Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Beleszámít-e a munkaidőbe az az idő, amit a munkavállaló a munkáltató által előírt munkavégzés helyszínére a munkáltató gépkocsijával utazással tölt? A Kúria eseti döntése.
A felperes 2003. április 14-étől határozatlan idejű munkaviszonyban területi kereskedelmi képviselő munkakörben állt az alperes alkalmazásában. A munkaszerződése 3. pontja szerint a munkavégzés helye változó, a munkakör jellegéhez, a munkáltató utasításához igazodó. A munkavégzés a munkavállalók által 12 hétre előre készített túraterv alapján történt. A munkavégzés napi munkaidő-keretben 8.00 és 17.00 óra között történt. A 8.00 órai munkakezdés a túraterv szerinti első üzletbe való megérkezéssel kezdődött. Az utolsó üzletet leghamarabb 17.00 órakor lehetett elhagyni. A munkavégzéshez az alperes szolgálati gépjárművet biztosított a felperes részére, amelyet a lakóhelyén tárolt, és a munkába járás is ezzel történt. A szolgálati járművet saját célra is használhatta. Az alperes a 2011. szeptember 21-ei írásbeli figyelmeztetést követően a felperes munkaviszonyát 2012. január 31-én rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség szándékos és jelentős mértékű megszegése miatt.
A felperes a keresetében a felmondás jogellenességének jogkövetkezményei alkalmazását, továbbá az Mt. 117. § (1) bekezdés a) pontja és a 147. § (1) és (2) bekezdés alapján rendkívüli munkavégzés ellenértékeként 2009. március 1-jétől 2011. december 28-áig terjedően a lakóhelyéről az első üzletbe és az utolsó üzletből lakóhelyére történő utazás időtartamára 1.977.866 forint megfizetését kérte. Az elsőfokú bíróság megismételt eljárásban hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint megalapozott.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Európai Unió Bírósága C-266/14. számon előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott ítéletére alapítva állította az Mt. 117. § (1) bekezdés a) pontja jogsértő, a 2003/88/EK irányelv 2. cikk 1. pontjába ütköző értelmezését.
Az Európai Unió Bírósága által a közösségi jog értelmezésével kapcsolatban adott vélemény köti a nemzeti bíróságot, és az azonos, vagy hasonló tárgyú ügyben adott előzetes vélemény esetén elég erre hivatkoznia a nemzeti bíróságnak, nem kell előzetes döntést kérnie (EBH 2006.1442.). Ezért a Kúria vizsgálta, hogy az Európai Unió Bírósága ítélete szerinti hasonló körülmények között történt-e a felperes munkavégzése, és így az általa hivatkozott, a lakóhelyétől az első üzletbe, illetve az utolsó üzletből lakóhelyére történő utazás időtartama munkaidőnek minősül-e.
Munkajogi kiskönyvtár csomag |
|---|
Rendelje meg a Munkajogi kiskönyvtár sorozat 8-11. köteteit csomagban akciósan 8100 Ft + áfa áron!
Személyes adatok kezelése a munkaviszonyban A munkaviszony létesítése Bérszámfejtés a gyakorlatban |
A 2003/88. számú irányelv 2. cikk 1. pontja értelmében vett „munkaidő” fogalom szerint a munkaidőben a munkavállaló vagy dolgozik, vagy a munkáltató rendelkezésére áll, és a tevékenységét, vagy a feladatát végzi. A C-266/14. számú ítélet 46. pontja a jelen ügytől eltérő tényállás (ítélet 42-45. pont) eredményeként állapította meg, hogy az adott utazási időben a munkavállaló dolgozik.
Önmagában abból, hogy jelen ügyben is a hasonló tényállás folytán megállapítható, miszerint a felperes utazásai az alperes szolgáltatásának teljesítéséhez szükségesek, a munkavállalók ezen idő alatt a tevékenységüket és feladatukat végzik, még nem elegendő annak megállapításához, hogy jelen esetben az első üzletbe történő, és az utolsó üzletből történő lakóhelyre utazás munkaidőnek minősül.
Ennek megállapításához további bizonyítás szükséges annak feltárása céljából, hogy a munkáltató által szabályzatban meghatározott körülmények között a munkavállalónak mennyiben volt lehetősége az utazási távolságot, illetve az arra fordított időtartamot meghatározni. A munkáltatónak volt-e lehetősége ezen utazási idő alatt egyoldalúan előírnia a látogatandó üzletek sorrendjét, az első és utolsó munkavégzési helyet, továbbá az elvárt napi üzletlátogatási szám (15,4), a látogatandó üzletek száma (326), valamint az üzlettípusoknak megfelelő látogatási gyakoriság mellett a felperes mennyire dönthetett szabadon a lakóhelyhez közeli első és utolsó üzletről. Csak ennek ismeretében lehet következtetést levonni arra vonatkozóan, hogy az utazás időtartama a munkavállaló részéről az irányelv szerinti „dolgozásnak”, avagy „rendelkezésre állásnak” minősíthető-e.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletnek felülvizsgálati kérelemmel érintett rendkívüli munka díjazására vonatkozó elutasító rendelkezést helyben hagyó döntését az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján, míg a munkaviszony megszüntetés jogellenessége tárgyában hozott elutasító rendelkezést nem érintette.
Mfv.I.10.100/2016.
