Visszaesett a vállalatfelvásárlási piac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly 78 százalékkal csökkent a hazai fúziós-akvizíciós ügyletek összértéke.


Magyarországon jelentősen visszaesett a vállalatfelvásárlási és összeolvadási (M&A) piac az Allen & Overy nemzetközi ügyvédi iroda legfrissebb éves felmérésének eredményei alapján. Lengyel Zoltán, az Allen & Overy budapesti irodájának partnere kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a magyarral szemben az M&A piacot világszerte élénk aktivitás jellemezte tavaly, bár értéke kissé csökkent: 2017-ben az ügyletek globális összértéke meghaladta a 4740 milliárd dollárt, de ez 3 százalékkal kisebb a 2016-os értéknél.

A magyarországi M&A ügyletek tavalyi nagyarányú visszaesését az idézhette elő, hogy két éve még jelentős értékű tranzakciók is lezajlottak Magyarországon, ám ezek 2017-ben már hiányoztak – mondta Lengyel Zoltán.

Ismertette: Magyarországon tavaly a 2016-os 9,5 milliárd dollárról mintegy 78 százalékkal, 2,05 milliárd dollárra esett vissza a fúziós-akvizíciós ügyletek összértéke a Moody’s egyik felmérése szerint. Hozzátette, a tavalyi trend 2018 januárjában is folytatódott. A januárban végrehajtott ügyletek összértéke kevéssel 66 millió dollár felett volt, szemben az előző év azonos időszakában elért 442 millió dollárral – mondta.

Lengyel Zoltán rámutatott: az Allen & Overy adatai szerint 2017-ben az M&A aukciók 47 százalékát magántőke-befektetők nyerték meg, ami jól érzékelteti a magántőkepiac aktivitását. A globális ügyletek 59 százalékát vállalatok és stratégiai befektetők nyerték el – ez az érték 51 százalék volt 2016-ban. Egyértelműen az eladók dominálják a felvásárlási piacot, ez a trend 2014-ben kezdődött, gyakorlatilag ők szabják meg a feltételeket – jelezte.

Kiemelte: nő az állami intervenció jelentősége a befektetéseknél, az angol és a német befektetéseknél is megnézik, hogy nemzetbiztonsági okokból engedélyezhetők-e bizonyos ügyletek. A digitális átállásra nagy hangsúlyt helyeznek a vállalatoknál, a nem alaptevékenységeket és üzletrészeket inkább eladják, hogy az így megszerzett pénzt a digitális fejlesztésekre fordíthassák – mondta.

(MTI)

[htmlbox ptk_kommentar_2018]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Közös megegyezés – végkielégítés vagy búcsúpénz?

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.

2024. szeptember 30.

Duna House: a fővárosban az első lakások átlagára 44 millió forint

Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok és a gazdasági helyzet javulása valódi fellendülést hozott idén a magyarországi ingatlanpiacon, ahol 100 eladott lakásból Budapesten 23-ra, a vidéki területeken 26-ra első otthonukat szerző vevők kötnek szerződést, mindez 1, illetve 2 százalékos növekedés 2023-hoz képest – közölte a Duna House saját adatai alapján.

2024. szeptember 30.

Az ESG-kockázatok mérését javasolja az MNB a bankoknak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki, amelynek alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait, mivel kockázatkezelési folyamataikban ezeket is figyelembe kell majd venniük. A felügyeleti elvárást 2025 júliusától az 500 millió forintot meghaladó céges hitelkihelyezések esetében kell alkalmazni, majd a következő években fokozatosan egyre alacsonyabb szerződéses összegeknél is – jelentette be hétfői közleményében a jegybank.