A tartós élelmiszerek piacán kutatja az infláció okait a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tartós élelmiszerek piacán folytatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) célzott hatósági akcióit, amelyek célja, hogy feltárja a magyarországi élelmiszer-termékláncok versenytorzulásait.

A február 8-án indított újabb vizsgálat oka, hogy számos tartós élelmiszer (például konzerv- és gyorsfagyasztott termék) fogyasztói ára nagymértékben emelkedett, emellett tavaly időszakos hiány is kialakult. Az élelmiszerek értékláncai egymástól eltérhetnek, ugyanakkor minden esetben többszintűek, amelyekben mind a magyarországi, mind külföldi vállalkozások megtalálhatók – írták.

A GVH vizsgálata – a tejtermékekhez hasonlóan – a tartós élelmiszereknél is kiterjed az érintett piacok teljes forgalmazási láncolataira és versenyviszonyaira, hogy feltérképezhesse: torzulhatott-e vagy korlátozódhatott-e a verseny akár az érintett termékkörök kiskereskedelmi piacain, akár az értéklánc bármely más szintjén.

Mivel a kiugró élelmiszer-infláció a társadalom egészét érinti, a GVH már tavaly konzultáció-sorozatba kezdett, hogy tájékozódhasson az érintett piacok folyamatairól, illetve felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartásának fontosságára. A GVH informálódása az év elejére már hatósági eljárásokba fordult annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás egyes élelmiszercsoportok árainak kiugró emelkedésében.

Rámutattak, hogy a gyorsított ágazati vizsgálatok során a hivatal a versenytörvény felhatalmazása alapján – bírói engedéllyel – helyszíni kutatást (rajtaütést) is tarthat. Az elmúlt két napban a GVH számos helyszínre is kiszállt előzetes értesítés nélkül, hogy adatokat gyűjtsön a forgalmazási láncolat legkülönbözőbb szintjein (gyártóktól, forgalmazóktól, kis- és nagykereskedelmi szereplőktől).

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

A Jalsovszky vagyontervezéssel foglalkozó üzletága, a Jalsovszky Private 2024 nyarán felmérést végzett több, mint 100 ügyfele körében. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett ügyfelek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat és hogyan gondolják a vagyonkezelésbe átadott, több mint 2,5 milliárd eurónyi vagyont a jövőben működtetni, kezelni. A felmérés pár kifejezetten érdekes eredménnyel és tanulsággal is szolgált.

2024. október 3.

Mi is az a névfoglalás?

Mi történik, ha egy másik vállalkozás tulajdonosainak is eszébe jut a cégalapítást tervezők előre megálmodott cégneve, és azzal korábban megalapítják a saját gazdasági társaságukat? Erről rendelkezik a névfoglalás „intézménye”.

2024. október 1.

Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak

A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon is jelentős hangsúly helyeződik erre a területre, ugyanis egyre többen ismerik fel, hogy az illegális szoftverhasználat nem kevés kockázattal jár. Nemcsak biztonsági, hanem gyakran jogi problémákat is előidézhet, ami különösen a vállalatok számára okozhat igen komoly kellemetlenségeket.