Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Kúria jogesetében a felperes munkavállaló azért mondott fel, mert a munkáltatója nem biztosította számára a megfelelő munkavédelmi eszközt és más munkakörben kívánta alkalmazni őt.
A felperes 2001. szeptemberétől állt az alperes alkalmazásában, a vágóüzemben dolgozott. Felvételekor üzemi alkalmassági vizsgálat történt, ahol hallásvizsgálatra is sor került, ekkor eltérés nem volt tapasztalható. Az alperesnél a vágóüzemben dolgozók részére 2004. évtől egyéni védőfelszerelésként kezdetben kétféle, utóbb négyféle hallásvédő eszközt biztosítottak. A füldugó használata kötelező volt, azt a munkáltató ellenőrizte, elmulasztását szankcionálta. A felperes többször jelezte az alperesnek, hogy az általa biztosított füldugó gyakori fülgyulladást, illetőleg egyéb panaszokat okoz nála.
 |
|
Amiről biztosan szó lesz:
Időpont: 2016.06.02. |
A felperes 2004-ben három alkalommal hallójárat gyulladás miatt orvoshoz fordult, és kezelésben részesült. 2007. január 23-án a felperest a Bugát Pál Kórház Fül-orr-, gégészeti szakrendelésén vizsgálták, ahol a hallásvizsgálat mindkét oldalon kisfokú szenzori neurális hallásveszteséget írt le. A felperes a leleteit bemutatta a munkahelyén, így 2007. január 29-étől 2007. május 3-áig ideiglenes jelleggel, azonos személyi alapbérrel kevésbé zajos munkakörbe, úgynevezett sori munkára irányították át. A felperes itt egy napot dolgozott, majd keresőképtelen állományba vették. 2007. május 4-én a munkáltató közölte, hogy az eredeti munkakörében nem tudja foglalkoztatni, változatlanul az átirányításban meghatározottak szerint tudja alkalmazni.
A felperes a munkakört nem fogadta el, munkaviszonyát 2007. május 15-én rendkívüli felmondással megszüntette. Ennek indokaként arra hivatkozott, hogy az alperes nem biztosított részére megfelelő munkavédelmi eszközt, átirányítással más munkakörben kívánta alkalmazni.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletével vagyoni kártérítés címén 5.326.777 forint és annak kamata, nem vagyoni kártérítés címén pedig 1.000.000 forint és annak kamata megfizetésére kötelezte az alperest perköltség viselés mellett. Egyebekben a keresetet elutasította.
A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a vagyoni kártérítés iránti keresetet elutasította, míg a nem vagyoni kártérítés fizetési kötelezettséget 500.000 forintra leszállította. A felperes, valamint a beavatkozó felülvizsgálati kérelme nem megalapozott.
A másodfokú bíróság helytállóan vizsgálta a beszerzett szakértői véleményeket, és jogszabálysértés nélkül rögzítette, hogy a felperesnél kisfokú „belsőfül eredetű halláscsökkenés” észlelhető. Ezen következtetés levonható volt valamennyi szakértői vélemény együttes értékelése alapján, és ezt rögzítette az ETT ISZT véleménye is.
Bérmozaik 2016 |
|---|
|
Ha eljön, megkapja dr. Kovács Szabolcs: Bérszámfejtés a gyakorlatban című könyvét is. Témáink közül: További részletek >> |
Ugyanakkor az eljáró bíróságok helyesen mellőzték ez utóbbi testület szakvéleményét abban a tekintetben, hogy a halláscsökkenés nem a zajos munkahely következménye. Ezen megállapítás ugyanis ellentétes a rendelkezésre álló többi bizonyítékkal, és azok okszerű láncolatának megbontására nem volt alkalmas (Pp. 206. §). Arra is helyesen utalt a másodfokú bíróság, hogy az ETT ISZT szakvéleménye – amely a korábbi szakvéleményekkel részben ellentétes volt – nem adta részletes indokolását az eltérésnek, megállapításai nem voltak kellően alátámasztottak, így az abban foglaltak ítéleti bizonyossággal sem voltak rögzíthetőek.
Az eljáró bíróságok jogszabálysértés nélkül következtettek arra, hogy a nem javuló, maradandó halláscsökkenés – még ha az kismértékű és a beszédfrekvenciát nem érinti is – személyiségi jogsértés megállapítására alapot adhat. A régi Mt. 177. §-ának (2) bekezdésében szabályozott nem vagyoni kártérítésnek a bírói gyakorlat szerint az a funkciója, hogy a károsultnak az elszenvedett sérelemmel körülbelül azonos mértékű, az kompenzáló másnemű pénzbeli előnyt nyújtson [34/1999. (VI.1.) AB határozat].
A felperes a reá háruló bizonyítási teher ellenére nem tudta igazolni, hogy az alperes magatartásával összefüggésben nem volt lehetősége 2007. után olyan munkaviszonyt létesíteni, ahol a jövedelme a korábbi keresetét elérte, vagy meghaladta volna. Az a körülmény, hogy a felperes hivatkozása szerint az autóbuszvezető munkakör ellátására alkalmatlannak minősítették, nem alapozza meg az alperes vagyoni kártérítés fizetési kötelezettségét.
