Jogtalan kirúgásért sem jár mindig kártérítés

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„A munkáltató köteles megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt” – áll az új Mt.ben, de ez nem minősül átalány-kártérítésnek, nem tekinthető automatikus szankciónak. A Kúria döntése.

A munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként az Mt. 82. § (1) bekezdése alapján – bírói mérlegeléssel megállapított és távolléti díjjal számolt – átalány-kártérítés nem ítélhető meg. E rendelkezés a jogellenes jogviszony megszüntetéssel okozati összefüggésben keletkezett nem elmaradt jövedelem címen igényelt károk megítélését biztosítja.
[2012. évi I. törvény 82. §, 1992. évi XXXIII. törvény 2. § (3) bekezdés]

Az alperes 2012. július 25-én kelt felmentéssel a felperes jogviszonyát 2013. április 30. napjával megszüntette, egyidejűleg mentesítette őt a munkavégzés alól. A felmentés indokolásában az önkormányzati határozatban foglalt létszámcsökkentésre hivatkozott.

A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésének jogellenességét. Kérte továbbfoglalkoztatásának elrendelését, mert álláspontja szerint az alperes a rendeltetésellenes joggyakorlás mellett megsértette az egyenlő bánásmód követelményét is. Összegszerűségében módosított keresetében elsődlegesen a jogviszonya helyreállítását és a személyhez fűződő jogainak megsértésére tekintettel kártérítés jogcímén 12 havi távolléti díj, másodlagosan – a közalkalmazotti jogviszony helyreállításának mellőzése esetén – 24 havi távolléti díj megfizetését kérte. Az alperes a kereset elutasítását kérte.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát jogellenesen szüntette meg, és kötelezte az alperest a felperes részére bruttó 2.265.600 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasította.

Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes megszegte a Kjt. 30/C. § (1) bekezdésében írt „legalább tíz nap”-os tájékoztatási és a Kjt. 30/B. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozati kötelezettségét, ezáltal a közalkalmazott részére biztosított olyan garanciális szabályok sérültek, amely nem függ a felek mérlegelésétől.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felmentést érdemben vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy volt olyan álláshely, amelyet a felperes részére fel kellett volna ajánlani.

Kluwer International Nemzetközi jogi e-könyvek   Egy kattintásra Öntől!   Rendelje meg most és 5 percen belül már olvashatja! »

Az elsőfokú bíróság értékelve a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésének jogellenességét, továbbá azt, hogy az alperes a felperes személyiségi jogait is megsértette, hivatása gyakorlásában akadályozta, 12 havi távolléti díjnak megfelelő kártérítést ítélt meg.

Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét azzal a pontosítással hagyta helyben, hogy az alperes 15 nap alatt 2.265.600 forint összeg megfizetésére köteles.

A törvényszék álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a jogalap tekintetében helytálló következtetésre jutott akkor, amikor megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes közalkalmazotti jogviszonyát. A felperes felmentése azért jogellenes, mert az alperesnél a felmentés közlésekor volt olyan munkakör, amelyet a felperes végzettsége, életkora alapján betölthetett volna.

A törvényszék álláspontja szerint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (új Mt.) 82. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint a munkáltató kártérítés fizetésére köteles, ha jogellenesen szüntette meg a munkavállalója munkaviszonyát. Kártérítésként megállapítható vagyoni és nem vagyoni kártérítés, illetőleg a vagyoni kártérítésnek is több fajtája lehet, így dologi kár, költség, de akár elmaradt munkabér is.

Az új Mt. a 82. § (2) bekezdésében az elmaradt jövedelem címén megállapítható kártérítés mértékét a munkavállaló 12 havi távolléti díjának összegéig határolta be. A perben nem volt vitás, hogy a felperes nem elmaradt jövedelmet, hanem nem vagyoni kártérítést igényelt a személyiségi jogainak sérelme miatt, amelynek összegét a havi távolléti díjára vetítette vissza. Az iratokból megállapítható volt, hogy a felperes igénye az Mt. 82. § (1) bekezdésén, nem pedig a (2) bekezdésén alapul, ezért az elsőfokú bíróság ítéletében elírás történt, amelyet a másodfokú bíróság a Pp. 224. § (1) bekezdése alapján a rendelkező rész szerint kijavított.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályú hatályon kívül helyezését, és a felperesi keresetnek helyt adó részében történő elutasítását, valamint a felperes perköltségben történő marasztalását kérte.

Nem vitatta annak tényét, hogy megsértette a Kjt. 30/C. § (1) bekezdésében foglaltakat, mert az előzetes tájékoztatáshoz képest 8 nap múlva közölte a felperessel közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését, azonban ez álláspontja szerint a felperes garanciális jogainak érvényesülését semmilyen módon nem akadályozta, ez önmagában a felmentést nem teszi jogellenessé.

