Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ügy a GVH szerint rámutat a kiskereskedelmi értékesítésben résztvevő szereplők felelősségére is.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az SCB TRADE Kft. jogsértően népszerűsítette a Belly-Fit erjesztett zöld- és puer teában pácolt japán aszalt szilva megnevezésű étrend-kiegészítő termékét, mert a Belly Fit egyes, az egészségre általánosan gyakorolt kedvező hatásával kapcsolatos, a termék összetételére vonatkozó állításai nem felelnek meg az ágazati szabályokban meghatározott reklámozási rendelkezéseknek. A jogsértésért másfél millió forint bírságot szabott ki a GVH – írja honlapján a versenyhatóság.
A GVH úgy ítélte meg, hogy az SCB TRADE Kft. 2013 júniusa és 2015 szeptembere között közzétett egyes reklámjaiban
A GVH elfogadta a Rossmann Magyarország Kft. kötelezettségvállalását, így jogsértést nem állapított meg, és bírságot sem szabott ki vele szemben.
A Rossmann vállalásai elsősorban arra vonatkoznak, hogy egyes termékek csak a jóváhagyásával jelenhetnek meg Rossmann-logóval, és kizárólag egyéb lépések megtételét követően (OGYÉI szakvélemény megismerésének birtokában) helyezhetők el a kommunikációs felületeken.
A Rossmann vállalása túlmutat a vizsgált kereskedelmi gyakorlaton, így útmutatásul szolgálhat más piaci szereplők számára hasonló kommunikációs tevékenységük alakításakor. Az ügy rámutat a kiskereskedelmi értékesítésben résztvevő szereplők felelősségére (illetve az azzal összefüggő konkrét esetekre) az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos reklámoknál, valamint a korrekt, tisztességes fogyasztói tájékoztatás biztosítása érdekében tehető megfelelési lépésekre.
A GVH az SCB TRADE Kft.-nél a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott.
A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat egészségügyi problémával érintett, illetve a testtömegükkel elégedetlen fogyasztókat célzott meg, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségügyi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi közlésekre.
Enyhítő körülményként értékelte a GVH, hogy az SCB Trade Kft.
A GVH ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy étrend-kiegészítő termékek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi rendelkezések mellett az élelmiszerek reklámozására vonatkozó ágazati jogszabályokat is, amelyek szerint egészségre vonatkozó hatásról szóló állítás csak szűk keretek között, a szigorú európai normáknak megfelelően fogalmazható meg, igazolva a megfelelést az ágazati szabályoknak.
A GVH honlapján olvasható a Fogyasztószerek – Így válasszuk ki a megfelelő „csodaszert”! című tájékoztató, amelyben a fogyasztószerekkel kapcsolatos tudnivalók összegezve találhatók meg, és a fogyasztók útmutatást is kapnak döntésük meghozatalához.
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!