Online cégalapítás határokon túli, más ország által kiadott elektronikus aláírással


A jelen korban, a mostani hazai és nemzetközi gazdasági viszonyok lehetőséget biztosítanak arra, hogy az állampolgárok, a vállalkozások az Európai Unió határain belül szabadon költözzenek, áramoljanak. Ennek a jelentős értékű szabadságnak az eredménye sokszor az, hogy a már rendelkezésre álló digitális eszközök, és az ezekre épülő kormányzati, bírósági fejlesztések eredményeként, a különböző közigazgatási és bírósági eljárásokat személyes jelenlét nélkül is lehetősége van az állampolgároknak igénybe venni.

A koronavírus idején kialakult utazási korlátozások hívták életre, tették mindennapossá számos tevékenység összefüggésében online tárgyalási, ügyintézési megoldásokat. Ezekhez a változásokhoz igazodtak a különböző bírósági eljárások is, amikor a digitális ügyintézési módszerek részletszabályai is kialakultak. 

Ezen folyamatnak az első része volt, amikor még a papír alapú okiratok elektronikus okirattá történő alakításával lehetett a cégbírósági eljárást kezdeményezni. A külföldön aláírt, papíralapú okiratok kapcsán azonban számos további előírás is érvényben van még a hitelesítés és a magyar bírósági eljárásokban történő elfogadás összefüggésében. A külföldön aláírt papíralapú okiratokat jelenleg is megfelelő diplomáciai, közjegyzői hitelesítéssel, felülhitelesítéssel, apostille vagy ügyvédi ellenjegyzéssel kell ellátni a felhasználhatóság érdekében. Ezek a hitelesítési eljárások az ügyintézés folyamatát meghosszabbítják, esetenként rendkívül megnehezítik, ha éppen az érintett hatóságok felkeresése, online ügyintézés hiányában egy nagyobb területű országban önmagában hosszabb időt igényel.   

Ezért további fejlődési fokozat annak a lehetőségnek a kialakítása, amely során már nincs szükség papír alapú okiratra, ha nem minden dokumentum kizárólag digitális formában születik meg és kerül a felek és jogi képviselőjük által is aláírásra. 

Ezen digitális lehetőségeket hordozóeljárások körébe tartozik a cégbírósági eljárás is. Az Európai Parlament és a Tanács 910/2014/EU számú eIDAS rendeletének és az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvénynek megfelelően, már nem kell feltétlenül személyesen felkeresni egy magyar ügyvédet annak érdekében, hogy egy magyar vállalkozást megalapítsanak a külföldi befektetők.  

Így példaként említhetjük, hogy ha az elektronikus cégiratokat egy lengyel állampolgár a lengyel állam által biztosított, lengyel személyi igazolványba illesztett, megfelelő, eIDAS konform, digitális bizalmi szolgáltató által működtetett, személyéhez kötött, digitális időbélyeggel ellátott, minősített elektronikus aláírással írta alá, az a Polgári perrendtartás 325. § (1) h) pont által meghatározott, és Ctv. által előírt teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül, és a cég bírósági eljárásban felhasználható. 

Ez a megoldás bármely Európai Unióba tartozó országban, az eIDAS rendeletnek megfelelő, elfogadott szolgáltató által biztosított elektronikus aláírással rendelkező állampolgár számára elérhető.  

Gyakori kérdés, hogy a DocuSign nevű francia szolgáltató online könnyen elérhető elektronikus aláírása megfelel-e ezeknek a törvényi előírásoknak.  A válasz szintén az elfogadott EIDAS szolgáltatók adatbázisából derül ki, amely rögzíti, hogy ezen cég egyes, az aláíró fél személyes azonosítását is magában foglaló prémium szolgáltatásai által biztosított elektronikus aláírása felelt csak meg a jogszabályi elvárásoknak. Amennyiben az elektronikus aláírás csak az interneten, egy e-mailhez kapcsolva jött létre, és nem történt meg a szolgáltató által az aláíró személyének és okiratainak közvetlen ellenőrzése, akkor ez a módszer nem alkalmazható. 

 A cikk szerzője dr. Zalaváry György partner ügyvéd. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere.

ECOVIS 202107 




Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

111 jogorvoslati eljárást kezdeményezett tavaly a Közbeszerzési Hatóság

Összesen 2869 milliárd forint összértékben folytattak le eredményes közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők 2023-ban. A verseny fokozódott, hiszen tavaly eljárásonként átlagosan már 7,6 ajánlat érkezett a gazdasági szereplőktől. A közbeszerzések értékéből a kis- és középvállalkozások részesedése 8%-kal nőtt a megelőző évhez képest, így minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 58 forint került a kkv-szektorba – közölte honlapján a Közbeszerzési Hatóság.

2024. június 14.

KPMG: a mesterséges intelligencia korszakába lép az audit

Valódi forradalmat indít a pénzügyi jelentéstétel és a könyvvizsgálat területén a mesterséges intelligencia: a vállalatok csaknem háromnegyede valamilyen szinten már most is alkalmazza ezt pénzügyi beszámolói elkészítéséhez, és ez az arány három éven belül 99 százalékra emelkedik majd – közölte a KPMG legújabb kutatása alapján pénteken.