Díjazott munkajogász és kodifikátor – Interjú dr. Pál Lajossal Koronavírus


Dr. Pál Lajosnak ítélték oda az idei Pro Iure Laboris Díjat a XVII. Magyar Munkajogi Konferencián a magyar munkajog művelésében szerzett kiemelkedő érdemeiért. Az elismerés különlegessége, hogy azt a rendezvény szakmai házigazdájaként vehette át dr. Pál Lajos. Interjúnkban többek között erről, az online konferencia tapasztalatairól és a járványhelyzet miatt amúgy is „különös erőre kapott” digitális munkavégzés, a home office munkajogi jövőjéről is beszélgettünk a díjazottal.

A Pro Iure Laboris Díjat olyanok kapják, akik hosszú időn keresztül kiemelkedő érdemeket szereztek a magyar munkajog művelésében. A díjat a kuratórium a Wolters Kluwer évente megrendezett visegrádi munkajogi konferenciáján ítéli oda, s adja át. Meglepte az elismerés?

Igen, meglepett. Különösen azért, mert úgy tudtam, idén nem is adják át a díjat. A szervezőknek, a kuratóriumnak mindezt olyan jól sikerült eltitkolnia előlem, hogy az utolsó pillanatig nem tudtam róla, pedig a konferenciakötet egyik szerkesztőjeként, a rendezvény szakmai házigazdájaként – elvileg – tudnom kellett volna erről a „részletről”.

Ezt megelőzően már több díjjal is jutalmazták. Lehet-e rangsorolni közöttük, illetve melyiknek milyen jelentőséget tulajdonít?

Az ember, ahogy öregszik, egyre több elismerésben részesülhet. Mivel minden díjnak megvan a maga sajátságos értéke, nem lehet, de nem is érdemes rangsorolni közöttük. A Wolters Kluwer elismerése különösen jól eső érzéssel tölt el. Ez ugyanis a pályafutásom egyik jelentős részéhez köthető: a hagyomány szerint olyan jelöltek közül választanak díjazottat, akik „hosszú időn keresztül kiemelkedő érdemeket szereztek a magyar munkajog művelésében, elméleti és gyakorlati tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a magyar munkajog fejlődéséhez”. A munkajog a szakmai tevékenységem egyik legfontosabb részét képezi. Személyes kötődésem továbbá a Pro Iure Laboris Díjhoz, hogy ezt a konferenciát lényegében én találtam ki. Még 1989-ben Ausztriában vettem részt egy hasonló rendezvényen, neve a helyszínéhez köthető: Zell am See-konferencia. Megtetszett az ötlet, sok mindenkinek ajánlottam, de végül Kézdy Kati látott fantáziát benne és közösen megvalósítottuk. Mi is olyan helyszínt kerestünk és találtunk Visegrádon, ahol 2003 óta kellemes környezetben három napon át lehet tartalmas, elméleti és gyakorlati előadásokat tartani, miközben a szakma művelői kötetlen formában is véleményt és tapasztalatot cserélhetnek. Azt hiszem, az évente háromszáz fölötti résztvevő komoly fokmérője a konferencia sikerének.

Egy másik elismerést is érdemes kiemelni a szakmai előmeneteléből, ez pedig a Vladár Gábor-díj, melyet 2016-ban kapott meg.

A Vladár Gábor-díjat a kodifikációs munkásságomért kaptam. Ehhez is fontos, személyes kötődésem van, hiszen a pályám meghatározó szakaszát töltöttem az igazságügyi tárca törvényelőkészítő főosztályán, amelyet egyébként a díj névadója 1945 előtt hosszú időn át vezetett. A díj értékét növeli, hogy ezt a szakmai díjat is az adott évben csak egy személy számára ítélik oda. A pályafutásom alatt sokat foglalkoztam kodifikációval, fél évtizedig az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Főosztályán főelőadóként, majd csoportvezetőként, 2011-2012-ben pedig az új munka törvénykönyvét (Mt.) előkészítő szakmai bizottság tagjaként, ezért ez az elismerés ebből a szempontból volt megtiszteltetés. Bár régóta tanítok, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetemen, sok évet eltöltöttem az államigazgatás különböző szintjein főosztályvezetőként, helyettes államtitkárként, kodifikációs miniszteri megbízottként, hosszú ideje pedig immár ügyvédként dolgozom, a munkásságom legjelentősebb, és számomra „legkedvesebb” részének mégis a törvényelőkészítést tartom, véleményem szerint ugyanis az a jogászi munka egyik vitathatatlanul legszebb része. Bár a jogászság szinte minden területén dolgoztam már – kivéve bíróként –, de a kodifikáció áll a szívemhez legközelebb. Egy törvénykönyvet megalkotni olyan komplex munka, ami kivételes szakmai kihívást jelent az íróinak. Az új Mt. számomra egy nagyon izgalmas szakmai feladat volt.