Az alperes további érvelése szerint nem megfelelő az elsőfokú bíróság ítéletének azon megállapítása,

Az alperes álláspontja szerint a felperes javára megítélt 2.265.600 forint nem vagyoni kártérítés megalapozatlan, jogellenes, mert annak törvényi feltételei nem álltak fenn. Álláspontja szerint a felperes a kereseti kérelmében először az eredeti munkakörben való további foglalkoztatását, valamint személyhez fűződő jogainak megsértése miatti vagyoni kárának megtérítését kérte, amelynek összegét 5 millió forintban jelölte meg.

Ezt követően a keresetét az utolsó tárgyaláson módosította, és az új Mt. 82. § (1) bekezdése alapján a személyiségi jogainak megsértésére hivatkozva kérte a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kára megfizetését, amelynek összegét 12, illetőleg 24 havi távolléti díjban jelölte meg attól függően, hogy a bíróság helyt ad-e a jogviszony helyreállítása iránti kérelmének.

Az alperes álláspontja szerint a jogszerű felmentéssel szemben előterjesztett kereset összegszerűségében is megalapozatlan, mert az új Mt. 82. § (1) bekezdése – a korábbi szabályozástól eltérően – nem teszi lehetővé az átalány-kártérítés megállapítását.

A felperes 12, illetve 24 havi távolléti díjának megfelelő kereseti kérelme pedig annak minősül, ezért az eljáró bíróságok megsértették a Pp. 215. §-át, mivel a nem vagyoni kártérítés megítélésével túlterjeszkedtek a ténylegesen átalány-kártérítésre irányuló felperesi kereseten. Álláspontja szerint az a tény, hogy a bíróságok a felperes távolléti díjának 12-szeresét ítélték meg, az Mt. 82. § (1) bekezdésének rendelkezésébe ütközik, mert ezen jogszabályhely nem ad lehetőséget a munkavállaló távolléti díja alapulvételével számított átalány-kártérítés megállapítására.

Mindezek alapján megalapozatlan és jogsértő a másodfokú bíróság határozata is, amely elírásnak minősíti az elsőfokú határozatban megállapított kártérítési összeg bruttó összegben történő megállapítását.

A felülvizsgálati érvelés szerint a jelenlegi bírói gyakorlat alapján nincs lehetőség önmagában a munkaviszony megszüntetése jogellenessége ténye alapján nem vagyoni kártérítés megítélésére. A munkaviszony jogellenes megszüntetése a személyhez fűződő jogok megsértésére alapított igényt nem alapozza meg, ehhez valamilyen többlettényállási elem fennállása szükséges, amit a felperes a módosított kereseti kérelmében sem jelölt meg. A felperes a perben sem a konkrét megsértett személyiségi jogát nem jelölte meg, sem bizonyítást nem indítványozott az eljárás során a hátrány bekövetkezése okán, és a kár összegszerűsége vonatkozásában sem.

Atipikus munkajogviszonyok – Könyv és konferencia

Munkajogi kiskönyvtár sorozatunk 6. kötete közérthetően tekinti át a hagyományostól eltérő foglalkoztatási formák szabályozását. Ízelítő a tartalomból: részmunkaidő, munkaerő-kölcsönzés, távmunka, egyszerűsített foglalkoztatás. A téma iránt érdeklődők konferencián is tájékozódhatnak az atipikus munkaviszonyok szabályairól dr. Bankó Zoltán előadásában. Tekintse meg kedvezményes csomagajánlatunkat >>

 A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott.

Az alperes a felmentés kiadásakor megsértette a Kjt. 30/A. § (1) bekezdésében foglaltakat, mert a felperesnek a felmentést megelőzően kérésére adott tájékoztatásban nem tüntette fel a felajánlható munkakört. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozottan hivatkozott arra, hogy a tagóvoda a felmentés időpontjában még nem volt része az óvodának, az csak 2012. augusztus 1-jétől csatlakozott, ezért az ott meglévő üres státusz még nem tartozott a Kjt. 30/A. § (1) bekezdéséhez. Az alperes a felperes felmentésekor a bíróságok helytálló megállapítása szerint megsértette a Kjt. 30/A. § (1) bekezdésében, valamint 30/B. § (1) bekezdésében, továbbá a 30/C. § (1) bekezdésében foglaltakat is, amikor a részmunkaidő vállalásának lehetőségéről a felperest nem nyilatkoztatta, valamint nem tartotta be a felmentés és az előzetes tájékoztatás között a jogszabály által előírt tíz napos időtartamot sem.

