Munkajog.huSzerző:Munkajog.hu

2014. június 10. Cégvilág

Egyre optimistábbak a magyarországi munkaadók

A Manpower legfrissebb felmérése szerint az idei harmadik negyedévben a munkáltatók 16 százaléka tervez létszámbővítést, miután az első negyedévre 11 százalékuk, a második negyedévre pedig 15 százalékuk kalkulált felvétellel.

2014. június 5. Cégvilág

Érzelmi intelligencia: a siker kulcsa?

Egyre többször jelenik meg hazai és külföldi szakirodalmakban, szakmai portálokon és blogokon az érzelmi intelligencia, mint az életbeli- és ezen belül a munkahelyi sikeresség kulcsa. A fogalom népszerűvé válása Daniel Goleman nevéhez köthető, akinek azonos című műve 2008-ban jelent meg magyarul. Ennél specifikusabb a szerző magyarul 2004-ben megjelent könyve, melynek címe Érzelmi intelligencia a munkahelyen.

2014. június 5. Cégvilág

A cégvezetők fele növelné a létszámot

Az elmúlt évekhez képest jelentősen, 45 százalékra nőtt és többségbe került Magyarországon azon vállalatvezetők aránya, akik cégük létszámának növekedésére számítanak, és csak a megkérdezettek tizede jósolt visszaesést – derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarországra is kiterjedő nemzetközi felméréséből.

2014. június 4. Cégvilág

Jogeset: kormánytisztviselő elbocsátása

A felperes, aki az alperesnél kormánytisztviselőként állt jogviszonyban, keresetet indított az alperes 2011. május 9-én kelt, a jogviszonyát indokolás nélküli felmentéssel megszüntető intézkedése miatt. A bíróság megállapította a felmentés jogellenességét – olvasható a Kúria honlapján.

2014. június 2. Cégvilág

Kész a magyar stressztérkép

A gyors munkatempó okolható leginkább a munkahelyi stresszért, amely legerősebb a vendéglátóiparban, és inkább érinti a nőket, mint a férfiakat – derül ki a Munkahelyi Stressz Felmérésből.

2014. június 2. Cégvilág

Hét kérdése: megbízásnál vezessük-e a TB kiskönyvet?

Társaságunk kispályás labdarúgó bajnokságot szervez évről évre. A bajnokságon résztvevő játékvezetőket eseti megbízási szerződéssel foglalkoztatjuk. A megbízási szerződéseket 1-1 napra kötjük, amely napon az illető mérkőzést vezetett, ez havi szinten akár 10 napot is jelenthet. Ezekre a napokra a NAV felé az adatszolgáltatást a T1041-es nyomtatványon megtesszük, valamint a havi kifizetésekről a járulékbevallást a 08-as bevalláson keresztül elkészítjük. Kérdéseink a következőek: Helyesen járunk-e el, ha nem akkor milyen megoldással élhetünk a fenti kifizetések tekintetében? Ezeket a biztosítotti napokat be kell-e vezetni a TB kiskönyvbe? (Megjegyzés: Vállalkozóként nem kívánják ezt a tevékenységet ellátni.)

2014. május 29. Cégvilág

A hét kérdése: lehet két teljes állásunk a közszférában?

Fennállhat-e párhuzamosan két, 40 órás jogviszonya valakinek a közszférában? Lehet-e valaki főiskolán vagy egyetemen teljes munkaidőben, közalkalmazotti jogviszonyban oktató, miközben például szintén teljes munkaidős vezetői megbízása is van egy másik intézménynél? Ha ez nem ütközik jogszabályba, melyik lesz az ún. „főállása”? Például melyik intézményben kaphat jubileumi jutalmat?

2014. május 28. Cégvilág

A munkáltatók zöme szabálytalan

Az ellenőrzött foglalkoztatók 58 százalékánál talált szabálytalanságot  a Nemzeti Munkaügyi Hivatal az első negyedévben. Nőtt a feketefoglalkoztatás, és  egyre több a munkaidővel, pihenőidővel történő visszaélés.