Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kormány határozott lépéseket tesz azért, hogy a Magyarországon egyre inkább tapasztalható munkaerőhiány ne legyen akadálya a gazdasági növekedésnek – nyilatkozta az MTI-nek a nemzetgazdasági miniszter.
Varga Mihály elmondta: a rövid távú munkaerőpiaci prognózis keretében megkérdezett vállalkozások negyede jelezte, hogy bizonyos munkapozíciók betöltésekor munkaerőhiánnyal szembesül. A hazai munkaerőpiacra leginkább az jellemző, hogy egyes ágazatokban és szakmaterületeken jelent növekvő gondot a munkaerőhiány – tette hozzá.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége által benyújtott javaslatról a miniszter elmondta, annak több pontjával egyetértenek, így azzal is, hogy igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását.
Varga Mihály leszögezte: senkinek nem kell aggódnia, hogy emiatt elveszti az állását, hiszen csak azon szakmákról van szó, amelyekben nincs elegendő számú, megfelelően képzett hazai munkaerő. Az erről szóló szabályozás módosítása hamarosan megjelenik – tette hozzá.
A miniszter fontos feladatnak nevezte ugyanakkor, hogy megoldják az érkező munkaerő elhelyezését is. Jövőre ezért adókedvezményekkel támogatja a kormány a cégek lakhatásra fordított kiadásait.
Új szolgáltatásokkal bővült a munkajog.hu:
|
Január 1-jétől a munkáltatók például a munkásszállás kialakítására és fenntartására fordított kiadásaikat kétszeresen vehetik figyelembe a társasági adóalapjuk megállapítása során, emellett bevezetik az úgynevezett mobilitási célú lakhatási adókedvezményt is.
Olyan támogatásokat is megfontolunk, amelyek közvetlenül segíthetik szálláshelyek létrehozását – mondta Varga Mihály. A kormány nyitott a munkaadói partnerek javaslataira, és további lépéseket fog tenni, ha a munkaerőpiac helyzete ezt indokolja.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) javaslatában egyebek között rövid távú célként fogalmazza meg, hogy kormányzati program szükséges a kulturálisan beilleszthető, szakképzett munkaerő bevonására; a bérszínvonal, a reálbérek differenciált emelését pedig a vállalkozások jövedelemtermelő képességével összhangban, jogszabályi beavatkozás helyett tárgyalásos úton, illetve munkáltatói döntésekkel javasolja megoldani.
A szövetség szorgalmazza, hogy az aktív munkaerőpiaci eszközök között nagyobb arányban jelenjen meg a képzés, a munkaerő kiváltó vállalati beruházások fokozott támogatása az EU-s források bevonásával, adókedvezményekkel és célzott központi fejlesztési programokkal.
(MTI)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!