Nincs más hátra, csak előre: a holnap ügyvédjeként ma kell felkészülni

Mi jogászok egy kicsit mind különlegesnek gondoljuk magunkat, „érinthetetlennek”, ha a mesterséges intelligencia vagy a digitális világgal járó munkahelyvesztésről és egyéb kockázatokról esik szó. Valóban igaz ez, vagy csak áltatjuk magunkat, hogy minden maradhat a régiben?

Az ügyvédi szakma (és tegyük hozzá általánosságban a többi jogászi hivatásrendet is) az elmúlt évszázadok során nem sokat változott egészen a közelmúltig. Alapjaiban ugyanaz maradt, noha paradox módon a jogászok a folytonos változásban élnek: amelyik jogszabály tegnap még jó volt, az ma már hatálytalan, a ma eljárása pedig holnapra már jogtörténet. Mégis, ha a munkamódszereket vesszük, akkor a XIX. század prókátora és a XXI. század első évtizedében ügyvédként működő személy között nincs sok különbség. A számítógépek elterjedése volt az első olyan pillér, amely munkaeszközként a dokumentumszerkesztés, tárolás és az adminisztráció terén, majd az elektronikus levelezés elfogadottá válásával a kommunikáció területén is újdonságot hozott az ügyvédeknek (is), ez azonban a gyorsabb, kényelmesebb okiratszerkesztésen kívül nem hozott olyan elemi változást, amely a hivatás gyakorlásával kapcsolatban állna.

Mondhatnánk, hogy ezzel vége is a nagy forradalomnak, nincs itt semmi látnivaló, mindenki mehet haza az e-per szabályait átböngészni, az ügyvédi szakma köszöni, a következő száz évre ezzel le is tudta az innovációt (esetleg egy honlapot még hajlandó üzemeltetni, sőt a bátrabbak egyik-másik közösségi platformra is felmerészkednek céges profillal, de ez már tényleg a maximum a legtöbb esetben).

Ha arról kérdezzük meg a jogászokat, hogy mit gondolnak az IT jövőjéről, az űrkutatásról, az önvezető autókról, a mesterséges intelligenciáról, robotokról, a beültetett chippel való automatikus fizetésről, akkor szinte kivétel nélkül mindenki elismeri azt, hogy mindez már a küszöbön van, és csak rövid idő kérdése, hogy bizonyos szakmák eltűnjenek, mások átalakuljanak, újak bukkanjanak fel. Egyetértenek abban is, hogy a digitális világ alapjaiban változtatja meg a világot, amelyben élünk. De ha felmerül az, hogy milyen lesz a jogászi, ügyvédi hivatás (nem is olyan távoli) jövője, akkor hirtelen süket fülekre és szemellenzős válaszokra találunk.

Anélkül, hogy pszichológus végzettség nélkül komolyabb okfejtésbe kezdenénk, egészen jó párhuzam vonható a gyász szakaszai és aközött a reakciók között, amelyeket általában arra kapunk, ha kijelentjük ügyvéd ismerőseink előtt, hogy az ügyvédi munka ebben a változatlan formában nem marad meg, és ajánlatos a trendek megfigyelésével felkészülni, képezni magát mindenkinek, új eszközökre vagy más módszerekre átállni, hogy 5-10-20-30 év múlva is legyen munkája. A gyásznak öt szakasza van a pszichológusok szerint, és ez nemcsak arra értendő, amikor egy szeretett személyt elveszítünk, hanem arra is, ha más, nekünk fontos dolgot, például a szépen eltervezett karrierképünket elveszítjük.

Az első szakasz: a tagadás. Még hogy az ügyvédeknek végük lenne? Ugyan már. Eddig is túléltek, ezután is túl fognak, és egyébként is, ez a szakma nem olyan, mint a többi. Ez különleges. A jogászok különlegesek, őket nem lehet lecserélni, automatizálni, holmi algoritmussal helyettesíteni. Persze, jött ez az internet nevű dolog, nagyon hasznos, két tárgyalás között nem a falat kell támasztani, hanem legalább be lehet fizetni az iroda rezsijét mobilbankon keresztül, meg rá lehet írni chaten a jelöltre, hogy milyen iratot készítsen elő.

A második szakasz: a harag. Általában azért, mert mi kellhetne még 5 év jogi egyetem, 3 év gyakorlat majd jogi szakvizsgázás (továbbá LLM, PhD, szakjogászi képzések), és akár évtizedes praktizálás után? Ezt csinálják a gépek utánunk, ha tudják! Próbáljanak csak meg XY professzornál levizsgázni, vagy Z ügyféllel dűlőre jutni.