A Magyar Munkajogi Konferencia elmúlt 17 éve alatt milyen élményeket, tapasztalatokat szerzett? A kollégák szakmai érdeklődése mennyire változott meg az évek alatt?

Ahogy említettem, a konferencia egyszerre gyakorlatias és elméleti, leginkább ez utóbbi miatt pedig szemléletformáló is. Sokan vitatnak meg itt elméleti problémákat olyanok, akik maguk is alkalmazzák a munkajogot. És hogy ezt a gyakorlatban is helyesen tegyék, nélkülözhetetlenek az elméleti alapok, például a törvénykommentárok, a bírói gyakorlat vagy épp a Kúria elvi állásfoglalásainak az ismerete. Jogalkalmazó ügyvédként olykor magam is szembesülök azzal – például látva a kialakult ítélkezési gyakorlatot –, hogy ezt vagy azt lehetett volna a törvényben másként is megfogalmazni. Néha a jogalkotó legjobb szándéka ellenére sem állhatja ki egy-egy törvény minden betűje az idő próbáját. De a Kúria az iránymutatásaival sokszor segíti az adott jogszabály alkalmazását, ezért sem kell azonnal törvénymódosításért kiáltani, mert a gyorsaság, a kapkodás hibát szülhet.

Ahogy említette, részt vett az új munka törvénykönyve kodifikációjában és a legutóbbi, 2018 végi, sokat vitatott módosításában. Ön szerint általában kiállta-e az idő próbáját az új kódex és annak módosítása? (Az Mt. módosításáról készült, korábbi interjúnkat itt olvashatják el – a szerk.)

Minden törvényt lehet vitatni, így volt ez például az új Ptk.-val vagy a Pp.-vel is. A jogalkotás, a kodifikáció nem hasonlítható a természettudományos egzaktsághoz. Ha csak a 2018-as módosítást nézem, a visszhangok sokasága nem feltétlenül a szakmaiságról szólt, miközben az azóta eltelt idő bizonyította, hogy semmilyen tragédia nem történt. „Nemzethalál” sem következett be, és a 36 havi munkaidőkeretből sem lett gond.

dr. Pál Lajos ügyvéd, munkajogász

Dr. Pál Lajos: A munkajog a szakmai tevékenységem egyik legfontosabb részét képezi

Az idei világjárvány-helyzet sok mindenben újragondolásra, másfajta berendezkedésre kényszerített mindannyiunkat, így például a munkaadókat és a munkavállalókat is. Ma, amikor az online munkavégzés (home office) felerősödött, indokolt lehet-e az Mt. esetleges újbóli, ez irányú módosítása? A jognak mennyire kell követnie ezt a változást?

Erre a helyzetre – érthetően – 2012-ben még nem lehetett teljesen felkészülni. Egy jogszabályt folyamatosan karban kell tartani, de nem minden áron. Az tény, hogy az online világ alapvetően változtatja meg a munkatechnológiát, s alapvetően befolyásolja a munka világát. De az is tény, hogy csak egyes területeken. Én magam nem vagyok híve a túlszabályozásnak. Ahogy a mogyoróevést sem lehet abbahagyni, így ha elkezdünk valamit újra- és újraszabályozni, nincs megállás. Az egyik szabály után jön a következő, és így tovább. Egy bizonyos ponton túl tehát nincs értelme a túlszabályozásnak, bizonyos kérdések megoldását a felekre kell bízni. Az új Mt. ehhez szerintem megadja a kereteket, az adott kérdésben csupán egy-két helyen lehet elgondolkodni a finomhangoláson. Ehhez három fő szabályozási szempontot kell figyelembe venni. Az első: mely tevékenységek esetében lehet megengedni az online vagy távoli munkavégzést. Szerintem csak azokéban, melyekben egyébként az Mt. ma is megengedi, azaz csak az információtechnológiai eszközökkel, otthon is végezhető tevékenységek esetében. Ezt a lehetőséget a második szempont miatt nem nyitnám szélesebbre. Ha ugyanis bővítenénk a kört, nem tudnánk érvényesíteni a munkáltató munkavédelmi felelősségét, mivel ha a dolgozó a munkáját nem a munkáltató ellenőrzése alatt (például a telephelyén) végzi, akkor ez nehezen számon kérhető. Gondoljunk csak az irodai és egy fokozott biztonsági kockázatú területen végzett munka különbözőségére. Utóbbi estében ráadásul nehezen is kivitelezhető az online feladatellátás. A harmadik szempont a munkavégzés feltételeinek köre, mint például a költségtérítések kérdése otthoni munkavégzés esetében. Ha a dolgozó a saját munkaeszközén (számítógép, telefon stb.) és lakásán (fűtés, villany stb.) végzi a feladatát, ezeknek a költségeknek egy részét érdemes lehet átterhelni a munkaadóra. Ezekben a kérdésekben lehetne konszenzusra jutniuk a jogalkotóknak. Ahogy mondtam, a munka törvénykönyve a már említett keretek között jelenleg is lehetősséget ad a munkaadó és -vállaló közötti megegyezésre, de módosítást a második és a harmadik szempont esetében minden további nélkül el tudnék képzelni.

