Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A munkajog alapvetően nemzeti jog, hatálya egy-egy ország területére korlátozódik, ezért ha a munkaviszony több országhoz is kapcsolódik (pl. a munkáltató és munkavállaló személyes joga eltérő vagy a teljesítés helye különbözik a munkaviszonyra egyébként irányadó jog országától), felmerül a kérdés, hogy melyik ország jogát kell alkalmazni.
Az Európai Parlament és Tanács 593/2008/EK rendeletét (2008. június 17.) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I.) a polgári és kereskedelmi ügyekben fennálló szerződéses kötelezettségekre kell alkalmazni, olyan helyzetekben, amikor különböző országok joga között kell választani. A rendelet tárgyi hatálya a 2009. december 17-ét követően kötött egyéni munkaszerződésekre is kiterjed.
A külföldi elemmel rendelkező munkaviszonyban a felek szabadon eldönthetik, hogy melyik ország jogát alkalmazzák. A munkaviszonyra irányadó jogot a szerződő felek választják meg. Az sem feltétel, hogy az általuk választott joggal bármilyen kapcsolatban álljanak. A jogválasztásnak kifejezettnek vagy hallgatólagosnak kell lennie. Hallgatólagos jogválasztás esetén a szerződés rendelkezéseiből vagy a munkavégzés körülményeiből kellő bizonyossággal megállapíthatónak kell lennie a választott jognak.
A hallgatólagos jogválasztásnak egyértelműnek kell lennie. Választásukkal a felek a szerződés egészére vagy annak csak egy részére alkalmazandó jogot is meghatározhatják. A felek az alkalmazandó jogot közös megegyezéssel bármikor megváltoztathatják. Amennyiben a felek által választott jog nem azé az országé, amely legszorosabban kapcsolódik a szerződéshez, az utóbbi jogának rendelkezéseit tiszteletben kell tartani. Amennyiben a szerződés egy vagy több tagállamot érint, a valamely nem tagállam jogára vonatkozó jogválasztás nem mondhat ellent a közösségi jog rendelkezéseinek.
A szabad jogválasztásnak 3 korlátja van:
Ilyenkor a választott jog továbbra is irányadó, azonban a szokásos munkavégzés helye vagy a munkáltató telephelye szerinti állam kötelező normái elsőbbséget élveznek, azokat tiszteletben kell tartani. A jogválasztás korlátja, hogy az nem eredményezheti a munkavállaló megfosztását olyan védelmi szabályoktól, amelyektől – a rendszerinti munkavégzés helyének joga szerint – megállapodás útján sem lehet eltérni.
Labour Law SummitSok Közép-Kelet Európai országban lépett hatályba új munkajogi kódex, valamint jelentős változásokon mentek keresztül a jogrendszerek. Tudjon meg többet a nemzetközi munkajogi helyzetről! Neves előadók érkeznek és résztvevők várhatóak Németországból, Ausztriából, az angolszász országokból, Csehországból, Szlovákiából, Romániából, Horvátországból és a Balti-államokból. Már lehet jelentkezni! |
---|
Ha az egyéni munkaszerződésre alkalmazandó jogot a felek nem választották meg, a szerződésre azon ország joga az irányadó, ahol vagy – ennek hiányában – ahonnan a munkavállaló a szerződés teljesítéseként rendszerint a munkáját végzi. A rendszerinti munkavégzés helye szerinti országon nem változtat az, ha a munkavállalót ideiglenesen egy másik országban foglalkoztatják. (A munkáltató által meghatározott időre külföldre küldött munkavállalókra (azaz a kiküldetésre) a munkavállalók kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv rendelkezéseit kell alkalmazni. Kiküldetés esetén a küldő ország jogát kell alkalmazni a munkaviszonyra, a kiküldetésben lévő munkavállalóra a fogadó tagállamnak pusztán bizonyos minimális munkafeltételeit kell alkalmazni.)
A preambulum 36. pontja értelmezi az ideiglenes munkavégzés fogalmát. Ideiglenesnek tekintendő a külföldi munkavégzés akkor, ha a munkavállalónak feladatának külföldön történő teljesítése után származási országában ismét munkába kell állnia. Amennyiben a munkajogviszonyban nincs szokásos munkavégzési hely, akkor a munkaszerződésre annak az államnak a joga irányadó, ahol a munkavállalót alkalmazó telephely található. Amennyiben a körülmények összessége alapján a munkaszerződés vagy a munkajogviszony szorosabb kapcsolatban áll egy harmadik országgal, mint a szokásos munkavégzési hely vagy az alkalmazó telephely államával, akkor ennek a szorosabb kapcsolatot felmutató országnak a jogát kell alkalmazni a munkajogviszonyra.
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!