Zöld átállás: a Európai Tanács jóváhagyta a környezettudatos tervezésről szóló rendeletet


Az Európai Tanács elfogadta a környezettudatos tervezésről szóló rendeletet, amely követelményeket állapít meg a fenntartható termékekre vonatkozóan. A rendelet a környezettudatos tervezésről szóló meglévő irányelv helyébe lép, az energiahordozókon túl az uniós piacon forgalmazott minden terméktípusra kiterjesztve annak hatályát – közölte honlapján a testület.

A környezettudatos tervezésről szóló rendelet révén megteremtjük a megfelelő ösztönzőket ahhoz, hogy az Unióban előállítandó és értékesítendő termékek esetében már a tervezési koncepció szakaszától kezdve körforgásos szemléletet érvényesítsenek – mondta Pierre-Yves Dermagne, belga miniszterelnök-helyettes, gazdasági és munkaügyi miniszter.

A fenntartható termékekre vonatkozó „zöld” követelmények

A rendelet csaknem minden terméktípus esetében alkalmazandó lesz (mindössze néhány kivétellel, mint pl. az autók, valamint a védelmi és biztonsági vonatkozású termékek).

A bevezetendő új követelmények olyan szempontokra vonatkoznak majd, mint például a termék tartóssága, újrafelhasználhatósága, korszerűsíthetősége és javíthatósága, valamint a körforgásos jelleget akadályozó anyagok jelenléte a termékben; az energia- és erőforrás-hatékonyság; az újrafeldolgozott tartalom, az újragyártás és az újrafeldolgozás; a karbon- és környezeti lábnyom; valamint a tájékoztatási követelmények, azaz például a digitális termékútlevél csatolása.

A Bizottság a környezettudatos terméktervezési követelményeket felhatalmazáson alapuló jogi aktusok útján fogja meghatározni, melyek teljesítésére 18 hónap áll majd az ipar szereplőinek a rendelkezésére.

A környezetbarát termékek állami beszerzésének ösztönzése érdekében a közbeszerzések esetében környezettudatos tervezési kritériumok lesznek alkalmazandók. Az új rendelet közvetlen tilalmat vezet be az eladatlan textíliák és lábbelik megsemmisítésére vonatkozóan (mely szabály alól a kkv-k ideiglenesen mentesülnek), valamint felhatalmazza a Bizottságot, hogy a jövőben egyéb termékek esetében is ehhez hasonló tilalmat vezessen be. A környezettudatos tervezésről szóló rendelet az online értékesített termékek tekintetében igazodni fog a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályhoz.

További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

KPMG: a mesterséges intelligencia korszakába lép az audit

Valódi forradalmat indít a pénzügyi jelentéstétel és a könyvvizsgálat területén a mesterséges intelligencia: a vállalatok csaknem háromnegyede valamilyen szinten már most is alkalmazza ezt pénzügyi beszámolói elkészítéséhez, és ez az arány három éven belül 99 százalékra emelkedik majd – közölte a KPMG legújabb kutatása alapján pénteken.

2024. június 13.

Megfelel a Microsoft 365 a GDPR előírásainak?

Az európai adatvédelmi biztos szerint felmerülhetnek aggályok a GDPR és az uniós adatvédelmi előírások kapcsán a Microsoft 365 szoftver használatával összefüggésben.