A széleskörű és a fenntartó bevonásával több szereplőssé tett állásfelajánlási rendszerben a közalkalmazott részére biztosított fenti garanciális jogok megsértése a felmentést önmagában jogellenessé tette.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra azonban megalapozottan hivatkozott, hogy a jogerős ítélet 12 havi távolléti díjnak megfelelő összegű marasztaló rendelkezése sérti a Pp. 215. § (1) bekezdésében foglaltakat.

A közalkalmazotti jogviszony megszüntetés jogellenességének jogkövetkezményeit – 2012. július 1. napját megelőzően – a Kjt. 34. §-a szabályozta, a 2012. évi I. törvény hatályba lépésével az új Mt.-ben foglalt jogkövetkezmények alkalmazásának van helye.

A felperes a keresetének előterjesztésekor a jogellenesség megállapítása mellett a személyhez fűződő jogainak megsértése miatt először 5 millió forint, majd a jogviszonya helyreállításától függően a perben már nem alkalmazható, a Kjt. 2012. július 1-től hatályon kívül helyezett 34. § (4) bekezdése szerint 12, illetve 24 havi távolléti díj kártérítésként történő megítélését kérte.

Az elsőfokú bíróság a felperes jogviszonyának helyreállítása mellőzésével az alperest bruttó 2.265.600 forint, azaz 12 havi távolléti díjának összegében marasztalta, és ítéletének indokolásában ezt az összeget személyiségi jogainak megsértése miatti kártérítés jogcímén ítélte meg a felperes részére, utalva az új Mt. 82. § (1) bekezdésében foglaltakra.

A törvényszék a jogerős ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét akként pontosította, hogy a marasztalási összeg tekintetében a bruttó megjelölést mellőzte. Ítéletének indokolásában utalt arra, hogy a felperes igénye az Mt. 82. § (1) bekezdésén, és nem a (2) bekezdésén alapul, és a kártérítés alapja a felperes személyiségi jogainak megsértése miatti nem vagyoni kártérítés volt.

A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan állapította meg, hogy a közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként az új Mt. 82.§ (1) bekezdése a perbeli időszakban lehetővé tette nem vagyoni kártérítés megállapítását is, de ez a rendelkezés – a korábbi gyakorlattal egyezően – nem minősül átalány-kártérítésnek, így nem tekinthető automatikus szankciónak. A felperes ezen igényét – amellett, hogy a távolléti díja 12, illetve 24 havi összegében kérte megállapítani – személyiségi jogának megsértésére alapította, azonban az alperes helytálló érvelése szerint ebben a vonatkozásban tényállítást nem tett, személyiségi jogsértéssel okozati összefüggésben bekövetkezett hátrányt nem bizonyított, bizonyítási indítványt sem terjesztett elő. A személyhez fűződő jogok sérelmének elbírálása a perben még irányadó Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75-85. §-ai tartalmaztak rendelkezést. A Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja alapján lehetőség volt a személyhez fűződő jog megsértése jogkövetkezményeként kártérítést, konkrétan nem vagyoni kártérítést igényelni. Ennek megítéléséhez azonban önmagában nem elegendő a közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása. A felperesnek konkrétan meg kell jelölnie, hogy az alperes magatartása mely személyiségi jogát sértette meg.

Ebben a körben a felperes tényállítást nem tett, a bíróságok sem oktatták ki a felperest a bizonyítandó tényekről és a bizonyítási kötelezettségről, ezért önmagában a jogellenesség megállapításával egyidejűleg megítélt 12 havi távolléti díjnak megfelelő nem vagyoni kártérítés megalapozatlan volt.

A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján abban a részében, amellyel helybenhagyta az elsőfokú bíróságnak a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése jogellenességét megállapító rendelkezését hatályában fenntartotta, a kártérítés iránti igény tárgyában azonban a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot ebben a körben új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította.

Az új eljárás során az elsőfokú bíróságnak tisztáznia kell a felperes kártérítési igényének jogalapját, hogy azt vagyoni vagy nem vagyoni kártérítésként, illetőleg személyiségi jogsértésre alapított nem vagyoni kártérítésként igényli-e, fel kell hívni a felperest e körben tényelőadásának megtételére, valamint tájékoztatni kell az őt terhelő bizonyítási kötelezettségről. A lefolyatott bizonyítási eljárás eredményeként lehet megalapozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy a munkáltató a közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetésével megsértette-e a felperes személyhez fűződő jogát, és ezzel okozati összefüggésben milyen bizonyított hátrányt okozott, mindez milyen összegű nem vagyoni kártérítés megállapítására ad alapot.

---