Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy a jövőben már nemcsak a munkahelyek létrehozása alapján lehet költségvetési támogatást kapni.
Mintegy 6,4 milliárd forintos beruházással 300 munkahelyet teremt a japán SIIX Corporation elektronikai vállalat Nagykőrösön, amelyhez a kormány 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Szijjártó Péter hozzátette, a SIIX Corporation döntően az autóipar számára termel, az elektronikai gyártási szolgáltató szektorban a világ 13. legjelentősebb vállalata, Japánban az első.
Magyarország egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célja, hogy a keletről nyugatra áramló tőkét megállítsa az országban, erről szól a keleti nyitás – mondta. Közép-Európában Magyarországra érkezik a legtöbb távol-keleti tőke – tette hozzá.
Szijjártó Péter kiemelte, a következő időszak sikerei azon múlnak, sikerül-e megfelelő partnerséget kötni a gazdasági fejlődés új korszakát, a digitalizációt, elektromobilitást, automatizálást képviselő vállalatokkal.
A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról is, hogy január elsejétől átalakul a befektetésösztönzési rendszer. A jövő évtől már nemcsak a munkahelyek létrehozása alapján lehet költségvetési támogatást kapni a beruházásokra, hanem a technológiai színvonalat és a hozzáadott értéket is figyelembe veszik. Hozzátette: a költségvetési források akkor is rendelkezésre fognak állni, ha a vállalat új típusú technológiát hoz Magyarországra és megtartja a már meglévő munkahelyeket. A képzési támogatások rendszerét úgy alakítják át, hogy elérhető legyen a részmunkaidőben dolgozók számára is, emellett egyszerűsítik az adminisztrációt és mérséklik a bürokratikus terheket – mondta a miniszter.
A külgazdasági és külügyminiszter ismertette, 151 japán vállalat van jelen az országban, közülük 46 gyártókapacitással is rendelkezik. Mintegy 30 ezer embernek adnak munkát, és a legfejlettebb technológiai színvonalon termelnek. A kormány 7 stratégiai megállapodást kötött japán vállalatokkal, a szigetország a második legfontosabb kereskedelmi partner a Távol-Keletről, idén nyolc hónap alatt 8 százakkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom – számolt be a miniszter.
Kodzsi Janasze, a SIIX Corporation igazgatója elmondta, a tervek szerint az új egység 2017 harmadik negyedévében kezdi meg működését. Az új gyárban ipari, autóipari és háztartási gépek elektronikus részegységeit gyártják majd – mondta.
Az igazgató ismertette, az Európában több mint 40 éve jelen lévő SIIX Corporation forgalma évi 2,2 milliárd dollárra tehető, a vállalat több mint 10 ezer munkavállalót foglalkoztat, világszerte – a nagykőrösi beruházással együtt – 12 gyárat üzemeltet.
A 16 800 négyzetméteresre tervezett nagykőrösi gyártóegység az európai partnerek outsourcing és logisztikai igényeit elégíti majd ki.
Földi László országgyűlési képviselő szerint a 300 új munkahely létrehozása óriási érték. Elmondta, a mostani beruházás bejelentése is mutatja, a kormány nem hagyta cserben Pest megyét, a nagykőrösi-ceglédi járás területét, ahol „szűken mérik a pénzt”, és szükség van kormányzati segítségre.
(MTI)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!