Megbírságolta az MKB Biztosítót a jegybank


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 millió forintra bírságolta az MKB Általános Biztosító Zrt.-t, mivel a társaság a casco biztosítási díjakról megtévesztően tájékoztatta a fogyasztókat – közölte a jegybank.


Az MNB hivatalból vizsgálta, hogy az MKB Általános Biztosító Zrt. honlapján 2014. január 1-től közzétett Idősebb autó – alacsonyabb casco díj című tájékoztató megfelel-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló jogszabálynak.

Az MNB megállapította, hogy a biztosító a gépjármű, illetve az ügyfél életkorával arányosan csökkenő díjakkal népszerűsítette ajánlatait, ezért a fogyasztók arra számíthattak, hogy az értékcsökkenéssel arányos díjcsökkenést érhetnek el. A tájékoztatóból azonban nem derült ki, hogy a konstrukció szerint a biztosítási díjak csak a gépjármű 7 éves koráig, illetve a szerződő 31. életévének betöltéséig csökkennek – tették hozzá.

 

A jegybank szerint pontatlanul tüntették föl azt is, hogy minden biztosítási évfordulónál az értékvesztéshez igazodóan csökkentett díjakkal újulnak meg a szerződések: valójában a díjcsökkenést eredményező szorzók a gépjármű 7 éves koráig is csak kétévente változnak, így az öregedésből eredő kedvezmény egyes biztosítási időszakokban nem érvényesült. Ráadásul számos egyéb díjszámítási tényező is befolyásolja a következő biztosítási időszakra irányadó biztosítási díjat, így a kedvezmény tényleges érvényesítése ellenére sem garantálható, hogy az minden esetben csökkenni fog – írták.

Az MNB enyhítő körülményként értékelte, hogy a biztosító a kifogásolt tájékoztatót már a vizsgálat lezárása előtt eltávolította a honlapjáról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.

2024. április 30.

Egyszerűsödött a foglalkoztatási igazolás

A munkaviszony megszűnésekor a munkáltató a munkavállaló számára több, más-más tartalmú dokumentum helyett immár egy darab egységes, a korábbi igazolások kötelező tartalmi elemeit magában foglaló foglalkoztatási igazolás kiállítására köteles.