PwC: szigorodó javítási, cserélési és visszafizetési szabályok jönnek januártól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lényeges változásokra kell felkészülniük a vállalkozásoknak 2021. január 1-jétől a szavatossági és jótállási igényekkel kapcsolatban – derül ki a PwC közleményéből.

A fogyasztókat a szavatosság és a jótállás miatt éri a legtöbb sérelem

„A fogyasztóvédelmi hatósághoz és békéltető testületekhez érkező fogyasztói bejelentések jelentős része a szavatosság és jótállás témakörét érinti. A fogyasztóvédelmi hatóság az utóbbi három évben lefolytatott célzott ellenőrzések során azt állapította meg, hogy átlagosan a vállalkozások 40%-a tanúsított jogsértő magatartást a jótállás és szavatosság terén. Emellett a fogyasztók igen kis hányada van tisztában a jótállás, illetve a szavatosság jelentésével. A jogszabály-változásokra tehát a fogyasztók jogainak hatékonyabb védelme érdekében volt szükség” – magyarázza Kelemen Dániel, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértője.

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás új szabályai

A tartós fogyasztási cikkek köre kibővül,ide fognak tartozni például a 10 000 forintos eladási ár feletti nyílászárók, riasztóberendezések, napkollektorok, drónok, elektromos rollerek.A jótállás időtartama az eladási ártól függően fog változni – például 10 000-100 000 forintig 1 év; 100 000-250 000 forintig 2 év; 250 000 forint felett3 év.A határidők elmulasztása továbbra is jogvesztéssel jár.

Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított 6 hónapon túl helyezteti üzembe, akkor az átadás napja lesz a jótállás kezdő időpontja. Javítás esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amíg a fogyasztó a cikket nem használhatta.

Faragó János, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértője felhívja a figyelmet arra, hogy a vállalkozás a jótállási jegyet már elektronikusan is átadhatja a fogyasztónak – legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon. Ez esetben a jótállási jegyen fel kell tüntetni a vállalkozás képviseletében eljáró személy elektronikus aláírását.Ha nem elektronikus úton történik az átadás, a jótállási jegynek a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a képviseletében eljáró személy aláírását is tartalmaznia kell.A rendelkezés kiegészül: a jótállásból eredő jogok érvényesíthetőségének nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása.A fogyasztó a vállalkozás bármely telephelyén és a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál is érvényesítheti ezen igényét.

Csere, vételár visszafizetése – milyen esetekben jöhet szóba?

Szigorodnak a kicserélés, illetve a visszafizetés szabályai is. A vállalkozás a fogyasztási cikk cseréjére, ha pedig ez nem lehetséges, a vételár visszafizetésére lesz köteles:

  • ha az első javítás során kiderül, hogy a cikk nem javítható, és a fogyasztó másként nem rendelkezik;
  • ha a jótállási időtartam alatt a cikk három javítás után ismét meghibásodik, és a fogyasztó eltérően nem rendelkezik; valamint, ha a fogyasztó nem igényli a vételár leszállítását, és nem kíván javítást;
  • ha a kijavításra az igény közlésétől számított 30 napig nem kerül sor.

A cserére, visszafizetésre 8 napon belül sort kell keríteni. A fentiek nem vonatkoznak bizonyos fogyasztási cikkekre,például elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, motorra, autóra stb.

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények

Ha a javítás/cserélés időtartama meghaladja a 15 napot, akkor a vállalkozás köteles tájékoztatni a fogyasztót ennek várható időtartamáról. Ez a tájékoztatás a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén elektronikus úton, vagy a fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történhet meg.

A szabályozás kiegészül azzal, hogy a javítószolgálat köteles igazolható módon értesíteni a vállalkozásta javítás elvégzéséről annak megtörténtét követő öt munkanapon belül; továbbáa megállapítást követő öt munkanapon belül, ha: a dolog nem javítható; a javítás várhatóan tizenöt napnál hosszabb időt vesz igénybe, vagy a javítás nem lehetséges harminc nap alatt.

A gyakorlatban a vállalkozás és a javítószolgálat között sok esetben nem kerül sor kommunikációra, a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi majd a tájékoztatás megtörténtét.Szakvélemény beszerzését továbbra sem írja elő kötelezően a jogszabály. Ha azonban a fogyasztó igényének megítéléséhez ennek beszerzése szükséges, akkor kötelező tartalmi elemeit a rendelet felsorolja.


Kapcsolódó cikkek

2020. június 10.

Módosulnak a szavatosság és jótállás szabályai

2021-től sávos lesz a jótállási idő, jön az e-jótállási jegy, valamint bővülhetnek a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési keretei is – közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2020. szeptember 3.

Viszlát márkaszerviz – változnak a jótállás szabályai

Ki ne állt volna sorba az vevőszolgálaton azért, hogy a jótállási jegyét lepecsételjék? Ki ne töltött volna órákat annak kiderítésével, hogy melyik márkaszervizbe kell vinnie az elromlott terméket? Sorolhatnánk még a hasonló bosszúságokat. Ezek azonban a jótállási szabályok változása miatt jövő évtől megszűnnek. De ami jó a fogyasztónak, az komoly terhet hárít a kereskedőre. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemzése.