Bejegyzések interjú címkével


Versenyzőből versenytitkár – Interjú dr. Szopkó Rebekával
2022. március 18. A jövő jogásza Koronavírus

Versenyzőből versenytitkár – Interjú dr. Szopkó Rebekával

A járványhelyzet miatt két év kihagyás után április 6-7. között ismét megrendezik a Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt a Siegler Bird&Bird Ügyvédi Iroda szervezésében, melynek védnökei közt ezúttal is a szakma elismert jogászait találhatjuk meg. Ebből az alkalomból készítettünk interjút dr. Szopkó Rebekával, a 2019-es verseny győztesével.

2021. október 28. Szakma

Először Visegrádon – egy jogtanácsos élményei a XVIII. Magyar Munkajogi Konferenciáról

A Wolters Kluwer Hungary Kft. idén októberben 18. alkalommal szervezte meg legnagyobb éves rendezvényét a Dunakanyar szívében. Sokszor, sok helyen hallottuk már azok véleményét, akik eddig folyamatosan, minden esztendőben részt vettek az eseményen. Ezúttal viszont arra voltunk kíváncsiak, miként élte meg a konferenciát egy olyan szakember, aki most először csatlakozott a munkajoggal foglalkozók visegrádi közösségéhez. Dr. Lengyel Bernadett-tel, Baranya megye legnagyobb iparvállalata, a Körber Hungária Gépgyártó Kft. jogtanácsosával beszélgettünk.

2021. július 30. Szakma

Benyomások a korlátozott precedensrendszerről

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt, 2020. április 1-jén lépett hatályba a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) azon módosítása, mellyel bevezetésre került hazánkban az úgynevezett korlátozott precedensrendszer. Milyennek látszik az új struktúra a bíró szemüvegén keresztül? Dr. Virág Csabával, a Fővárosi Törvényszék tanácselnökével igyekeztünk mindezt megvilágítani.

Hogyan segítheti a technológia a jogászok munkáját? (x)
2021. május 27. Cégvilág

Hogyan segítheti a technológia a jogászok munkáját? (x)

Minden évben több ezer oldalnyi joganyag jelenik meg a Magyar Közlönyben. Az ügyvédek, szakjogászok, vállalati jogászok, gazdasági és HR vezetők számára egyaránt kihívást jelenthet mindezek nyomon követése, ráadásul a jogászokkal kapcsolatos egyéb elvárások is változnak, a megfelelési kényszer folyamatosan emelkedik.

Citius, altius, fortius! – Hamarosan elrajtol az idei jogi OTDK
2021. április 9. A jövő jogásza

Citius, altius, fortius! – Hamarosan elrajtol az idei jogi OTDK

Április 12. és 15. között a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara rendezi a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekcióját. Beharangozó interjúnkban Prof. Dr. Szikora Veronika, a Kar dékánja, a szekció ügyvezető elnöke avatott be minket a verseny és a szervezés részleteibe.

Díjazott munkajogász és kodifikátor – Interjú dr. Pál Lajossal
2020. december 15. Cégvilág Koronavírus

Díjazott munkajogász és kodifikátor – Interjú dr. Pál Lajossal

Dr. Pál Lajosnak ítélték oda az idei Pro Iure Laboris Díjat a XVII. Magyar Munkajogi Konferencián a magyar munkajog művelésében szerzett kiemelkedő érdemeiért. Az elismerés különlegessége, hogy azt a rendezvény szakmai házigazdájaként vehette át dr. Pál Lajos. Interjúnkban többek között erről, az online konferencia tapasztalatairól és a járványhelyzet miatt amúgy is „különös erőre kapott” digitális munkavégzés, a home office munkajogi jövőjéről is beszélgettünk a díjazottal.