A munkaszerződéssel nem rendelkező személyzet kikölcsönzése

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Bundesarbeitsgericht  előzetes döntéshozatalra irányuló kérelmét egy fekvőbeteg klinikát működtető vállalkozás és e vállalkozás személyzeti képviseleti szerve közötti peres eljárásban terjesztette elő, mivel a képviseleti szerv megtagadta a hozzájárulását, hogy egy nonprofit közösség, egyesületi tag ápolónőt a vállalkozás és az egyesület közötti megállapodás alapján, hosszú távon a klinika részére kikölcsönözzenek. 

Bár az EuB elé csak egy kérdést terjesztettek, a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmében két különböző fogalom jelentésére és hatályára kérdezett rá.

Az ítélet a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló, 2008. november 19‑i 2008/104/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, pontosabban annak hatályát meghatározó 1. cikkének értelmezésére irányul.

Az EuB 2016. november 17.-i ítélete a  Betriebsrat der Ruhrlandklinik GmbH kontra Ruhrlandklinik gGmbH ügyben (C‑216/15. sz. ügy, ECLI:EU:C:2016:883)

A tényállás

A Ruhrlandklinik fekvőbeteg-klinikát működtett Essenben (Németország).

2010 évben munkaerő‑kikölcsönzési megállapodást kötött a közösséget képviselő üzemi tanáccsal, amely alapján a közösség a munkaerőköltséget és 3%-os kezelési díjat tartalmazó ellenérték fejében ápolószemélyzetet kölcsönözött a klinika számára. A megállapodás az ápolónői közösség egészségügyi ellátásra irányuló szakmai tevékenység gyakorlására jogosult tagjai tevékenységéről rendelkezett.

A Betriebsrat der Ruhrlandklinik GmbH közösség bejegyzett közösség, nonprofit egyesület (a továbbiakban: közösség, egyesület) a Német Vöröskereszt ápolónői közösségeinek szövetségéhez tartozik. Tagjai szakmai tevékenységüket főfoglalkozásként vagy a közösségnél, illetve kikölcsönzési megállapodások keretében, egészségügyi ellátási intézményeknél -azok szakmai és szervezeti irányítása mellett- látják el.  A közösség, szabályzata értelmében tagjai részére  havi díjazást -és a kiegészítő nyugdíjhoz, és a fizetett szabadsághoz való joggal kiegészített- és költségtérítést folyósít. A tagok betegség, vagy baleset miatti munkaképtelenség esetén a díjazás további folyósítására jogosultak.

A közösség, nonprofit egyesület, szervezete és a tagjai közötti viszonyt munkaszerződés nem szabályozza. A tagok munkavégzési kötelezettsége -a belépésükön és az egyesületi hozzájárulásukat személyes alárendeltségi viszonyban végzett szolgáltatás teljesére vonatkozó- vállalt kötelezettségükön alapul.

K. ápolónőnek, a közösség tagjának, a felek között létrejött kikölcsönzési megállapodás alapján, 2012. január 1‑jétől kellett volna munkába állnia ápolói munkakörben a Ruhrlandkliniknél, azonban, mivel arra nem ideiglenes céllal került volna sor, és ellentétes a munkaerő‑kölcsönzésről szóló német törvény rendelkezéseivel az egyesület nem járult hozzá. (A 2011. december 1‑jén hatályba lépett 2011. április 28‑i törvénnyel módosított Arbeitnehmerüberlassungsgesetz (a munkaerő‑kölcsönzésről szóló törvény) 1. §‑ának (1) bekezdés.) 

A Ruhrlandklinik -a hozzájárulás megtagadását alaptalannak ítélte és ideiglenesen alkalmazta K.‑t,- egyben a nemzeti bíróságtól kérte, hogy bírósági döntéssel engedélyezze K. tartós kikölcsönzését. Mivel az alsóbb szintű bíróságok helyt adtak e kérelmének, a nonprofit egyesület keresetet nyújtott be a Bundesarbeitsgerichthez (szövetségi munkaügyi bíróság, Németország).

A bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a német jog alapján az minősül munkavállalónak, aki magánjogi szerződés alapján, más személy részére, utasítások alapján, személyes alárendeltségi viszonyban, más által meghatározott munkát végez. 

A Bundesarbeitsgericht előzetes döntéshozatal iránti kérelmében azt kérdezte az EuB-tól, hogy bár K. a német jog alapján nem minősül munkavállalónak,  –azonban tekintettel a 2008/104 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében foglaltakra, miszerint.” … az irányelv a munkaerő-kölcsönzőkkel kötött munkaszerződéssel rendelkező vagy ott munkaviszonyban álló munkavállalókra vonatkozik, akiket a kölcsönvevő vállalkozásoknál való ideiglenes, az adott vállalkozás felügyelete és irányítása melletti munkavégzésre kölcsönöznek ki.”– minősíthető‑ e így az uniós jog szerint is?

 

Kérdését tovább fűzve, – mivel az irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében, az irányelv minden olyan, gazdasági tevékenységet folytató köz- és magánvállalkozásra vonatkozik, amely munkaerőt kölcsönöz, illetve kölcsönzött munkaerőt vesz igénybe, függetlenül attól, hogy a vállalkozás nyereségérdekelt-e.” kétségei voltak, hogy K. Ruhrlandklinik részére történő, közösség általi kikölcsönzése gazdasági tevékenységnek minősül‑e amely -ebben az értelemben- az irányelv hatályát korlátozza.

A kérdés értelmezése és az EuB ítélete

Az EuB a 2008/104 irányelv értelmezése kapcsán rámutatott, hogy az irányelv alkalmazása különösen azt feltételezi, hogy a szóban forgó személy „munkavállaló” legyen, és hogy a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás, „gazdasági tevékenységet” folytasson. 

Az EuB –nek azt eset kapcsán azt a kérdést kellett megválaszolnia, hogy a tényállásadta helyzetben ez a két feltétel teljesül‑e.

A „munkavállaló” fogalmáról

A „munkavállaló” fogalma kiterjed az „olyan személyre, akit az adott tagállamban a nemzeti munkajog munkavállalóként véd”. Az  irányelv értelmében e fogalom alá tartozik valamennyi olyan személy, aki munkát végez, és aki ezen a jogcímen az adott tagállamban védelemben részesül.

Az EuB állandó ítélkezési gyakorlata, különösen a Danosa-ügyben hozott ítélete szerint, a munkaviszonynak alapvető jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és más irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújt, mivel e tekintetben nem meghatározó a munkaviszony nemzeti jog szerinti minősítése és formája, sem pedig a két személy közötti jogviszony jellege. (2010. november 11‑i Danosa‑ítélet, C‑232/09, EU:C:2010:674, 39. és 40. pont.)

A „kölcsönzött munkavállaló” fogalmából az következik, hogy az irányelv nem csak azokra a munkavállalókra vonatkozik, akik egy munkaerő‑kölcsönzővel munkaszerződést kötöttek, hanem azokra is, akik e vállalkozással az általános munkajogi szabályok szerint „munkaviszonyban” állnak.

Az EuB következtetése szerint e személy 2008/104 értelmében vett „munkavállalóként” való minősítése tekintetében sem annak munkaerő‑kölcsönzőhöz kötődő viszonynak a nemzeti jog szerinti jogi minősítése, sem pedig a köztük fennálló jogviszony formája nem meghatározó. Igy különösen a Ruhrlandklinik állításával ellentétben, egy olyan személy, mint K., nem zárható ki ezen irányelv értelmében vett „munkavállaló” fogalma alól, és egyben az irányelv hatálya alól, pusztán azzal az indokkal, hogy nem munkaszerződés köti a munkaerő-kölcsönözőhöz, és hogy ezért a német jog alapján nem minősül munkavállalónak.

