Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alábbiakban új, a hét elején elfogadott visszaélés-bejelentési törvényről készült szakmai interjúnkat olvashatják.
Az Országgyűlés 2023. április 11-én elfogadta a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvényt, mely a 2013-ban elfogadott visszaélés-bejelentésről (whistleblowing) szóló jogszabály helyébe lép. Az új törvény célja a 2019/1937/EU-irányelv átültetése a magyar jogrendszerbe. A törvény jelentős kötelezettségeket ró a munkáltatókra. Erről beszélgetünk dr. Bognár Alexandrával és dr. Hegyi Áronnal, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársaival.
A törvény a kihirdetését (várhatóan napokon belül) követő 60. napon lép hatályba. Ez azt jelenti, hogy a nyár folyamán minden érintett munkáltatónak fel kell készülnie az új whistleblowing-szabályok alkalmazására. Mit kell tenniük a munkáltatóknak?
B. A.: Az új törvény által előírt egyik legfontosabb kötelezettség az, hogy az 50 vagy annál több munkavállalót foglalkoztató munkáltatóknak belső visszaélés-bejelentési (whistleblowing-) rendszert kell létrehozniuk és működtetniük. A legalább 50, de legfeljebb 249 alkalmazottat foglalkoztató munkáltatóknak lehetőségük van arra, hogy közösen hozzanak létre ilyen whistleblowing-rendszert. A whistleblowing-rendszer kialakítása kapcsán a munkáltató dönthet úgy, hogy a beérkező bejelentést teljes mértékben belsőleg (pl. a HR-en keresztül) kezeli, vagy bevon egy, a bejelentők védelmét ellátó úgynevezett bejelentővédelmi ügyvédet.
Hogyan kezeljük a bejelentést és a személyes adatokat?
H. Á.: A whistleblowing-rendszert úgy kell kialakítani, hogy a bejelentő és a bejelentéssel érintettek személyes adataihoz az arra jogosultakon kívül más ne férhessen hozzá. Ezzel összefüggésben kulcsfontosságú, hogy a bejelentést csak akkor lehet harmadik (nem uniós) országba továbbítani, ha a küldés címzettje vállalja, hogy teljes mértékben betartja a magyar whistleblowing-törvény szabályait. Más szóval, ha egy magyar vállalatcsoport tagja a bejelentést harmadik országba kívánja továbbítani, akkor a címzettnek írásban kell nyilatkoznia arról, hogy vállalja a magyar whistleblowing-törvény betartását, erről pedig érdemes a küldő féllel szerződést kötnie. Ha a munkáltató a bejelentés kezelésével bejelentővédelmi ügyvédet bíz meg, az ügyvéd köteles a bejelentő azonosítását lehetővé tevő személyes adatok tekintetében titoktartásra. Ez azt jelenti, hogy az ügyvéd a bejelentést csak a bejelentő személyazonosságának kitakarásával adhatja át a munkáltatónak. A bejelentő ettől függetlenül írásban hozzájárulhat ahhoz, hogy azonosító adatait is átadják. Ebben az esetben a bejelentő személyazonossága is felfedhető a munkáltatónak a bejelentéssel együtt.
Mit lehet jelenteni a visszaélés-bejelentő rendszer keretében?
B. A.: A törvény kifejezetten felsorol néhány bejelentés alapját képező indokot (pl. szexuális zaklatás, korrupció, diszkrimináció stb.). Ezen túlmenően azonban a munkáltatók speciális magatartási szabályokat is megállapíthatnak, amelyek megszegését a munkavállalók bejelenthetik a whistleblowing-rendszerben. Ezek lehetnek munkáltatóspecifikus indokok, például bizonyos juttatások nem megfelelő felhasználása vagy érdekellentétek. Ha a munkáltató ilyen magatartási szabályokat megállapít, ezeket a helyben szokásos módon közzé kell tennie.
***
A fentiek fényében az 50 vagy annál több munkavállalót foglalkoztató munkáltatóknak meg kell kezdeniük az új whistleblowing-rendszer kialakítását, hogy határidőben megfeleljenek az új jogszabálynak. Az időkeret meglehetősen rövid, mivel az új törvény alapján a whistleblowing-rendszert a munkáltatóknak nemcsak ki kell alakítaniuk, hanem annak ténylegesen működnie is kell, mindezt már a nyár végére.
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!