Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Csökkent a munkabalesetek száma, az első fél évben 8057-en váltak baleset miatt három napnál hosszabb időre munkaképtelenné, míg tavaly 8264-en szenvedtek munkabalesetet január-júniusban – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának szerdai jelentéséből.
Az adatok szerint 23 halálos kimenetelű munkabaleset történt az első hat hónapban, 40 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Az összes baleset 11 százaléka, 893 Budapesten fordult elő, majd Pest megye következik 743, Fejér megye 642-vel. A legkevesebb baleset Zala és Tolna megyében történt, 128 és 168 alkalommal regisztrált munkahelyi balesettel.
Az összes munkabaleset csaknem háromnegyede a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál fordult elő. A legérintettebb korcsoport a 35-44 évesek, a munkabalesetek több mint negyede köthető ehhez a korosztályhoz.
Munkajog Navigátor |
---|
200 folyamatábra, jogszabályi háttér, bírói gyakorlat, kommentárok, iratminták. A Munkajog Navigátor lépésről lépésre vezeti végig a folyamatokon, mintha egy munkajogi tanácsadó ülne Ön mellett. |
A gépiparban történt 1676 baleset az első fél évben, az összes több mint ötöde. A feldolgozóiparban 1430 munkabaleset volt, míg a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében 953. Az építőiparban 309 munkabaleset történt az első fél évben, azonban ezek közül 7 volt halálos kimenetelű.
A felügyeleti szervek az első hat hónapban 21,7 millió forint munkavédelmi és 1,42 millió forint eljárási bírságot szabtak ki.
(Forrás: MTI)
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!