Mit viseljen a tanárnő? – Dress code a munkahelyen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mit vegyek fel? Ez a nők (és egyre inkább a férfiak) napi örök dilemmája. Mi az, amit még illik és mi az, amit már nem, mi az, amit „veszélyes” viselni. Igen, egyes öltözékek veszélyesek lehetnek, hiszen befolyásolhatják a teljesítményünkről alkotott véleményt. Mert bizony a munkahelyen a ruha (is) teszi az embert.


Ruha teszi az önbizalmat

Létezik-e ideális munkahelyi viselet? Nos, valószínűleg nem, hiszen ahány munkahely, annyiféle előírás, szokás, de a helyes döntést ezen felül is ezernyi nüansz befolyásolja, olykor pedig árnyalatok, centiméterek döntenek. A legfontosabb persze, hogy a lehetőségekhez képest mi érezzük jól magunkat a bőrünkben – ez nem önzés, hanem része az önbizalomnak, a magabiztos fellépésnek, a sikernek. De ezen azért sokat kell dolgozni, meg kell tanulni az „összhangzattant” – ami nem elsősorban pénztárca kérdése.
Ahány foglalkozás, annyi dress code, még egyazon szakmán belül is!

A média példát mutat?

Nézzük például a média kívülről egységesnek tűnő világát!  Egy operatőr vagy fotós, aki a vállán cipeli a sokszor még ma is több kilós fotós felszerelést nem szereti az öltönyt.

Elképzelhetetlen ugyanakkor egy férfi a képernyőn öltöny nélkül, legfeljebb a laza, oldott, reggeli talk showk-ban engedhető meg egy nyakkendő nélküli megjelenés.

Hajdanán a tévébemondók diktálták a divatot, tőlük értesült a vidéki lakosság arról, mi a divat, varrónők „lopták le” a divatvonalakat, ruhadíszeket.

A katedrán és azon túl

Régen nem volt téma, hogy egy tanár hogyan öltözzön, sokan ugyanis köpenyben tanítottak. A fiatal nők igyekeztek kellemesen, de szolidan megjelenni az iskolában, nem túl rövid szoknyában, korántsem dekoltált blúzban. Ma is csak ez ajánlható, akármennyire huszonéves a „tanár néni”. A tanítónők és a tanárnők persze nemcsak a diákoknak öltöznek, hanem egymásnak is, mégis inkább a visszafogottság javasolt.

A cukrásztól a futárig

Az, hogy egy informatikus vagy egy rendszergazda (netán egy számítógép szervizes) hogyan öltözik, attól is függ, mekkora a cége, mennyire szigorú a vezetés a dress code tekintetében. Egy multinacionális cég esetében minél feljebb megyünk a ranglétrán és az emeleteken, annál inkább elvárják az eleganciát a vezetők részéről, és ez szakmáktól függetlenül igaz.

Egy kis létszámú pr ügynökségnél, reklámcégnél, néhány fiatal startup vállalkozásánál talán nem is törődnek vele: itt a divatos, jópofa, laza stílus a magától értetődő. Ám egy akár 5-10 fős vállalkozásnál sem mindegy, hogy kinek mi a feladata: egy futárszolgálat esetében az ügyvezető, aki gyakran tárgyal, már elegáns, míg a futárok nyilvánvalóan egy speciális, praktikus ruhát hordanak. Ugyanez a helyzet a mostanában divatos kézműves műhelyeknél, ahol a cukrászok a szemünk láttára, a kirakatban készítik az édes remekműveket, szigorúan higiénikus, tiszta munkaruhában.

Megint más az elvárás egy biztosítási ügynöknél, mint egy kárfelmérőnél, holott ugyanazon cégnél dolgoznak.

Ha orvost látogatunk

Léteznek olyan szakmák, ahol évszázadok óta kötelező az egyenruha viselése, és nem csak a fegyveres erőknél van ez így. Az orvosok és a gyógyszerészek nem divatból hordanak fehéret (vagy a műtősök zöldet) hanem higiéniai szempontból. Más a helyzet persze egy gyógyszergyáron belül is: munkásruhát visel, aki egész nap a kémcsövek felé hajol, vagy futószalag mellett ül, és „civil” holmit, ha az igazgatói irodában titkárnő.

Akik az orvosokat látogatják, mint termékeik potenciális vásárlóit, egész nap úton vannak, és többnyire kocsival közlekednek. Nekik mindig jól öltözöttnek kell lenniük.

Miben menjünk állásinterjúra?

Ez fontos kérdés a pályakezdők számára, de azoknak is, akik már évek óta dolgoznak, ám munkájukat elvesztették, és most egy újban reménykednek. Bár munkahelye válogatja, miben érkezünk (nem mindegy, hogy egy kamionvállalat titkárságán fogunk dolgozni vagy egy magángalériában, művészközegben) mégis, a legfontosabb jelszó: a középút. Divatosan, de ne kihívóan. A szoknya ne legyen túl hosszú, mert öregít, de túl rövid se, különösen, ha nem előnyös számunkra. Dekoltázs, mégoly szép is, nem emelhető a középpontba. Ha férfi hallgat meg minket, azért, ha nő, akkor meg különösen. Szép, de nem kihívó cipő és kevéssé feltűnő mintás harisnya. A friss frizura két esélyes: ha elrontja a fejünket a fodrász, idegesek leszünk. A táska legyen újszerű és kellemes, illeszkedjen a ruhához. Kisbőröndnyit, hátizsáknyit ne válasszunk ilyen alkalomra, hogy ne kelljen belőle hosszú percekig „kibányászni” a névjegykártyát, a mobilt, az életrajzos dossziét.


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Duna House: a fővárosban az első lakások átlagára 44 millió forint

Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok és a gazdasági helyzet javulása valódi fellendülést hozott idén a magyarországi ingatlanpiacon, ahol 100 eladott lakásból Budapesten 23-ra, a vidéki területeken 26-ra első otthonukat szerző vevők kötnek szerződést, mindez 1, illetve 2 százalékos növekedés 2023-hoz képest – közölte a Duna House saját adatai alapján.

2024. szeptember 30.

Az ESG-kockázatok mérését javasolja az MNB a bankoknak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki, amelynek alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait, mivel kockázatkezelési folyamataikban ezeket is figyelembe kell majd venniük. A felügyeleti elvárást 2025 júliusától az 500 millió forintot meghaladó céges hitelkihelyezések esetében kell alkalmazni, majd a következő években fokozatosan egyre alacsonyabb szerződéses összegeknél is – jelentette be hétfői közleményében a jegybank.