Hubertus Heil német munkaügyi miniszter bejelentette, hogy olyan jogszabályok bevezetését tervezik, amelyek lehetővé teszik a munkavállalók számára az otthoni munkavégzést a koronavírus-járványt követően is.
„Mindenkinek, aki otthonról akar dolgozni, és akinek ezt a munkahelye lehetővé teszi, képesnek kell lennie arra, hogy home officeból dolgozzon – a koronavírus járványt követően” – mondta Heil a Bild am Sonntag újságnak.
Az iskolák bezárása és a cégek által biztosított lehetőség miatt jelenleg a munkavállalók 12%-a helyett, most körülbelül 25%-uk dolgozik otthonról a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében.
A miniszter bejelentette, hogy még idén benyújtja azt a törvénytervezetet, amely biztosítja az otthonról történő munkavégzés jogát az alkalmazottaknak, akár egész héten vagy heti egy-két napon.
Olaf Scholz pénzügyminiszter támogatta az elképzelést, és azt nyilatkozta az újságnak, hogy: „Az elmúlt hetek megmutatták, hogy igen is működik a home office- ez egy komoly eredmény, amelyet nem szabad veszni hagynunk.”

A Német Munkáltatók Szövetsége azonban elutasította a javaslatot. A Funke csoportnak adott nyilatkozatukban kifejtették, a jelenlegi helyzetben a további szabályozásra van a legkisebb szüksége a gazdaságnak.
Katrin Goering-Eckardt, parlamenti képviselő támogatta az otthoni munkavégzéshez való jogot, de szerinte az csak akkor működhet, ha a kormány mindenki számára garantálja a nagysebességű internethozzáférést.
„A home officenak vagy a távmunkavégzésnek mindig önkéntesnek kell lennie, ezért kötelező erejű szabályozásra van szükség. Senkit nem szabad az otthoni munkavégzésre kényszeríteni, és a home office nem vezethet a korlátlan munkaidőhöz ”- jelentette ki nyilatkozatában.
(reuters.com)