Az EuB szerint e következtetést nem kérdőjelezheti meg az a körülmény, hogy a 2008/104 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében az irányelvet a munkavállaló meghatározása tekintetében a nemzeti jog sérelme nélkül kell alkalmazni. E körben hivatkozik Henrik Saugmandsgaard Øe főtanácsnok indítványában foglaltakra, miszerint: „ez a rendelkezés pusztán azt jelenti, hogy az uniós jogalkotó meg kívánta őrizni a tagállamok azon hatáskörét, hogy meghatározzák a nemzeti jog szerinti munkavállaló fogalma alá tartozó és a belső szabályozásuk keretében védendő személyeket, amely olyan szempont, amelyet a 2004/108 irányelv nem kíván harmonizálni.” (Indítvány 29. pont)

Az EuB szerint, e rendelkezés nem értelmezhető úgy, mintha az uniós jogalkotó lemondott volna arról, hogy maga határozza meg az irányelv adta fogalom terjedelmét és ez által annak személyi hatályát. A jogalkotó e fogalom egyoldalú meghatározását nem bízta a tagállamokra, és az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában maga határozta meg annak körvonalait, ahogyan egyébként azt az irányelv 3. cikke (1) bekezdése c) pontjában is tette a „kölcsönzött munkavállaló” meghatározásával kapcsolatban. (Ítélet 32. pont)

Így az irányelv értelmezése szempontjából a fogalom -amelynek keretében valamely személy meghatározott ideig, más javára és más irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújt-valamennyi olyan személyre vonatkozik, aki munkaviszonnyal rendelkezik, és aki az adott tagállamban az általa végzett munka alapján védelemben részesül. Ezen értelmezést a 2008/104 irányelv által kitűzött célok megerősítik.

Az irányelv célja a kölcsönzött munkavállalók védelmének biztosítása és a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzés minőségének javítása, az egyenlő bánásmód alapelvének e munkavállalókra való alkalmazása és a munkaerő‑kölcsönzők munkáltatóként való elismerése révén, figyelembe véve, hogy meg kell teremteni az ilyen jellegű munka keretében történő munkavégzés igénybevételét szabályozó megfelelő kereteket a munkahelyteremtéshez és a rugalmas munkavégzési formák kialakításához való eredményes hozzájárulás érdekében. (Ítélet 36. pont)

Márpedig a 2008/104 irányelv értelmében vett „munkavállaló” fogalmának azon személyekre történő korlátozása, akik a nemzeti jog alapján e fogalom alá tartoznak,- különösen azokra, akiket munkaszerződés köt a munkaerő‑kölcsönzőhöz,- veszélyeztetheti e célok megvalósulását, és ennél fogva ezen irányelv hatékony érvényesülését sértheti. 

 

Egy ilyen korlátozás ugyanis lehetővé tenné a tagállamok vagy a munkaerő‑kölcsönzők számára, hogy személyek bizonyos csoportjait annak ellenére önkényesen kizárják az említett irányelv által elérni kívánt védelem kedvezményéből, -különösen a kölcsönzött munkavállalók és a kölcsönvevő vállalkozások által közvetlenül alkalmazott személyzet közötti egyenlő bánásmód elvéből-, hogy az a munkaviszony, amely e személyeket a munkaerő‑kölcsönvevőkhöz köti, lényegesen nem különbözik attól, amely a nemzeti jog alapján munkavállalónak minősülő alkalmazottakat munkáltatójukhoz köti. 

A tényállás szerinti esetben a közösség K.‑t a Ruhrlandklinik részére kívánta kikölcsönözni abból a célból, hogy ott főfoglalkozásként, ez utóbbi irányítása alatt ápolói tevékenységeket végezzen az egészségügyi ellátásra irányuló szakmai tevékenység esetében szokásos feltételek alapján kiszámított havi díjazás ellenében. Az a viszony, amely K.‑t a közösséghez köti, nem tűnik lényegesen különbözőnek attól a viszonytól, amely valamely munkaerő‑kölcsönző munkavállalóit köti ehhez a vállalkozáshoz.

