Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ügyvédi szakma mellett a bíráknak is van félnivalójuk, vagy éppen ellenkezőleg: ez az a hivatás, aminél mindig, minden esetben csak ember ülhet a bírói székben? Megjósolhatjuk előre egy tárgyalás pontos kimenetelét? Nem egy újabb hollywoodi sci-fi film, hanem a valóság az, amelyről cikkünkben szó lesz.
A cikksorozat első részében végigvettük, milyen kifogásokkal találkozhatunk akkor, amikor a jogászi szakma fundamentális változása kerül szóba. A második részben arra a kérdésre, jóslatra kerestük a választ, hogy valóban vége van-e a klasszikus értelemben vett ügyvédi szakmának, és átveszik-e a szoftverek a jogászok helyét. Folytatásában, a harmadik részben azt vizsgáltuk meg, hogy a változó jogi szakma hogyan befolyásolja az ügyvédek árazási modelljét, és milyen új munkakörökben gondolkozhatnak a fiatal jogászok. A változások azonban nemcsak az ügyvédeket érintik. Jelen cikkünkben a bíróságokat, a bírói munkát érintő automatizációt, az alternatív vitarendezésben várható megoldásokat, és a perekre vonatkozó, az ügyvédeket is segíthető új technológiai megoldásokat vesszük szemügyre.
Virtuális tárgyalások – a jelen
A bíróságok munkájának gyorsításához eddig kétféle eszköz állt rendelkezésre: vagy a bírói állományt növelték, hogy az eljárások több ember között osztódjanak el, vagy pedig a jogszabályokat alakították úgy, hogy kevesebb per indulhasson, vagy az eljárás gyorsabb lefolytatását lehetővé tévő, szigorúbb feltételeket támasztó szabályokat iktattak be – mint például láthatjuk az új Pp. ezirányú törekvéseit. Van azonban egy harmadik út is: a technológia.
Az elektronikus kapcsolattartás bevezetése az első lépcső volt a digitális átállásban. Az új Be. és az új Pp. már kiemelten és külön részt szentelve szabályozza az erre vonatkozó rendelkezéseket, így a polgári eljárásban az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatást részletezi, a büntetőeljárásban pedig a telekommunikációs eszközök által megteremtett virtuális, zártcélú távközlő hálózat használatát terjeszti ki szélesebb felhasználási kör részére. Ez persze még nem nevezhető online bíróságnak, hiszen annyival több a korábbiaknál, hogy több esetben videókapcsolaton keresztül csatlakozhatnak az egyébként fizikai szinten tartott tárgyaláshoz pl. a tanúk.
Az irány azonban látható. Szinte pontosan négy évvel ezelőtt jelentette be a brit kormány, hogy 700 millió fontot szán arra, hogy modernizálják és digitalizálják a bíróságokat, Magyarországon pedig a Széchenyi 2020 program keretében 2017-2018 között 2,7 milliárd Ft európai uniós támogatást fordítottak a „Digitális Bíróság” projektre. Ennek a keretében fejlesztik és teszik lehetővé az E-pert, bizonyos elektronikus kényelmi szolgáltatásokat, az E-aktát, vagy pl. a bírói munkát is segítő beszédfelismerő és -leíró szoftverek használatát.
Azért fontos ezt tudatosítani, mivel mindezek még 10-20 évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűntek volna, ezért egyáltalán nem biztos, hogy ami ma teljességgel lehetetlennek vagy abszurdnak hangzik, az nem fog megvalósulni a közeljövő igazságszolgáltatásában.
Online bíróságok – van, ahol már a jelen
Richard Susskind, aki az egész jogászi szakma jövőjével és digitális átalakulásával foglalkozik már évtizedek óta, kiemelten vizsgálja a bíróságok és a bírói munka lehetséges irányait, nemcsak mint kutató jogász, hanem úgyis, mint az angliai és walesi Lord Chief Justice IT tanácsadó jogásza. Egy nagyon frappáns, és tulajdonképpen az egésznek a lényegét megragadó kérdést tesz fel A holnap jogászai c. könyvében: a bíróság az vajon egy szolgáltatás, vagy egy hely?
Ha nem ragaszkodunk a hagyományos tárgyalótermi körülményekhez, akkor könnyen belátható, hogy szabadosan fogalmazva a bírák által nyújtott szolgáltatás, vagyis az ítélkezés a lényege a bíróságnak, és nem az, hogy hol történik.
A virtuális tárgyalások esetében mindig van egy tárgyalóterem, ahol a felek (vagy képviselőik) nagy része megjelenik, és kivételes esetben amikor szükséges, akkor csak egy vagy több személynél használják a távmeghallgatást. Az online bíróság ezzel szemben olyan új formula, ahol nincsen meg a hagyományos értelemben vett bírósági tárgyalóterem, és egyik résztvevő sincs jelen fizikailag.
