Idén is várja a joghallgatókat a The New Lawyer Challenge verseny


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Többfordulós innovatív jogi verseny a Baker McKenzie szervezésében.

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a The New Lawyer Challenge, a Baker McKenzie ügyvédi iroda komplex, joghallgatóknak szóló versenye.

A kihívás célja, hogy kimozdítsák a joghallgatókat az egyetemeken megszokott hagyományos jogi problémák világából, és új szemléletmódra, a jogi tudás mellett kreativitásra, üzleti affinitásra és multidiszciplináris látásmódra sarkallják a verseny során.

A Challenge három fordulóból áll: az első forduló egy online feleletválasztós teszt, amit március 21-ig lehet kitölteni. A második fordulóban egy komplex jogesetet kell megoldaniuk a versenyzőknek, míg a döntőbe jutottaknak először egy jogi problémát kell önállóan feldolgozni, majd a téma Bakeres és külsős szakértőivel vesznek részt egy szakmai beszélgetésen.

Az első két forduló online felületen történő lebonyolítása mellett a szervezők idén a döntőt személyesen, a Baker McKenzie Dorottya utcai irodájában fogják megtartani április 22-én.

A nyereményeket a Baker McKenzie és a Wolters Kluwer Hungary, a verseny szponzora biztosítja:

Pénznyeremény:

  • I. helyezett: 150.000 Ft
  • II. helyezett: 100.000 Ft
  • III. helyezett: 75.000 Ft

Wolters Kluwer Goodies:

  • a döntőbe jutott joghallgatók számára a szemeszter végéig tartó Ügyvéd Jogtár Prémium és HMJ hozzáférés
  • a verseny szervezője által kiválasztott versenyzőknek 50.000 forint értékben a Wolters Kluwer gondozásában megjelent könyvekre beváltható könyvutalvány

Karrierlehetőség:

  • A legkiválóbb versenyzők gyakornoki lehetőséget kapnak a Baker McKenzie budapesti irodájában.

További információ és jelentkezés a versenyre itt.


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Negyedik alkalommal rendezte meg a BÜK a Jogtanácsos Konferenciát

Negyedik alkalommal rendezte meg Budapesti Ügyvédi Kamara Jogtanácsosi Tagozata a Jogtanácsosi Konferenciát, ahol szakmai előadások és beszélgetések mellett átadták Magyar Ügyvédi Kamara Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozatának (OKJT) a kamarai jogtanácsosként, jogi előadóként dolgozó pályakezdők részére meghirdetett országos prezentációs verseny „Pályakezdő jogász” díjait is.