A harmadik szakasz: az alkudozás. Jó, tegyük fel, hogy külföldön már előfordulnak olyan szoftverek, amelyek részben vagy egészben helyettesítik például a szerződéskötést, vagy egyes klasszikus ügyvédi, vagy éppen ügyvédjelölti feladatokat, de…De az egy teljesen más jogrendszer, az Magyarországot biztosan nem érinti. Itt mások a szabályok, más a piac, mások az ügyfelek. De, ha esetleg mégis érintené Magyarországot is, ezt az ügyvédi irodát biztosan nem fogja. De még ha ide el is jutna, „engem” azért biztosan nem érint, olyan messze van, évtizedek múlva jön csak el, hogy már biztosan nyugdíjas leszek akkor…addig meg csak mehet minden a régi, megszokott, bevált módon.

A negyedik szakasz: a depresszió. Ezt nem kell bővebben kifejteni, mindenki felidézheti személyes (kudarc)élményeit, főleg akkor, amikor tudta, hogy mit kéne tennie, de valami miatt nem tette.

Az ötödik és egyben utolsó szakasz: az elfogadás. Nem arra az elfogadásra kell gondolni, hogy vége mindennek, a talárt meg jobb még most feltenni a Vaterára, mert talán eladható varázslóköpenyként, hanem annak az elfogadása, hogy ezt a szakmát ugyanúgy érinti a digitalizáció annak minden előnyével és hátrányával együtt, mint bármelyik másik hivatást. Annak a felismerése, hogy jobb elébe menni a változásoknak, utánajárni, hogy reálisan mi valósítható meg a várható újdonságokból a praxisunkban, mint akkor kapkodni, amikor már a világ (és a többi ügyvéd) elhaladt mellettünk, az ügyfelek pedig a gyorsabb/olcsóbb/pontosabb szolgáltatás reményében elpártoltak tőlünk. Fel kell tennünk a kérdést, hogy az, amit eddig biztosnak gondoltunk a szakmánkról, holnap is igaz lesz-e rá. Vajon a digitális világban felnövő generációk, és az ezt kiszolgálni igyekvő cégek mint ügyfelek milyen elvárásokat fognak támasztani  az ügyvédek felé?

A napi teendők sokasága mellett bizonyára lesznek olyanok, akik ezt egyszerű filozofálásnak vélik, és úgy gondolják, nekik nincs idejük ilyesmire – de ma már egyre jobban igaz az, hogy aki lemarad, az kimarad. (Az IBM – általánosan, tehát nem kifejezetten a jogi szakmára vonatkozó – friss tanulmánya szerint a következő három évben 120 millió munkavállalónak kellene átképeznie magát, vagy új készségeket megtanulnia a mesterséges intelligencia és az intelligens automatizálás miatt.)

És hogy milyen lesz a jövő? Biztos válasz nincs rá, de az, aki folyamatosan érdeklődik és gyűjti az információkat, távlatokban foglalkozik azzal, hogy hová tart az ügyvédség jövője, nem fogja annyira megérezni ezeket a változásokat, és folyamatában alkalmazkodni tud majd az új munkamódszerekhez, eszközökhöz, szoftverekhez, szemléletváltáshoz. Pionírnak lenni sosem könnyű feladat és mindig magában foglal némi kockázatot, de ezt érdemes és szükséges vállalni.

Cikksorozatunk következő részeiben egy-egy konkrétabb, az ügyvédséghez és a jogi hivatásrendekhez kapcsolódó potenciális jövőképet és az ezzel járó lehetséges változásokat fogjuk bemutatni.

Kapcsolódó cikkek:


Ülj be a legizgalmasabb perekre!
2019. november 18.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

„Egy briliáns elme iránytűje” – Terítéken az érvelés művészete
2019. november 15.

„Egy briliáns elme iránytűje” – Terítéken az érvelés művészete

Szopkó Rebeka, az ELTE negyedéves hallgatója nyerte az idei, immár a hatodik Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt, mely emléket állít e jogászi műfaj kiváló, néhai művelőjének, a 2013-ban fiatalon elhunyt ügyvédnek. A vetélkedő célja, hogy támogassa a névadóhoz hasonló tehetségű fiatal jogászokat, amit az érvelési verseny megrendezésével és a kapcsolódó díjazással szeretne elérni.

18 bírósági fogalmazó kezdi meg munkáját
2019. november 12.

18 bírósági fogalmazó kezdi meg munkáját

Sikeres a bíróságok 2019. II. féléves bírósági fogalmazói felvételi eljárása. A kiírt álláshelyekre több, mint háromszoros volt a túljelentkezés, a felvételi felhívásra 71 pályázat érkezett. A szóbeli és írásbeli vizsgákat követően 18 fogalmazó kezdi meg munkáját.