésekkel a luxemburgi bírákhoz: (1) Az elfogatóparancs végrehajtását ahhoz lehet-e, ill. kell-e kötni, hogy a kibocsátó tagállam olyan mennyiségű információt szolgáltat a fogvatartási körülményekről, amelyekből a végrehajtásról döntő tagállam bírósága meg tudja ítélni, hogy a fogvatartás során nem sérülnek-e alapvető jogok? (2) Nem kielégítő információszolgáltatás, vagy ennek teljes elmaradása esetén meg lehet-e, ill. kell-e tagadni az átadást?
Az ítélt kimondta, hogy az embertelen vagy megalázó bánásmód kivételt nem tűrő tilalma, az európai jog által védett alapjogok egyike. A nem megfelelő fogvatartási körülmények pedig megalapozhatják az embertelen, ill. megalázó bánásmódot. Az elfogóparancsot kiállított tagállam ilyen irányú jogsértése, vagy ennek veszélye esetén fel kell függeszteni a végrehajtást. Ez után konkrét információkat kell kérnie a megkereső államtól, amelyek lehetővé teszik annak eldöntését, hogy a konkrét ügyben is fennáll-e a jogsértés. Ugyanakkor a végrehajtás nem köthető ahhoz, hogy a megkereső állam garanciát ad-e a konkrét esetben a jövőbeli jogsértések megakadályozására. További fontos megszorítás, hogy az általánosságban rossz börtönviszonyok nem alapozhatják meg egy konkrét határozatok végrehajtásának megtagadását. Luxemburg megköveteli, hogy a súlyos problémák a konkrét ügyben álljanak fenn; a jogsértést az ügy érintettje szenvedje el.
Így például az Aranyosi-ügyben felmerült német kifogás, mi szerint a magyar bv-intézetek általában túlzsúfoltak nem alapozhatja meg a végrehajtás elutasítását. Azonban gyanú esetén a magyar hatóságoknak a németek megkeresésére információkat kell szolgáltatniuk, amelyek a német bíróság számára lehetővé teszik annak eldöntését, hogy a konkrét ügyben is alapjogsértés fenyeget-e.
Az Aranyosi-ügy folytatása
A brémai bíróság a luxemburgi ítélet szellemében információkéréssel fordult a magyar hatósághoz. A magyar választ a német oldal nem találta kellően részletesnek. A magyar hatóság állítását se, mi szerint nem fenyeget emberi jogsértés a büntetésvégrehajtás során pedig önmagában nem tartotta meggyőzőnek. Mivel az újabb megkeresésre már nem érkezett válasz, a brémai bíróság elutasította Aranyosi átadását.
A magyar hatóság újabb elfogatóparancsot bocsájtott ki. Bréma az átadásról döntő határozat meghozatala előtt ismét kérdéssel fordult Luxemburghoz: mennyire részletes információkat kérhet az átadásról döntő bíróság a külföldi fogvatartás körülményeiről?
Az eljáró német bíró, Klaus Schromek a sajtónak is nyilatkozott az ügyben. Megalapozottnak véli a kérdéseit. „Néhány általános kritérium alapján nem lehet megítélni, hogy a fogvatartás körülményei megfelelőek-e. Lehetséges például, hogy a cella mérete ugyan kielégítő, viszont a fűtése nem működik. Döntő lehet a munkavégzés kérdése is: rövidebb szabadságvesztésnél nincs olyan nagy jelentősége, de ha valaki 20-30 évre kerül börtönbe, bele is őrülhet a tétlenségbe. Ezért fordultan sok, részletekbe menő kérdéssel a magyar hatósághoz” – fejtette ki a Süddeutsche Zeitungnak.
A főtanácsnok állásfoglalása
Az EUB főtanácsnoka, Campos Sánchez-Bordona július elején tette közzé az ügyhöz kacsolódó szakvéleményét. Ez ugyan nem köti a bíróságot, de a gyakorlatban orientálódnak hozzá a bírák.
Az EUB eddig a büntetőeljárás hatékonysága vs. alapjogvédelem vitában egyértelműen az utóbbit állította a középpontba. Így volt ez a ’16-os Aranyosi-döntésében is. A szakvéleményéből gyaníthatóan, hogy most véget ér ez a folyamat. Luxemburg nem akar olyan tág teret engedni a tagállami alapjogi kontrollnak, amely már ellehetetlenítené az európai elfogatóparancsok gyakorlati alkalmazását.
Sánchez-Bordona véleménye szerint a megkeresett állam bíróságának kérdéseiben a fogvatartás releváns körülményeire kell szorítkoznia. Magyarország esetén a nemzetközi fórumok, így különösen az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) rend szerint a túlzsúfoltság okán állapítottak meg alapjogsértést. Erre hivatkozott Aranyosi is. Ebből a szempontból pedig a cellák mérete a releváns. Így amikor a brémai bíró számos más körülmény után tudakozódott, túlmegy a relevancia szabta határon.
A főtanácsnok arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyarországon – egy jogszabályváltozás következtében – már lehetőségük van a fogvatartottaknak panasszal élni a börtönkörülmények miatt. Nincs semmi ok azt feltételezni, hogy ez csak egy elméleti lehetőség lenne, amely a gyakorlatban nem vezet eredményre – álla a szakvéleményben. Az állásfoglalás arra is kitér, hogy a magyar jogszabály szerinti panasztételt az EJEB egy friss ítélete is érdemi eljárásnak minősítette.
Egy másik ügy
Aranyosi esetével párhuzamosan egy lengyel vonatkozású ügy is az EUB asztalán fekszik. Ebben egy ír bíróság azt a kérdést tette fel, hogy a jogállamiság körüli lengyelországi visszásságok miatt megtagadható-e egy elfogatóparancs végrehajtása. Az ügyben eljáró ír bíró szerint a lengyelországi igazságügyi reform a jogállami értékek szisztematikus megsértését eredményezte; már nincs garancia a lengyel törvények alkotmányosságára. A bíró ezzel összefüggésben az EUB egy korábbi ítéletére is hivatkozik, amely szerint a bírói függetlenség a jogállamiság és az uniós jog esszenciális eleme.
Amennyiben az EUB elfogadná az átadás megtagadást, az messzemenő jogi és politikai következményekkel járna. Egy tagállami bíró kimondhatná, hogy egy másik tagország nem jogállam. Azonban Sánchez-Bordona az ehhez az ügyhöz fűzött szakvéleményében is az európai elfogatóparancs hatékony alkalmazás biztosításának irányába ment. A jogállamisággal összefüggő bizalmatlanságnak jól megalapozottnak kell lennie. Véleménye szerint csak konkrét ügyet érintő aggályok esetén tagadható meg a végrehajtás. Egy tagállami bíróság általános vélekedése a lengyel igazságszolgáltatás állapotáról nem adhat okot a végrehajtás megtagadására.


Kapcsolódó cikkek