2,5-szeresére nőtt a katások által kiállított számlák összértéke augusztusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztus végén a katások belehúztak a számlázásba – derül ki a Billingo statisztikájából.

A Billingo online számázót használó katás vállalkozók 88 százaléka egyéni vállalkozó, 12 százaléka betéti társaság volt.

Januártól hónapról hónapra 1,5 százalékkal emelkedett a kiállított számlák átlagos értéke; júliusban – vélhetően a jogszabályváltozás bejelentése után – 7 százalékkal, augusztusban pedig további 55 százalékkal nőtt meg a katások által kiszámlázott összeg a megelőző hónaphoz képest.

Még szignifikánsabb a különbség az augusztusban kiszállított számlák összértékét tekintve. Míg januártól júliusig havonta átlagosan 14,6 milliárd forint volt, addig augusztusban közel 36,5 milliárd forint értékben számláztak a billingós katások; ez 21,9 milliárd forintos, azaz 2,5 szeres növekedést jelent az előző hónapok átlagához képest – olvasható a cég közleményében.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ezentúl minimum két év jótállást kell vállalni a tartós fogyasztási cikkekre

Tíz fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendelet módosítását tartalmazza a fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabálycsomag, amely érinti egyebek mellett a légi személyszállítás, a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának a szabályait, a kereskedelmi tevékenységek végzésének a feltételeit, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződéseket, illetve az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási szabályokat is. A változások egy részét 2024. május 8-tól kezdődően alkalmazni kell.

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.