Az influenszer tevékenysége a német jog alapján


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azoknak az influenszereknek, akik pénzt kapnak a cégektől a termékek közösségi médiában való népszerűsítéséért, egyértelműen reklámnak kell címkézniük az ilyen bejegyzéseket – döntött csütörtökön a német bíróság.

Ha az influenszerek ingyenesen teszik közzé a terméket tartalmazó posztjukat, akkor reklámcímke nélkül mutathatják be termékeket – döntött a német szövetségi bíróság három influenszer ügyében, akik a Facebookon és az Instagram közösségi oldalon influenszerek jelentős juttatást kaptak a reklámozott cégektől egy-egy termék népszerűsítéséért.

A bíróság szerint az egyik fitnesszel foglalkozó influenszernek tudomással kellett bírnia arról, hogy reklámtevékenységet végez, amikor fizetést kapott egy lekvármárka népszerűsítéséért.

influenszer

Ugyanakkor a bíróság elutasította a Cathy Hummels televíziós műsorvezető és influenszer ellen indított eljárást, akinek egy játékról szóló bejegyzése a gyártó webhelyére irányította az embereket. Neki nem fizettek a tartalomért, így nem volt köteles azt reklámként megjelölni.

Az Instagram tavaly megállapodást kötött a brit verseny- és piacfelügyeleti hatósággal (CMA), hogy visszaszorítja az influenszerek fotó- és videófelületén elrejtett hirdetéseket.

(reuters.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Negyedik alkalommal rendezte meg a BÜK a Jogtanácsos Konferenciát

Negyedik alkalommal rendezte meg Budapesti Ügyvédi Kamara Jogtanácsosi Tagozata a Jogtanácsosi Konferenciát, ahol szakmai előadások és beszélgetések mellett átadták Magyar Ügyvédi Kamara Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozatának (OKJT) a kamarai jogtanácsosként, jogi előadóként dolgozó pályakezdők részére meghirdetett országos prezentációs verseny „Pályakezdő jogász” díjait is.