Nők külföldi futtatása a vád
Nők futtatása miatt emelt vádat a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy férfi ellen, aki 2011-2012-ben négy magyar nőt közvetített ki külföldre, hogy rendszeres haszonra tegyen szert – közölte a fővárosi főügyész.
Nők futtatása miatt emelt vádat a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy férfi ellen, aki 2011-2012-ben négy magyar nőt közvetített ki külföldre, hogy rendszeres haszonra tegyen szert – közölte a fővárosi főügyész.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) eljárását, működését szabályozó törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés.
Szigorúbb szabályok vonatkoznak a jövőben a kampánytámogatás visszafizetésére, a választási plakátokon közzé kell tenni a megrendelő szervezet nevét, az átjelentkezések miatt a szavazatszámláló bizottságok nagyobb létszámmal működhetnek, a helyi választási iroda vezetője pedig fegyelmit kaphat, ha urnazárás után fél órával a szavazókörökben nem fejezték be a voksolást – többek között ezt tartalmazza az egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosítása, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés.
A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását célozza az a hétfőn benyújtott törvényjavaslat, mely a veronai buszbaleset nyomán a jogellenesen átalakított személyszállító jármű vezetésével összefüggésben állapít meg szankciókat. A Czunyiné Bertalan Judit fideszes képviselő által benyújtott javaslat e mellett a hivatalos személyek zaklatására vonatkozó Btk.-rendelkezések megalkotását is kezdeményezi.
Egyebek mellett az árak átlátható feltüntetésére szólította fel az Airbnb-t az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok és az Európai Bizottság.
A személyiségvédelem egyes esetekben a közhatalmat gyakorlóknak is jár közügyekben – mondta ki határozatában az Alkotmánybíróság (Ab).
Vesztegetés elfogadása miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek első fokon egy orvost, aki 2009 és 2013 között a betegeitől olyan ellátásért kért pénzt, amelyet az egészségbiztosító egyébként finanszíroz – közölte a fővárosi főügyész.
Alábbi cikkünkben a 2018/107–110. számú Magyar Közlönyök újdonságai és az elfogadásra váró, illetve közigazgatási egyeztetés alatt álló jogszabálytervezetek közül válogattunk.
Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény értelmezése körében megállapította, hogy az olyan nemzetközi szerződés, amely magánjogi jogviták egy csoportjának elbírálására vonatkozó joghatóságot az Európai Unió alapító szerződéseiben nem szereplő nemzetközi intézményre ruház át, és ezáltal ezen jogviták elbírálását, illetve azoknak alkotmányos felülvizsgálatát a magyar állami joghatóság alól teljes mértékben kivonja, az Alaptörvény hatályos rendelkezései alapján nem hirdethető ki. A döntéshez párhuzamos indokolást csatolt Pokol Béla és különvéleményt Dienes-Oehm Egon és Stumpf István.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárási bírságot kiszabó jogerős végzésében egyértelművé tette, hogy határozottan kiáll a védett tanú intézménye mellett, ezzel is segítve a tényállások feltárását – áll a GVH közleményében.