Susskind erősen hiszi, hogy az online bíróságok kialakítása nemcsak azért fontos, mert ezzel időt és pénzt lehet megtakarítani, hanem azért is, mert meglátása szerint szélesebb körben tennék lehetővé a joghoz, igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést. Ma a világban az emberek nagyobb százalékának van internetes hozzáférése, mint lehetősége arra, hogy jogi segítséget vegyen igénybe (nem feltétlen azért, mert nem demokratikus államban él, hanem azért is, mert pénzügyileg nem engedheti meg magának). Ezen változtathatna az online bíróság, melyet főképp az alacsonyabb szintű bíróságok kiegészítő alternatívájaként lehet elképzelni.
Az online bíráskodás lényegében a tisztán dokumentumok alapján történő ítélkezés formulája. Vagyis nincsenek költséges meghallgatások, elhúzódó szóbeli érvelések, meggyőző hangvételű perbeszédek – csak papírok. Susskind a frissen megjelent Online Courts and the Future of Justice (Online bíróságok és az igazságszolgáltatás jövője) c. könyvében leszögezi: nem minden esetben lesz jó az online forma, így a bonyolult, vagy a személyességet mindenképp megkövetelő (pl. komolyabb büntetőügyek, vagy gyermek-elhelyezési kérdések stb.) ügyeknél a hagyományos utat meg kell hagyni, és nem az a jövő, hogy az online bíróság teljesen felváltja a jelenleg működő rendszert. Az online ítélkezés nem azt jelenti, hogy az elején bead mindenki minden dokumentumot, majd két hónap múlva minden szó nélkül a gép másik felén kijön egy határozat. A feleknek lehetőségük lenne „hozzászólni”, csak éppen ezt nem egy időben és egy helyen tennék, hanem egy elektronikus felületen, ahol meghatározott idő-intervallum állna a rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a bíró kérdéseire. Susskind megjegyzi, hogy mindez természetesen veszélyes lehet a peres ügyvédekre nézve, hiszen a nem nagy jelentőségű ügyekben az ügyfelek egy egyszerű internetkapcsolattal saját maguk vihetnék az ügyüket (ez természetesen feltételezi a felhasználóbarát felületet és a laikusok által is érthető elektronikus nyomtatványok, űrlapok, ügymenet kialakítását, ami azért ma néha az ügyvédeknek sem egyszerű).
Szoftver „bírák”
Az eddig említett megoldások tulajdonképpen mind ugyanúgy az emberi munkaerőre építenek, hiszen az online bíróságok sem nélkülözik azt: az online eljáró bíró is ember, nem robot. Azonban kétségkívül igaz az, hogy az ügyvédekhez hasonlóan a bíróknak is több olyan adminisztratív és egyéb feladatot kell elvégezniük, amelyekhez nem kell jogi tudás, és felváltható lenne digitális megoldásokkal.
Ha azonban az online bíróságok eddig felvázolt jövőképe felkavaró volt, akkor a mesterséges intelligencián alapuló bírói munka még inkább borzolhatja a kedélyeket. Egyfelől ezek lehetnek olyan eszközök, melyek a bírákat segíti a döntéshozásban (illetve annak folyamata során), vagy lehetnek ténylegesen a döntés (vagy annak egy részének) meghozatalában használt szoftverek. Tania Sourdin a Judge v Robot? Artificial Intelligence and Judicial Decision-making (Bíró vs. robot? Mesterséges intelligencia és a bírói döntéshozatal) c. tanulmányában említi pl. Mexikót, ahol az egyszerűbb adminisztratív feladatoknál már alkalmaznak egy olyan programot, ami tanácsot ad abban a bíráknak (illetve hivatalnokoknak), hogy az adott felperes jogosult-e vagy sem nyugdíjra.
Ennél merészebb elképzelések is vannak azonban, melyek jelenleg leginkább az alternatív vitarendezések (ADR) területén érhetők tetten. Az ADR egy formája az ODR, vagyis az online vitarendezés, mely részben ma is így működik már, vagyis egy program algoritmusok alapján begyűjti az információkat (és a kérdéseire megadott válaszokat), és az alapján hoz döntést. De ha azt hisszük, hogy ezek a XXI. század vívmányai, nem is tévedhetnénk nagyobbat. A Cybersettle egy 1998-as(!) példa arra, hogy a rendszer maga is dönthet egy ügyben. Működésének a lényege, hogy a felek benyújtanak minden szükséges dokumentumot az ajánlatukhoz/követelésükhöz úgy, hogy nem látják, a másik mit adott be. A rendszer összehasonlítja ezeket, és amennyiben úgy találja, hogy az kölcsönösen elfogadható mindegyik fél számára, megszületik a megegyezés.
