NGM: a munkáltatók kétharmada szabálytalan


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az év első kilenc hónapjában a munkaügyi hatóság az ellenőrzött 13 586 munkáltató 66 százalékánál tárt fel munkaügyi jogsértéseket, amelyek a vizsgálat alá vont 65 066 munkavállalók 68 százalékát érintették – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának hétfőn közzétett jelentésében.


A jelentés szerint a több mint 65 ezer munkavállaló 27 százalékát a munkaidő-nyilvántartással, 22 százalékát a munkaidő szabályaival, 19 százalékát a munkabérrel kapcsolatos jogszabályok megsértése, 14 százalékát pedig a feketefoglalkoztatás érintette.

A munkaidő-nyilvántartás hiánya 14 288 munkavállalót érintett az év első kilenc hónapjában, míg egy éve ez a szám még 22 384 volt. A legtöbb jogsértést a feldolgozóipari, valamint a kereskedelemi cégeknél tárták fel, de nagy számban fordult elő az építőipari munkáltatóknál is.

A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések főként a kereskedelem, a vendéglátás és a feldolgozóipar, valamint a személy- és vagyonvédelem területén foglalkoztatott munkavállalókat érintették, összesen 14 518 embert, ami nem jelent érdemi elmozdulást a 2014-es adatokhoz képest.

Munkajogi Klub Online Extra

 

 

+ GARANTÁLT MEGLEPETÉS – Egy könyv, amely választ ad számos munkajogi kérdésre

 

Megrendelés >>

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések az összes főbb szabálytalansággal érintett foglalkoztatott közül 9637 embert érintettek a vizsgált időszakban, ami jelentős csökkenés a tavaly feltárt 12 393 esethez képest.

A vizsgálatok szerint a személy- és vagyonvédelem továbbra is a „legfertőzöttebb” ágazatok között van, e cégeknél találták a „feketemunkások” 14 százalékát, ami az előző év azonos időszakához képest 2 százalékpontos növekedés. A vendéglátásban 2014 harmadik negyedévében mért 9-ről idén 10 százalékra nőtt a munkaszerződés és bejelentés nélkül foglalkoztatott munkavállalók aránya – tették hozzá.

Azonban az építőiparban, a mezőgazdasági vállalkozásoknál, a feldolgozó iparban és a kereskedelmi vállalkozásoknál: 37-ről 35-re, 8-ról 6-ra, 7-ről 6-ra, illetve 11-ről 9 százalékra csökkent a feketemunkások aránya 2014 azonos időszakához képest.

Az év első kilenc hónapjában 1016 jogsértést elkövető vállalkozást bírságoltak meg a munkaügyi hatóságok, összesen több mint 160 millió forintra.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Duna House: a fővárosban az első lakások átlagára 44 millió forint

Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok és a gazdasági helyzet javulása valódi fellendülést hozott idén a magyarországi ingatlanpiacon, ahol 100 eladott lakásból Budapesten 23-ra, a vidéki területeken 26-ra első otthonukat szerző vevők kötnek szerződést, mindez 1, illetve 2 százalékos növekedés 2023-hoz képest – közölte a Duna House saját adatai alapján.

2024. szeptember 30.

Az ESG-kockázatok mérését javasolja az MNB a bankoknak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki, amelynek alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait, mivel kockázatkezelési folyamataikban ezeket is figyelembe kell majd venniük. A felügyeleti elvárást 2025 júliusától az 500 millió forintot meghaladó céges hitelkihelyezések esetében kell alkalmazni, majd a következő években fokozatosan egyre alacsonyabb szerződéses összegeknél is – jelentette be hétfői közleményében a jegybank.