A tényállás megállapításai szerint a közösség tagjai -beleértve K.‑t is, – ugyanolyan védelemben részesülnek, mint a Ruhrlandklinik saját munkavállalói, velük egyenlő díjazást kapnak, és a saját munkavállalókra vonatkozó azonos munkafeltételek hatálya alá tartoznak. Végül, a közösségből csak nyomós indokkal zárhatók ki. E védelem vizsgálata, a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

A fentiekre tekintettel, a 2008/104 irányelv értelmében vett „munkavállaló” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az kiterjed valamennyi olyan személyre, aki munkát végez, azaz aki meghatározott ideig, más javára és irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújt, és aki az érintett tagállamban ezen a jogcímen védelemben részesül, függetlenül a munkaviszonyának nemzeti jog szerinti jogi minősítésétől, e két személy közötti jogviszony jellegétől és e jogviszony formájától. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy e feltételek a tényállás szerinti esetben teljesülnek‑e, és, hogy következésképpen K. ezen irányelv értelmében vett „munkavállalónak” minősül‑e.

A „gazdasági tevékenység” fogalmáról

A 2008/104 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „gazdasági tevékenység” fogalmának értelmezését illetően az EuB hangsúlyozta, hogy állandó ítélkezési gyakorlata értelmében minden olyan tevékenység, amely egy adott piacon áruk és szolgáltatások nyújtására irányul, gazdasági tevékenységnek minősül (1998. június 18‑i Bizottság kontra Olaszország ítélet, C‑35/96, EU:C:1998:303, 36. pont; 2011. szeptember 6‑i Scattolon‑ítélet, C‑108/10, EU:C:2011:542, 43. pont; 2016. február 23‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet, C‑179/14, EU:C:2016:108, 149. pont.)

Márpedig a tényállás szerinti esetben, a közösség Németországban az ápolószemélyzet‑kölcsönzés piacán egészségügyi ellátási intézmények részére nyújt szolgáltatásokat, a munkaerőköltségeket és a kezelési díjat fedező pénzbeli ellenérték fejében.

Az EuB a Ruhrlandklinik állításával ellentétben azt a körülményt, hogy a közösség nonprofit alapon működik, az irányelv értelmében és a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint nem tartotta relevánsnak. (2015. december 3‑i Pfotenhilfe‑Ungarn ítélet, C‑301/14, EU:C:2015:793, 30. pont.) Nem bír jelentőséggel a közösség jogi formája sem –az, hogy egyesületként van bejegyezve,– mivel az a végzett tevékenység gazdasági jellegét nem befolyásolja. 

Az EuB következésképpen megállapította, hogy egy olyan nonprofit közösség, egyesület, amely a munkaerőköltségeket és a kezelési díjat fedező pénzbeli ellenérték fejében ápolószemélyzetet kölcsönöz ki az egészségügyi ellátási intézményeknek, az irányelv értelmében (Irányelv 1. cikk (2) bekezdés) gazdasági tevékenységet folytat.

A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésre adott válasza szerint a 2008/104 irányelv 1. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az, ha egy nonprofit egyesület az egyik tagját pénzbeli ellenérték fejében olyan munkavégzés céljából adja kölcsön egy kölcsönvevő vállalkozásnak, amelyet az főfoglalkozásként, az utóbbi irányítása alatt, díjazás ellenében lát el, akkor is az irányelv hatálya alá tartozik, ha a tag a nemzeti jog alapján azért nem minősül munkavállalónak, mert az említett egyesülettel nem kötött munkaszerződést, amennyiben a tag az adott tagállamban ezen a jogcímen – konkrétan: munkavállalóként- védelemben részesül, amit pedig a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

Az eset kapcsán továbbra is tényként kell megállapítani, hogy a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzés igénybevétele, és a kölcsönzött munkavállalók jogi helyzete, jogállása és munkafeltételei tekintetében az Európai Unión belül jelentős különbségek állnak fenn. A 2008/104 irányelv célja, e munkavállalókat védő olyan keret létrehozása, amely megkülönböztetéstől mentes, átlátható és arányos, és egyúttal tiszteletben tartja a munkaerőpiacok, valamint a munkaügyi kapcsolatok különbözőségét is.

---