Ismét meghirdette gyakornoki programját a Baker McKenzie (X)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2019. december 31-ig lehet jelentkezni a Baker McKenzie gyakornoki programjára.

A Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda minden évben 10 gyakornoki helyet hirdet meg joghallgatók és frissen végzett jogászok számára, akik szívesen megismernék a nemzetközi ügyvédi irodát és nemzetközi karrierre vágynak.

A gyakornokok általában a Baker McKenzie jogászaival együtt dolgoznak Budapesten és egy másik országban, ahol a Baker McKenzie irodát működtet. Kijuthattok többek között Párizsba, Milánóba és Londonba is.

A gyakornoki program rugalmas időbeosztással 12 hétig tart.

A jelentkezők közül a Baker McKenzie a jogi tudás, a nemzetközi gyakorlatszerzési lehetőség iránti elhivatottság és a nyelvi készségek alapján választja ki a 10 szerencsést, aki végül megkezdheti a gyakornoki programot.

A jelentkezőknek legalább négy befejezett egyetemi évet kell igazolniuk, de frissdiplomások is jelentkezhetnek.

Nem mellesleg a Baker McKenzie a gyakorlati lehetőség és az összes felmerülő szállás és utazási költség mellett kedvező fizetést is ajánl a gyakornoki program idejére.

Jelentkezni 2019. december 31-ig lehet a judit.kertesz@bakermckenzie.com e-mail címen, illetve a kérdéseket is ide lehet megküldeni.

A jelentkezéshez önéletrajzot, az egyetemi eredmények hivatalos kivonatát, két jogászprofesszortól tutortól, vagy hasonló személytől származó ajánlólevelet és egy szabad fogalmazású levelet arról, hogy a gyakornoki program hogyan  segíti elő az oktatásodat.


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Negyedik alkalommal rendezte meg a BÜK a Jogtanácsos Konferenciát

Negyedik alkalommal rendezte meg Budapesti Ügyvédi Kamara Jogtanácsosi Tagozata a Jogtanácsosi Konferenciát, ahol szakmai előadások és beszélgetések mellett átadták Magyar Ügyvédi Kamara Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozatának (OKJT) a kamarai jogtanácsosként, jogi előadóként dolgozó pályakezdők részére meghirdetett országos prezentációs verseny „Pályakezdő jogász” díjait is.