Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A feketén foglalkoztató vállalkozások kiszűrésére és a munkaerőpiac tisztítására tett javaslatot az atipikus foglalkoztatásban érintett négy legnagyobb érdekképviseleti szervezet, amelyek a kormánynak is eljuttatták javaslataikat – közölte a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ).
Az SZTMSZ, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ), a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DIÁK-ÉSZ), valamint az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ) többek között azt javasolja, hogy a tisztességtelenül működő és egyébként nem tetten érhető vállalkozások mozgásterének minimalizálása érdekében vezessék be a fordított áfát az Európai Unió által engedélyezett leghosszabb ideig.
Az érdekképviseletek szerint – szigorú keretek között – be kellene vezetni az ágazati minimális szolgáltatási díjat, emellett úgy vélik, hogy a kölcsönzési tevékenység gyakorlásának szigorúbb feltételekhez kötése is hozzájárulna a piac tisztulásához.
A közlemény idézi Köves Balázst, az SZTMSZ elnökhelyettesét, aki elmondta: az atipikus foglalkoztatás aránya az európai trendeknek és rugalmas munkaerő-piaci kihívásoknak megfelelően az elmúlt években erőteljesen nőtt, a fejlődés mértékét mutatja, hogy mára körülbelül 130 000 kölcsönzött, és 150 000 diák dolgozót foglalkoztatnak évente.
Munkahelyteremtő hatása mellett talán a legfontosabb szempont, hogy a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű munkavállalók többszörös hatékonysággal integrálhatóak a munka világába atipikus foglalkoztatás keretében; ezért is nagyon fontos a piac tisztítása – hangsúlyozta Köves Balázs.
A szabálytalanul működő, vagy kifejezetten a közbeszerzéseken induló és a költségvetés megkárosítására létrehozott fedővállalkozások jellemzően igen alacsony árajánlataikkal tudják megnyerni a piaci és közbeszerzési tendereket, majd a cégek abból szereznek komoly hasznot, hogy nem fizetik be az áfát, illetve a közterheket munkavállalóik után – hívja fel a figyelmet az SZTMSZ.
Hozzáfűzik: az irreálisan alacsony szolgáltatási díjak egy hozzáértő HR vezető vagy cégvezető számára egyértelműen jelzik, hogy az ajánlati ár sem az ajánlatot adó vállalkozás működésének költségeit, sem pedig a foglalkoztatásra ajánlott munkavállalók bekerülési költségeit nem fedezik.
A megrendelő az alacsony szolgáltatási díjakért nagy árat is fizethet: a Nemzeti Munkaügyi Hivatal egy ellenőrzés során akár arra a következtetésre is juthat, hogy a munkaviszony valójában közvetlenül a megrendelő és a szabálytalanul foglalkoztatott munkavállaló között jött létre. Ebben az esetben a bejelentés elmulasztása miatti, fejenként 100 ezer forintos bírság megfizetésére közvetlenül a megrendelőt kötelezik, de természetesen a munkavállalók után be nem fizetett közterheket is a megrendelőn kérik számon – olvasható a közleményben.
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!