A PwC a Harvey jogi mesterséges intelligencia bevezetésével utat nyit az AI-technológiának


A PwC globális hálózata 2023 márciusában jelentette be a Harvey-val történő együttműködést és a PwC tagvállalatai a helyi üzletágakban már megkezdték az eszköz alkalmazását. A PwC és a Harvey között létrejött globális stratégiai szövetség jól illeszkedik a PwC „A siker új képlete” globális stratégiájához, melynek lényege az emberi irányítással és fejlett technológia alkalmazásával kidolgozott megoldások biztosítása ügyfeleik számára.

A Harvey az OpenAI és a ChatGPT technológiájára épül és az OpenAI Startup Fund támogatásával jött létre. A platform természetes nyelvfeldolgozás, gépi tanulás és adatelemzés segítségével automatizálja és támogatja a jogi munka különböző területeit. A Harvey nagy adatmennyiségekkel segíti a megértést és a javaslatok kidolgozását, ezáltal még több információval teszi lehetővé a megoldások gyorsabb felismerését a PwC szakértői számára. A kapott eredményeket a PwC szakértői minden esetben felülvizsgálják és ellenőrzik.

„A forradalmi Harvey mesterséges intelligencia alkalmazásával bátran nyúlunk a technológia kínálta lehetőségekhez. Munkánk során minden esetben arra törekszünk, hogy ügyfeleinknek a legmagasabb szintű szaktudást és a legújabb technológiát biztosítsuk, emellett fontos problémáik megoldását még jobb, gyorsabb és okosabb megoldásokkal támogassuk”, mondta Deák László, a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágvezető cégtársa.

„Az emberi képességek és a mesterséges intelligencia kínálta innováció párosításában hiszünk. Ezzel új korszak nyílik meg a hatékonyság, a pontosság, az összekapcsolhatóság, valamint az ügyfeleinknek nyújtott legmagasabb színvonalú jogi szolgáltatások terén” – emelte ki dr. Várszegi Zoltán, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal irodavezetője.

A PwC ügyfelei számos előnyét élvezhetik a technológia alkalmazásának:

● A Harvey segítségével a PwC adó- és jogi tanácsadási szakértői számos területen, többek között a szerződések elemzése, a jogszabályi megfelelés, a követeléskezelés, az átvilágítás, valamint a szélesebb körű adó- és jogi tanácsadás terén tudnak ember által irányított és fejlett technológia alkalmazásával kidolgozott jogi megoldásokat nyújtani.

● A PwC és a Harvey együttműködése lehetővé teszi az ügyfelek szervezeten belüli jogi folyamatainak további ésszerűsítését.

● A PwC saját mesterséges intelligencia modelljeinek fejlesztését és tanítását is tervezi a Harvey segítségével, mellyel saját felhasználású, illetve az adó- és jogi tanácsadás ügyfelei számára biztosított, testre szabott termékek és szolgáltatások kidolgozását támogatja.

Forrás: PwC Magyarország


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

A jövő jogásza podcast: innovációs stratégia a jogi szektorban

Dr. Ungváry Botonddal beszélgetünk arról, hogy hogyan érdemes hozzákezdeni egy jogi innovációs projekthez, milyen kérdéseket kell tisztáznunk, milyen technológiák közül választhatunk és milyen új ismereteket és készségeket kell elsajátítanunk ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk digitalizálni és automatizálni.

2024. május 29.

Szubjektív beszámoló a Digital Compliance by Design & LegalTech konferenciáról

Május 8-án abban a szerencsében volt részem, hogy részt vehettem a Wolters Kluwer Hungary és a Portfolio Digital Compliance by Design & LegalTech című konferenciáján. Nem túlzás azt állítani, életem eddigi legjobb konferenciája volt, és ezt nem egyedül mondtam ki a jelen levők között… A szervezők ugyanis roppant sikeresen megléptek több olyan dolgot is, amikre igény már régóta lett volna, de eddig vagy nem jutott eszébe senkinek, vagy nem mert beleállni.

2024. május 23.

Gulyás László: inspiráló most a mesterséges intelligenciát kutatni

Fenntartható-e a mesterséges intelligencia? Lesz-e valaha alapvető közszolgáltatás? Jól járnak-e a felhasználók, ha pár nagy cég kezében összpontosul a technológia fejlesztése? Ezekben a dilemmákban segít eligazodni Gulyás László, az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense, aki a technológia kapcsán felmerülő legaktuálisabb kérdéseket tisztázza. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem áprilisban indult tudományos-ismeretterjesztő sorozata most új videóval folytatódik.