A végrehajtási eljárásban befolyt vételár elszámolása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gazdasági társaság adóssal szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárásokat a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban Cstv.) 38. § (1) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontjában meg kell szüntetni. Ez a bekezdés rendelkezik arról is, hogy a végrehajtási eljárásban a felszámolás közzétételét megelőzően befolyt, de addig még ki nem fizetett pénzeszközöket a végrehajtó köteles a felszámoló részére átadni.  

Felmerül azonban a kérdés, hogy ezen bevétellel szemben a végrehajtó, illetve a felszámoló milyen költségeket érvényesíthet, ki jogosult az elszámolás elkészítésére és a kifizetésre, különösen akkor, ha az értékesített vagyontárgy egyben zálogtárgy is volt.

A felszámolási eljárás elsődlegességét kimondó jogszabályi rendelkezésből következik, hogy a végrehajtási eljárást a végrehajtónak – a bíróság erre vonatkozó tájékoztatása alapján – meg kell szüntetni, és a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 35/2015. (XI. 10.) IM rendelet alapján díjjegyzéket kell készítenie. A díjjegyzékben fel kell tüntetni az általa felszámított munkadíjat, költségtérítést, behajtási jutalékot és az őt megillető egyéb végrehajtói díjat is, amelyeket tehát a bevétellel szemben érvényesíthet.

A végrehajtási eljárást lezáró díjjegyzékkel szemben a felszámolási eljárás közzétételére tekintettel, nem csak a végrehajtást kérő élhet kifogással, hanem a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a felszámoló is előterjeszthet kifogást a jogszabálysértő díjjegyzékkel szemben.

Fentiek alapján tehát a végrehajtó külön jogszabály alapján érvényesítheti díját, illetve költségeit, abban az esetben is, ha időközben az adós felszámolási eljárását közzétették. A végrehajtási eljárás költségei közé tartozik a közvetlenül a végrehajtó részére fizetendő díjakon túl a végrehajtás elrendelésével kapcsolatban felmerült, illetve a végrehajtást kérő által előlegezett költség is, amelyeknek levonását szintén a végrehajtó tünteti fel a díjjegyzékben, majd közvetlenül a végrehajtást kérő részére fizeti ki ezen tételeket.

A fennmaradó összeget – a díjjegyzék jogerőre emelkedését követően – a végrehajtó köteles átutalni a felszámoló részére, azonban a felszámoló ebből az összegből csak meghatározott esetekben számolhat el költségeket, és fokozottan érdemes ügyelni arra, hogy bizonyos költségek ne kerüljenek duplikáltan levonásra az esetleges megtérülésből.

A felszámolási eljárás során a pénzösszeg sorsa elkülönül abból a szempontból, hogy az értékesített vagyontárgy zálogtárgynak minősült-e, vagyis volt-e helye privilegizált, Cstv. 49/D. § szerinti kielégítésnek, vagy a Cstv. 57. §. szerinti általános szabályok alkalmazásával kell eljárni.

A Kúria BH2014.312. sz. döntésében foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a felszámoló milyen költségek levonására jogosult a zálogtárgy végrehajtási eljárásban történő értékesítése esetén. A Kúria mindenekelőtt rögzítette, hogy „a jogosult zálogjogból fakadó kielégítési elsőbbségi joga nem szűnik meg a zálogtárgy végrehajtó által történt értékesítésével, csak akkor, ha a végrehajtás során a befolyt összegből a zálogjogosult igényét egészben vagy részben kielégítették. Miután a végrehajtási eljárásban a vagyon felosztására nem került sor a felszámolás megindulása miatt, a fennmaradt kielégítési elsőbbségi jog a zálogtárgy értékesítéséből befolyt összegre vonatkozóan a jogosultat megilleti a Cstv. 49/D. §-a alapján, ha hitelezővé vált a felszámolási eljárásban.”

A hivatkozott döntésben egyértelműen rögzítésre került, hogy a felszámoló a végrehajtótól átvett összeggel szemben közvetlenül nem érvényesítheti a felszámolói díjat, részéről ugyanis nem történt értékesítés és zálogjoggal biztosított követelés behajtása sem. Amennyiben tehát a zálogtárgy értékesítését a végrehajtó végezte, a felszámoló a felszámolói díjat a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felszámolási költségként, az általános szabályok szerint érvényesítheti az adós egyéb vagyonával szemben.

Bár a Kúria döntése nem említi, érdekes megvizsgálni, hogy a felszámolói díjon túl a felszámoló érvényesíthet-e bármilyen más költséget, legjellemzőbb esetben a pénzösszeg átutalásával kapcsolatban felmerült bankköltséget. A Kúria indokolása alapján, amennyiben úgy kell tekinteni, hogy nem történt zálogtárgy értékesítés, a felszámoló más, Cstv. 49/D. § alapján levonható költséget sem érvényesíthet közvetlenül a vételárral szemben, az kizárólag az eljárás végén vehető figyelembe.

Abban az esetben pedig, amennyiben nem zálogtárgy értékesítésére került sor a végrehajtási eljárásban, a felszámolási eljárás Cstv. 57. § (2) bekezdése szerinti költségei kielégíthetők a pénzeszközből, a fennmaradó összeget, pedig a Cstv. 57. § (1) bekezdésében rögzített sorrendet figyelembe véve kell megosztani a hitelezők között.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a Kúria egyértelműen rögzítette ezt a helyzetet, ezért érdemes ügyelni a végrehajtó és a felszámoló elszámolásában feltüntetett tételekre, valamint arra, hogy az eljárásokban kétszer ne kerüljön levonásra az értékesítéssel kapcsolatos költség.

A cikk szerzője dr. Molnár Gergő Zsolt partner ügyvéd. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere.

---