Javult az átláthatóság a jogkezelőknél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szerzői jogok védelme nemzetstratégiai érdek, amely elősegíti a gazdasági növekedést és hozzájárul Magyarország versenyképességéhez. Ezért kiemelt közérdek a szerzői jogok védelmét biztosító intézményrendszer, valamint az erre fordított közpénzek ellenőrzése. Az Állami Számvevőszék az ellenőrök ellenőreként értékelte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala közös- és független jogkezelőkkel kapcsolatos feladatellátását és felügyeleti tevékenységét, továbbá első alkalommal értékelte a jogkezelők elszámoltathatóságát és átláthatóságát is. A jogkezelő szervezeteknek törvény által meghatározott feladataik vannak, amelyek ellentételezését a törvény a jogkezelő szervezetek által beszedett bevételekből biztosítja.…

A szerzői jogok védelme nemzetstratégiai érdek, amely elősegíti a gazdasági növekedést és hozzájárul Magyarország versenyképességéhez. Ezért kiemelt közérdek a szerzői jogok védelmét biztosító intézményrendszer, valamint az erre fordított közpénzek ellenőrzése. Az Állami Számvevőszék az ellenőrök ellenőreként értékelte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala közös- és független jogkezelőkkel kapcsolatos feladatellátását és felügyeleti tevékenységét, továbbá első alkalommal értékelte a jogkezelők elszámoltathatóságát és átláthatóságát is. A jogkezelő szervezeteknek törvény által meghatározott feladataik vannak, amelyek ellentételezését a törvény a jogkezelő szervezetek által beszedett bevételekből biztosítja. Ennek okán az elszámoltathatóságuk és átláthatóságuk ellenőrzése a társadalmi közbizalom erősítését, valamint az Országgyűlés tájékoztatását szolgálja.

Az ellenőrzés megállapította, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közös és független jogkezelő szervezetek feletti felügyeleti tevékenységét 2019-2020. években szabályszerűen gyakorolta, azonban a jogkezelő szervezetek nyilvántartásának vezetése, valamint a 2020. évben a felügyeleti díjak elszámolása esetében hiányosságokat tárt fel. Az ellenőrzés a közös és független jogkezelő szervezetek esetében is szabálytalanságot tárt fel a 2019-2020. évekre vonatkozóan – többek között – a működési és pénzügyi-számviteli keretek kialakítása területén.

Az ellenőrzés által feltárt jogszabálysértő gyakorlatok mielőbbi megszüntetése érdekében az Állami Számvevőszék figyelemfelhívással fordult az ellenőrzött szervezetekhez. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke az ÁSZ figyelemfelhívásának eredményeként már az ellenőrzés során intézkedést tett a feltárt szabálytalanságok megszüntetése érdekében. A jogvédő szervezetek is együttműködtek az ÁSZ-szal és intézkedéseik nyomán transzparenciájuk a 2022. évre növekedett, a feltárt szabálytalanságok száma pedig közel a felére csökkent.

A teljes jelentés itt érhető el.

(aszhirportal.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

A Jalsovszky vagyontervezéssel foglalkozó üzletága, a Jalsovszky Private 2024 nyarán felmérést végzett több, mint 100 ügyfele körében. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett ügyfelek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat és hogyan gondolják a vagyonkezelésbe átadott, több mint 2,5 milliárd eurónyi vagyont a jövőben működtetni, kezelni. A felmérés pár kifejezetten érdekes eredménnyel és tanulsággal is szolgált.

2024. október 3.

Mi is az a névfoglalás?

Mi történik, ha egy másik vállalkozás tulajdonosainak is eszébe jut a cégalapítást tervezők előre megálmodott cégneve, és azzal korábban megalapítják a saját gazdasági társaságukat? Erről rendelkezik a névfoglalás „intézménye”.

2024. október 1.

Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak

A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon is jelentős hangsúly helyeződik erre a területre, ugyanis egyre többen ismerik fel, hogy az illegális szoftverhasználat nem kevés kockázattal jár. Nemcsak biztonsági, hanem gyakran jogi problémákat is előidézhet, ami különösen a vállalatok számára okozhat igen komoly kellemetlenségeket.