Sourdin a tanulmányában példaként hozza fel még Hollandiát, ahol a Rechtwijzer nevű program válási ügyekben ajánl fel különböző opciókat a házastársak beadott válaszai alapján (kapcsolatukról, pénzügyekről), így akár egymás között is megegyezhetnek, de dönthetnek végül mediátor vagy jogászok segítsége mellett is.
Technológiai „jósgömbök”
Nemcsak maga a döntéshozatal módja érdekes, hiszen az ügyfelet végső soron valójában nem az érdekli, hogy hús-vér bíró hozza-e meg a döntést az ügyében, és ha igen, akkor milyen eszközökkel, hanem az, hogy előre tudja, mi lesz a kimenetele. Érdemes-e belevágnia egy esetleg hosszadalmas és költséges perbe (vagy persze az online bíróságok ígéretével egy kevésbé hosszadalmas és kevésbé költséges perbe), vagy inkább hagyja az egészet? Hova forduljon, hol van a legnagyobb esélye megnyerni a pert? Ugyanezek a kérdések foglalkoztatják az őket képviselő ügyvédeket is, hiszen nekik napi szinten a delphoi jósdához hasonló találgatásokba kell bocsátkozniuk, amikor arról kérdezik őket, hány százalék esély van a nyerésre, mekkora kockázattal jár, ha belevágnak, mi legyen a stratégia? Ezekre a kérdésekre már majdnem az ajtón kopogtat a válasz – az ún. prediktív analitikára építő szoftverek az emberi agy számára felfoghatatlan mennyiségű adatból bányásszák ki azokat a releváns információkat, amelyek pl. egy adott ügyben segíthetnek korábbi tapasztalatok (azaz bírói döntések) alapján, vagy éppenséggel megmondhatják, hogy 1:1000-hez az esélye annak, hogy az adott bíróságon pert nyerjenek egy adott fajtájú ügyben alperesként.
Példaként hozható Nikolaos Aletras és csapata, akik az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletei alapján kísérleteztek egy olyan program megalkotásával, amely felismert és lekövetett bizonyos ítélkezési szokásokat, és ez alapján sikerült 79%-os pontossággal megjósolnia a végkimenetelét egy ügynek, vagy a Prometea elnevezésű program, ami egy adott ügyben mindenfajta emberi segítség nélkül „megold” egy jogi ügyet, azaz tulajdonképpen jogi tanácsot ad.
Azt be kell látni, hogy az emberek nem fognak kevesebbet vitázni, az pedig nem tartható, hogy a bírói állományt a végtelenségig növeljék az államok. Az sem megoldás, ha akkora az ügyteher, hogy évekig, évtizedekig elhúzódnak a perek, a bírák pedig fizikailag és mentálisan is nagyon leterheltek. Az elektronikus kereskedelem, az online tér megtöbbszörözte a lehetséges vitaterületeket, amelyek megoldása érdekében csak olyan eszközökkel lehet fellépni, melyek maguk is ebből a „világból” születtek. Világos, hogy a hasonló, kis jelentőségű, de tömegesen előforduló ügyekkel; az egyértelműen kiszámítható utat lefolytató folyamatok, és a teljesen automatizálható kérelmek mellé teljesen felesleges emberi (jogi diplomás) munkaerőt tenni, ha az valóban elvégezhető egy gép által is. Az emberek foglalkozzanak a fontos, komplex jogi tudást és morális, emberi szempontokat és tényezőket igénylő ügyekkel, ügyfolyamatokkal, melyeknél a jövőben sem válthatja fel őket egyetlen algoritmus sem. Tény azonban, és ezt ne felejtsük el: felesleges az online világ és a digitalizáció ellen küzdeni, hiszen mi magunk hívtuk azt életre – az a nagyon sok, vitáját elintézni nem tudó (vagy akaró) ember. Nézzünk szembe tehát azzal, hogy a megnövekedett ügymennyiséget mi magunk okozzuk, ezért minden ezzel kapcsolatos gépesített újdonság mögött egy problémát életre hívó ember áll.
Személyesen is meghallgatná a legfrissebb információkat, újdonságokat a jog és technológia területéről? Regisztráljon Jogi Innovációs Napunkra, ahol Prof. Richard Susskind és más előadók beszélnek majd többek között az online bíróságokról, az ügyvédek jövőjéről, és a mesterséges intelligencia jogot érintő legújabb vívmányairól.
