Szótár.net PRO – On-line szótárak intézmények és vállalatok számára (X)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A számítógéppel elérhető szótár a 21. sz. egyik leghasznosabb munkaeszköze. A szótárak minden használati értékét egyesíti a legmodernebb informatika alkalmazásának előnyeivel, beleértve az így elérhető anyagok folyamatos frissítését is. Olyan gyorsaságot és hatékonyságot biztosít az idegen nyelvek használatában, s az anyanyelv magas színvonalú kezelésében, amely csak általa érhető el.


Megengedhetetlen pazarlás nem használni! A nyomtatott szótárak alkalmazását számottevően nehezíti a használat nehézkessége – onnan kezdve, hogy egyszerre akár számos kötetben is keresni kell, a lapozgatós keresgélésen át odáig, hogy mennyi figyelmet és időt követel egy-egy terjedelmes szócikk alapos végigolvasása. Munka közben erre gyakorta nem tudunk időt, energiát fordítani, s egy nagyobb szakanyag írását/olvasását is túlzottan megtöri a manuális keresgélés. A számítógéppel elérhető szótárak ezt a hátrányt küszöbölik ki azzal, hogy csupán pár kattintás révén máris elénk állítják a keresett szótári anyagot, információkat, a kérdéses szóhoz, kifejezéshez kötődő valamennyi szócikket, s informatikai eszközökkel segítik a keresést, s a talált anyag felhasználását, anélkül, hogy ki kellene lépnünk abból, amit a számítógépen épp teszünk. Alkalmazásuk olyan gyors és egyszerű, hogy érdemes munka közben arra is használni, hogy ellenőrizzük a pontos jelentést, megkeressük a legmegfelelőbb árnyalatot közvetítő szót, kifejezést, s ellenőrizzük a helyesírást – ha igényesek vagyunk, még azokon a nyelveken is, amelyeket jól ismerünk.

Az Akadémiai Kiadó on-line szótárainak használatában kulcsszó és kiemelkedően előnyös jellemző a villámgyors és a valamennyi: közös keretrendszerük egyetlen kereséssel felhozza az összes vonatkozó szócikket mindazokból a szótárakból, amelyek használati jogát megvásároltuk. A rendszer jelenleg 34 szótárt tartalmaz: kétnyelvű kézi- és nagyszótárak, illetve szakszótárak nyolc nyelven, magyar egynyelvű szótárak, bennük az Akadémiai Kiadó nyomtatott szótárainak teljes anyaga, nyelvspecifikus tartalmak, pl. hang, igeragozási táblázat stb. Mindez könnyen átlátható szócikkekkel, webre optimalizált megjelenítéssel. A teljes tartalom jelenleg 3,5 millió szócikk, 35 millió nyelvi elem. Kiemelést érdemel, hogy az orosz szótárak latin betűkkel is használhatók. A választék hamarosan további fontos szótárakkal bővül: bekerülnek a Wolters Kluwer Kft. jogi szótárai is.

E szótárak kiemelkedő erőssége (természetesen a nyomtatottaké is!) a garantált megbízhatóság, a folyamatos minőségbiztosítás. Ezt a szótárszerkesztőség sok évtizedes szakmai tapasztalata és szigorú technológiája biztosítja: több körben szerkesztett, lektorált, korrektúrázott szótárak, amelyek anyagát rendszeresen frissítik. Ez különösen fontos a különféle szakszótárak– műszaki, pénzügyi – felhasználóinak. A szótárai magas használati értékét bizonyítják azok nagy eladási számai is.

A két, itt leginkább használatos nyelvből – angol és német – a szótárak gyakorlatilag teljesen lefedik azt a köznyelvi és szakmai szókincset, amely szavak felmerülhetnek fordítási helyzetben

A további előnyökből és jellemzőkből:

Intelligens hozzáférési rendszer:

 Interneten elérhető, használatához nincs lokális telepítési és üzemeltetési költség
 Külön felhasználói bejelentkezést nem igényel
 Több telephely egyidejű kiszolgálását is biztosítja
 Rugalmas díjszabás a szótárak és felhasználók száma alapján

Intelligens működés a használatban:

 Címszavas, szöveges és összetett keresés a teljes adatbázisban – ugyanakkor lehetséges a keresés szűkítése meghatározott nyelvekre, szótárakra, egyéni szótárcsoportokra
 Szótöredékekre való keresés lehetősége
 Teljes mondatok, hosszabb szövegek szótárazása egyetlen kereséssel
 Prediktív listával támogatott címszavas keresés
 Toldalékos szavak szótári alakjának automatikus felismerése
 Smartclick funkció: a szócikk kijelölt elemeire való kattintással új keresés indítható
 Lapozás lehetősége a szótár előző, következő szócikkeire
 Kedvenc szócikkek és előző keresések mentése
 A felhasználó a rendszerhez hozzáadhatja a saját szótári adatbázisait és saját szócikkeit.

Bővebb információ: www.szotar.net/PRO

Igényeljen ingyenes hozzáférést, hogy kipróbálhassa termékeinket! Vegye fel a kapcsolatot az Akadémiai Kiadó értékesítőjével a szotarpro@akkrt.hu e-mail címen!


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.

2024. május 7.

Új “kódex” a bevándorlási jog területén

A Wolters Kluwer Hungary által szervezett három részes webinárium-sorozat első előadásában a bevándorlási jog területén hatályba lépett új kódexet mutatta be dr. Fehér Dániel adótanácsadó, a Fehér Legal & Tax irodavezető ügyvédje és dr. Borka Balázs ügyvéd, a Fehér Legal & Tax partnere .

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.