Duna House: 15 százalékkal nőtt az ingatlanforgalom 2021-ben
2021-ben 150 974 adásvétel jött létre a magyarországi ingatlanpiacon, ami 15 százalékkal haladja meg a 2020-as eredményt – közölte az ingatlanközvetítő.
2021-ben 150 974 adásvétel jött létre a magyarországi ingatlanpiacon, ami 15 százalékkal haladja meg a 2020-as eredményt – közölte az ingatlanközvetítő.
Főképp a határokon átnyúló járműkereskedelem áll a kilométeróra-csalások mögött – közölte a CarVertical járműadat-szolgáltató saját adatai alapján.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádol egy férfit, aki a darkweben rendszeresen rendelt kábítószert, amiért bitcoinnal fizetett.
Vádat emeltek hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt egy fogvatartott ellen, aki előbb bérgyilkossal fenyegette meg a ruházatát átvizsgáló börtönőrt, majd kétszer megütötte őt.
Országos szinten 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak a kiadó lakások piacán novemberben az egy hónappal korábbihoz képest, így januárhoz képest már 13 százalékos volt a növekedés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Több mint félmilliárd fontot ítélt meg különböző támogatások és költségtérítések formájában a londoni felsőbíróság, amit Mohamed bin Rasíd al-Maktúm dubaji emír köteles kifizetni Haja bint al-Husszein hercegnőnek, aki két gyermekükkel Londonban él.
Fegyházbüntetésre ítéltek két koszovói és egy német állampolgárságú férfit, akik egymillió eurót akartak rabolni.
A kötelező oltást szabályozó kormányrendelet nem rendezi a kérdést, a Munka Törvénykönyve pedig nincs felkészülve egy ilyen esetre, így a válasz is bizonytalan – olvasható ki a Niveus Consulting Group elemzéséből.
A szeptemberben kiszabott 225 millió eurós bírság legsúlyosabb következménye, hogy a WhatsApp adatkezelését érintő irányelvek módosítását nem lehet végrehajtani, amíg a vállalat az adatvédelmi döntés ellen fellebbezéssel él, az eljárás azonban évekig is eltarthat – derül ki a KNP LAW elemzéséből.
Az átfogó szabályváltozás után kisebb, de fontos újdonságok jönnek a jótállás-szavatosságban 2022-ben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).