Amerikai is védi a kiadókat a techcégektől


Az amerikai törvényhozók, Amy Klobuchar szenátor és David Cicilline képviselő vezetésével, szerdán törvényjavaslatokat nyújtottak be, amelyek célja, hogy megkönnyítsék a médiavállalatok számára a közös fellépést az olyan platformokkal szemben, mint a Google és a Facebook.


A törvényjavaslatot nem sokkal azután nyújtották be, hogy a Facebook soha nem látott csatározást folytatott Ausztráliával arról, hogy a kiadóknak jár-e díjazás az általuk gyártott tartalom közösségi oldalakon való megjelenése után. A csatározások során a Facebook elsötétítette az ausztrál híroldalakat, és csak akkor állította vissza azokat, amikor a kormány engedményeket tett a végleges jogszabályszövegben, valamint egymilliárd dolláros beruházást ígért a híriparban.

John Kennedy szenátor és Ken Buck republikánus képviselők kijelentették, hogy támogatni fogják a Klobucar és Cicilline demokratapárti politikusok által benyújtott törvényjavaslatot.

Az törvényjavaslat lehetővé tenné a nyomtatott, sugárzott vagy digitális tartalmat szolgáltató médiavállalatok számára, hogy egy négyéves időszak alatt jobb feltételekkel, közösen állapodjanak meg a Facebookkal és a Google-lal, ezen időszak alatt pedig nem vonatkoznak rájuk a versenyjogi törvények. A törvényjavaslat megkövetelné, hogy a tárgyalásokon a kiadók közös érdekeinek minél nagyobb részét képviseljék az egyes kiadók egyéni érdekei helyett.

Klobuchar szenátor elmondta, hogy optimista atekintetben, hogy a javaslatot el fogják fogadni, mivel a törvényhozók egyre nagyobb aggodalmuknak adnak hangot a techcégek monopóliuma miatt.” A techcégeknek nincs kegyelem” – tette hozzá a szenátor és elmondta, hogy a törvényjavaslatok lehetővé tennék, hogy “a reklámbevételtől kezdve az előfizetői információkhoz való hozzáférésig” mindenről tárgyaljanak a felek. Megjegyezte, hogy a legtöbb ember most a Facebookon és a Google-on keresztül éri el online a híreket.

A közösségi médiavállalatok a hírek felhasználásával vonzzák a felhasználókat, a kiadók azonban azzal vádolják őket, hogy csak kis mértékben osztják meg velük a közösségi oldalakon elért hirdetési bevételeket. A jogszabály növelheti a kiadók bevételeit. A híripar vitathatatlanul küzd, a reklámbevételek csökkenésével és a médiaszokások megváltozásával. 2008 óta felével csökkent az amerikai újságírók száma- derül ki a Pew Research adataiból.

“Ez a törvényjavaslat szorgalmas helyi újságíróknak és kiadóknak nyújt segítséget, amelyre most szükségük van, így folytathatják fontos munkájukat” – nyilatkozta Cicilline képviselő.

A Google hirdetési értékesítési technológiáját alkalmazó kisebb kiadók évek óta panaszkodnak, hogy nagyobb versenytársaik kedvezőbb bevételmegosztási ajánlatokat kapnak a keresőóriástól. A Képviselőház Igazságügyi Bizottságának versenyjogi testülete, amelynek elnöke Cicilline képviselő, meghallgatást tartott az ügyben.

A szenátusban Klobuchar szenátor februárban terjesztette elő a törvényjavaslatot, amelynek célja a a versenyjogi hatóságok azon képességének megerősítése áll, hogy megállítsák az összeolvadásokat, csökkentve az ügyletek leállítására vonatkozó korlátokat és növelve a hatóságok erőforrásait. Cicilline képviselő várhatóan átfogó versenyjogi módosítást terjeszt a Képviselőház elé.

(reuters.com)




Kapcsolódó cikkek

2021. június 15.

Új Future Ready Lawyer felmérés a Wolters Kluwer-től

A globális járvány felgyorsította az ügyvédi szakma folyamatos átalakulását, a megfigyelhető trendek és átalakuló prioritások új alapokra helyezték a jogi szakmát az elmúlt évben – derül ki a Wolters Kluwer – a 2021-es Future Ready Lawyer: Moving Beyond the Pandemic (A jövő jogásza – szakmánk a járvány után) című új jelentéséből.

2021. május 26.

Algoritmusok társadalma

Amikor az online platformok teljes ellenőrzést gyakorolnak a digitális társadalmi élet egy-egy szelete fölött, mint ahogy például a Twitter a mikro blogok, a Google az internetes keresés vagy a Facebook a közösségi média fölött, akkor államokhoz kezdenek hasonlítani – mutatott rá Frank Pasquale, a Brooklyn Law School jogászprofesszora.