Milyen élmény volt az idei, „hibrid” konferencia, a látogatottságban okozott-e ez visszaesést vagy a létszám csak a személyesen és az online arányokban mutatkozott-e meg?

Ez volt az ára, hogy egyáltalán megtartassuk a konferenciát. Az összlétszám tekintetében nem volt visszaesés, hiszen bár személyesen csak 50-60 kolléga jött el Visegrádra, több mint kétszázan viszont online követték a rendezvényt. Ez mindenképp szép számú érdeklődő. Ezért jövőre akár online verziója is lehet a konferenciának, de kizárólagosan ez nem lehet a jövő útja, mert nem pótolhatja a személyes kapcsolatot és a beszélgetéseket, ez csak kiegészítő módszereként jöhet szóba. Abba az esetben például, ha valaki nem tud három egybefüggő napot rászánni a konferenciára, de szeretne meghallgatni akár több előadást is, megtehesse online formában. De az élő konferencia pótolhatatlan, mert jó környezet biztosít a programokhoz, kötetlen beszélgetésekre ad lehetőséget és így tovább. Azt hiszem, Kézdy Katalinnak és csapatának igen nagy érdeme, hogy ezt a kiváló színvonalat évről-évre biztosítani tudják.

Az eredetileg háromnaposra tervezett rendezvény ezúttal egynapos volt, emiatt mennyiben kellett átírni (szűkíteni) a programot, például előadókat lemondani?

Valóban nem volt könnyű a szervezés. Nem jó szívvel közli az ember valakivel, aki már megírta a konferenciakötetbe az előadását, hogy az sajnos elmarad. Három plenáris előadást és egy pódiumbeszélgetést tudtunk végül megtartani, a többi és az összes, tizennyolc szemináriumi előadás is elmaradt. Szerencsére ezek közül sokat át lehet menteni jövőre. Nekem már idén március végére összeállított programom volt, s reménykedtem, hogy megtartható lesz a konferencia. Ugyanebben bízom 2021-et illetően is. Hogy lesz-e A- és B-verzió, forgatókönyv, még nem tudom. Idénre sem készültünk ilyennel, de tapasztalatunk már van, így megtartható a rendezvény. Viszont egy háromnapos online konferenciát nem tudok elképzelni, senki sem képes ugyanis egy monitor előtt több tíz órát koncentrálva eltölteni.

Ha már ezt említi, a járvány miatt lehet-e sok más területen is a jövő útja a digitalizáció, pótolható-e ily módon bármilyen rendezvény, munkahely „személyes varázsa”?

Röviden válaszolva: nem. Ugyanakkor már most látom a veszélyét annak, hogy az élet egyre több területe áttolódik az online világ felé, kezdve az oktatástól a már említett home office-ig. Attól félek, nehogy a szükségből végül erény legyen, hiszen személyes kapcsolatok nélkül háttérbe szorul az ember társaslény-jellege, amivel egy hihetetlen társadalmi tudás veszhet el, hosszú távon akár örökre.


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 23.

Csak a Cégközlönyben jelenhet meg a cég közleménye?

A címben feltett kérdésre a jelen cikk szerzője, Dr. Zalavári György ügyvéd szerint a válasz egyszerű: „Nem, más online felületen is közzé tehető a gazdasági társaság hivatalos közleménye.” De miért is fontos ez?

2021. szeptember 22.

Iustitia a tervezőasztalnál

„A szoftvertervezésben évtizedek óta a felhasználó élmény az egyik legfontosabb szempont. De mi van a joggal? Itt is megjelent egy új kifejezés: a legal design. Olyan megoldásokat jelent a jogban, amelyek a felhasználót, a „felhasználói élményt” tartják a tervezéskor a legfontosabb szempontnak.